A gyereké a bizonyítvány, miért kérkedsz vele a közösségi oldalon?

 bizonyitvany@neposztoldkiabizonyítványtnematiéd

 Az én gyerekem jó tanuló. Hol tényleg jó, hol magához képest jó. Ma már ezt tartom fontosabbnak, hogy  a  saját határait feszegesse. Persze, közrejátszik az is,hogy Vekerdy generáció vagyok, meg az is,hogy sok  elcseszett év áll mögöttünk. Mindennek egyetlen nyertese a testvére, akivel ezeket a hibákat már nem  követtem el.

Hiba volt elhinni a tanító nénikek, hogy ha elsőben, januárra nem görbül minden betű, akkor lemarad? 

Hiba volt 8 oldalon keresztül gyakoroltatni, sírással átitatott papír fölött?

Hiba volt egy rossz jegy hallatán rögtön megkérdezni, a többiek hányast kaptak?

Hiba volt már oviban angolra járatni? Hiba volt minden szorgalmi feladatot elvárásként megcsináltatni vele?

Számára már érthetetlen nyelvezetű kötelező olvasmányokat számonkérni?

De még mekkora hiba!

Az én hibám, a mi hibánk, aminek a gyerek issza meg  a levét. Mert bizony, mi még otthonról hoztuk ezt a megfelelési kényszert, amit most ezerrel irtunk ki a gyerekből, mert a mai világ már nem erről szól. Hanem az egyénről, róla. Róla aki esetleg jól beszél nyelveket, de hibásan ír magyarul. Aki zseni már most a számítástechnikában, de a fizika nem érdekli. Aki jó és aktív sportoló, de pocsékul rajzol (nekem mégis a legszebben).

Nem lehet mindenben jó, mert az már gyanús. Ahogy mi sem vagyunk mindenben kitűnőek és a Jóisten mentsen meg a tökéletes emberektől. Tudjunk mosolyogni a bizonyítványon, azon, hogy teszem azt angol-német-szlovák egyes, de magyar kettes. Szerintem ez bájos. Hogy aktív és sikeres sportoló, de billeg a tesi jegy. Mert amiben jó, az magától jó, az ő érdeme. És ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni nekik, mennyire ügyesek, mert akarnak, küzdenek....mert egyáltalán nem általános tulajdonságok ezek, tisztelni kell, le a kalappal. A bizonyítvány az ő „ez évi fizetése“, kivonata, hogy mennyi energiát, időt fektetett bele, a képességeihez képest! 

Nem a miénk, az övé! És csúcs, ha tiszta egyes (bár mit sem számít, csak úgy egymás között...), de az  is az ő érdeme. Persze, mellette voltunk, nyüstöltük, mosolyogtunk a tanító nénire.... De mikor kellett, ő volt ott és ő állt helyt.

Tiszteljük meg azzal, hogy nem teregetjük ki ország-világ elé az Ő büszkeségét, magunkénak tulajdonítva a sikert, a "szent" bizonyítványt.

Tudom, hogy ezzel senkit nem akadályozok meg a posztolásban, de legalább kérjük ki az engedélyét, mielőtt megosztjuk.  Mi van ha ő nem akarja, mert nem akar „bezzeg gyerek“ lenni? Akkor is olyan fontos, nekünk, az egónknak, hogy lám-lám, milyen tökéletes év volt ez is? A francokat fontos! Tudjátok mi a fontos? Hogy a gyereknek gondtalan, boldog nyári szünete legyen és csak akkor vegyen könyvet, tollat a kezébe, ha ő akarja! Ez is legyen az ő döntése, rászolgált a pihenésre!