Legyen kovászból a kerítés!
Gasztroblogger révén, régebben is sütöttem már kenyeret, élesztőset. Limara neve, könyvei előkelő helyen vannak az életemben. Alap. Valahogy mindenki tőle indul el, ha nem olyan szerencsés, hogy otthonról hozza a tudást. Aztán eljön egy pont, mikor többet akarsz. Mostanában amúgy is divat a kovászolás, a pékszakma, meg minden, ami a mindennapi kenyerünkkel kapcsolatos. Ha bennem elindul a vezérhangya, kimaxolom a témát. Így volt ez a kovászos kenyér sütéssel is.
Egy szép szombat délelőtt, anyukám társaságában, elindultunk Budajenőre, a Jenői Pékségbe tanulni. Kovászolni, kenyeret sütni. Ott egy vérbeli profi, a „kovászos kenyér anyja” fogadott minket és el is ültette bennem a kovász iránti szerelmet. Elvesztem. Aztán sütöttem itthon, majd mindennap. De ugye ez sem volt elég, újabb workshopra éheztem, ott is tanultam, de addigra már egyértelmű volt, hogy kenyerespajtás lettem, nem eresszük egymást.
Mi ez az egész? Mi ez a hisztéria, rajongás a kovász, a kovászos kenyér körül mostanában? Miért nyílnak egymás után a kézműves pékségek?
Mert erre van igény! Divat lett az igényesség. A természetes felé fordulás, hogy az általunk nevelt, vagy kapott kovászból saját kezünkkel készítünk kenyeret. Mikor megszületik valami, valami csoda, amivel törődsz, odafigyelsz rá, símogatod....(és még mindig a kenyérről beszélekJ)!
Az élmény, mikor berakod a nyers tésztát a sütőbe, és x perc múlva előbukkan egy valódi kenyér, ami soha nem egyforma, de egyre jobb, minél jobban beleásod magad...
Hát mi ez, ha nem csoda? Ha nem szerelem?
Az az illat, ami belengi a házat, a héj roppanóssága, mikor felvágod (persze előtte keresztet rajzolsz az aljára, mert a kenyér szentség)! És úgy is éled meg, meg baromi büszke vagy magadra, mikor három lyukkal több van a bélzetben...
De elfogult vagyok, ne is hallgassatok rám! Inkább csináljátok, próbáljátok meg!
De vigyázat, ez egy életre szóló kapcsolat, mert szakítani lehet akárhányszor, de a kenyér nem ereszt!
Vigyázz, kész, süss!
Boros Anna
www.bakeann.com