Szülőként is állandóan tanulni, fejlődni kell!

20180901 130310Szeptember elsején szervezte meg a Mert nőnek lenni jó Polgári társulás első Szerető fegyelmezés tréningjét, workshopját a dunaszerdahelyi VoVolandban. Teltházas rendezvényünk már mutatta, hogy a hozzánk érkező szülők, nők és férfiak, szeretnének tanulni, fejlődni, hogy könnyebben boldoguljanak a nevelés hullámvasútján, vagyis a gyermeikkel megélt napjaik gördülékenyebbek lehessenek, az együttélésükben harmónia alakuljon ki. Eme workshop megvalósításával is egy régi vágyam teljesült!

 Néhány hónappal ezelőtt, amikor leültem és először próbáltam jegyzetekben rögzíteni mit és miért szeretnék ezen a bizonyos szombati napon elmondani, még fogalmam sem volt, kik jönnek majd hozzánk, és hányan. Célnak tűztem ki, hogy HITELES előadónak tartsanak( ez eddigi minden munkánkban meghatároz Bennünket Ivetával), és a workshop összetételében színes, érdekes és élményt adó legyen. Hónapokkal ezelőtt nem tudhattam, hogy kicsit félénk, zavart mosollyal érkező szülők jönnek, jó humorérzékkel, nyitott lélekkel. Olyan emberek ültek körém és hallgattak kicsit több, mint három órán át, akik bizonyossan már olvastak a nevelés témakörében, hiszen felkészültek voltak. Nagyon sok jó példát tudtak mondani, ami bizonyította, eddig is nagyon jó úton jártak. 

A gyakorlatokkal, beszélgetésekkel, prezentációval tarkított foglalkozás összegzésként, másrészt ízelítőként szolgált, hogy a gyermekeink kapcsán felmerülő konfliktusok, nehézségek, fennakadások kezelésére az eddigi, általunk alkalmazott és sokszor hatástalan nevelési módszereket lecserélhessük. Vagy csak egy részüket alkalmazva, erősebbé tegye a gyermekeikkel kialakított kapcsolatot!40549215 471109296725858 1108100707669508096 n

Előadóként fontosnak tartottam kiemelni, hogy az, aki önmagán nem akar dolgozni, aki a gyermekétől várja akár egy konfliktus megoldását, az nem tud majd előbbre jutni, hiába hallgatja végig a tréning anyagát, hiszen ennek oka az, hogy mi felnőttek kellene, hogy okosabbak, tudatosabbak legyünk csemetéiknél. Példaképek és minták vagyunk, de emberek is, akik megbukhatnak, hibákat követketnek el, akkor is, ha anya, vagy apa tulajdonnevekkel illetik őket. Ezért lényeges eleme lett a Szerető fegyelmezés tréningnek, hogy szülőként tudjunk őszintén bocsánatot kérni a gyerekünktől, de fontos ezt a megfelelő formában, és időben kell megtenni, hogy a gyermekünk elfogadja, vagy elhiggye komoly szándékunkat. Szombaton nem a szülők felsőbbrendűségének érzetét erősítettük, hanem arra koncentráltunk, hogyan tudunk közös nevezőre jutni akár a párunkkal, akár a kicsinyeinkkel, de számos más kapcsolati rendszerünkbe beilleszthető ismereteket kaptak a résztvevők.

Nagyon ügyeltem arra, hogy a különböző módszerek, pszichológusok által kidolgozott tanítások,gondolatok ismertetése ne legyen unalmasan tálalva, tudatosan saját példákat is meséltem, ezt pedig nagyon őszintén. A saját bukásaim ugyanis fontos mérföldkövek, ráadásul nem akartam a Mester szerepében tisztelegni, hiszen a többi szülővel nagyon is hasonló cipőben járok, csak régebb óta alkalmazom azokat a szakirodalomból vett nevelési elveket, amelyekről tegnap beszéltem.

40564471 2244545835832691 8289484557149798400 n

Hogy mi is volt ez a workshop? Kommunikációs tréning és összetartozásunk feleszmélése egyben! Hogy mi nők és férfiak, nagyon jól ismerjük mit él meg a másik, és fontos arról beszélni, hogy akkor is jó emberek vagyunk, ha néha - látszólag- elbukunk anyaként, vagy apaként. Fontos ezt az élmény, mert így könnyebb magunknak megbocsátani!40452354 2078671122447986 2768880173515276288 n

Emellett a workshop számos fontos aspektusra rávilágított, például, hogy mit váltunk ki a gyermekünkből, ha az ő értékelésében igazságtalan büntetést kap. Beszéltünk arról ki miként viselkedik konfliktus esetén, és hogyan kellene változtatni a kommunikációnkban, hogy érdemben megoldások szülessenek.

Sikeres volt-e a tréning? A létszámot tekintve ige, a visszajelzések alapján is, de számomra az jelentené a lehető legtöbbet, ha a jelenlévő szülők nagy része valamit bele tudna építeni az életébe azokból a praktikákból, nézetekből, amelyek tegnap elhangzottak.

20180901 130328

Köszönöm ennek a klassz első csoportnak, hogy megtiszteltek a jelenlétükkel és a kitartó figyelmükkel!

S íme egy vélemény, amelyet Varga Mária fogalmazott meg, és azt hiszem többet mond mindennél: 

,,Egy előadás. Kíváncsi vagy, mit fogsz hallani. Nem támasztasz olyan elvárásokat, hogy "ma megtudom, mi a tuti gyereknevelés recepje". Mert ilyen nincs. 
 Nem egy könyv-szagú, száraz, üres frázisokkal teli előadás közepén ülsz, ahol a 2. powerpoint oldal után bambulsz, és várod a végét. Hanem egy olyan délelőtt, aminek aktív részese vagy. 
 Amikor rájössz, hogy a többiek a teremben is ugyanolyan csetledező-botladozó szülők, akik naponta megvívják harcukat önmagukkal. 
 Amikor azt mondod magadban: "ezt én eddig igy csináltam. Erre van más megoldás is, egy másik út!". Út egy kiegyensúlyozottabb kapcsolathoz. 
 S ha azon gondolkozol, hogy jó szülő vagy e, már helyes úton haladsz. Már teszel valamit azért, hogy jobb legyen. Tehát jó szülő vagy 💗

Krisztina Mészáros köszönöm Neked a mai napot! Köszönöm, hogy megmutattad nekünk, hogy ezt másképp is lehet....hogy miképp nyújthatunk Nekik egy olyan - őket elfogadni, megérteni, meghallgatni tudó - hátteret, amiből elindulva egy magabiztos, a világ felé nyitott Kisember, s majd Felnőtt válik belőlük. Köszönöm! 💖"