About

Írta: Super User Dátum: Kategória: Uncategorised

Engedjétek meg, hogy bemutatkozzunk nektek  Iveta és Krisztina

Rólunk

  „Mészáros Krisztina rádiós műsorvezető, családanya, író,  a Mert nőnek lenni jó közösség és szemináriumok megálmodója és létrehozója. Bartalos Tóth  Iveta közgazdász, vállalati bankár, családanya, író, a Mert nőnek lenni jó polgári társulás elnöke, a klubestek ötletgazdája.“ Közös történetünk öt éve, az első szemináriumkor kezdődött, amikor is az akkor már ismert Superwomanatwork blog  hírt adott a készülő első rendezvényről és megosztotta annak programját. A második szemináriumon már mint riporter és riportalany ültünk egymás mellett,  ezt  követően pedig egyre intenzívebbé vált az együttműködésünk és a barátságunk.

A rendezvényeinken mint szervezők, házigazdák, riporterek váltjuk, vagy éppen kiegészítjük egymást. Mára a szemináriumok  mellett a tematikus klubestek, az önismereti és önszereteti csoportmunka, de adtuk a nevünket Horen jótékonysági kiállításához is mint társszervezők, és a közös könyvünk írása és propagálása ( ,,Anyább" anyák) is ott szerepelnek a tevékenységeink között. Büszkék vagyunk az általunk szervezett családi napra is, amelyen végre nem csak a hölgyeket, de kedves párjaikat és a gyerkőceiket is vendégül láthattuk egy kellemes szombat délutánon.  Múlt évben elindult youtube csatornánkra olyan videók kerülnek fel, amelyekben hazai ügyes szakemberek bemutatására törekszünk, egy egy komoly téma körbejárásán túl, a szépséges Csallóközből is mutat helyeket, ismeretlen helyszíneket.

A célunk öt év után is ugyanaz: a felvidéki női közösség, összetartozás erősítése, támogatása, valamint az  ismeretszerzés és az ismeretterjesztés. Névjegyünk az őszinteség, a kendőzetlen nyíltság, legyen szó bármilyen kényes, vagy kellemetlen témáról is.  Az évek során magunk köré gyűjtöttünk rengeteg aktív, tudatos és erős embert.  Egy olyan csapatot, akikre érdemes figyelni,  akiktől lehet tanulni.  Ezen az oldalon velük is találkozhattok, hiszen a Mert nőnek lenni jó webmagazin létrejöttének ez volt az egyik legfontosabb célja.  Bemutatni, hogy köztünk is élnek, alkotnak, dolgoznak olyan emberek, akik példaképei lehetnek másoknak  - talán pont  NEKED is.

Rólunk megjelent írások, videók

https://www.youtube.com/watch?v=TcMy936N2mE&feature=youtu.be&fbclid=IwAR2CFunfPoQuu1M9FI6ZGGLEH20NMxZQBki-_RQ4t8aUrwfoHrw091ap0MI

https://parameter.sk/mert-nonek-lenni-jo

http://klikkout.sk/2017/04/24/a-tornacsukatol-a-koromcipoig/ 

http://dunaszerdahelyi.sk/klubest-az-iskolas-gyerekek-tulterheltsegerol

https://patria.rtvs.sk/clanky/Tizorai-Desiata/125306/a-tizoraiban-ezuttal-ket-kriszta-beszelgetett

http://dunaszerdahelyi.sk/egy-nap-konnyed-kikapcsolodas-es-az-ismeretszerzes-jegyeben

http://veressanita.blogspot.sk/2016/11/a-hatodik-mnlj-szeminarium.html?m=1

http://m.dunaszerdahelyi.sk/hatodszor-jo-nonek-lennihttp://dunaszerdahelyi.sk/ujdonsagok-mert-nonek-lenni-jo-csapata-korul

http://www.ujno.sk/elni-minden-percben-kell

http://www.ujno.sk/nonek-lenni-jo-meg-ha-neha-nehez

Elérhetőségeink

Mert nőnek lenni jó

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel.: +421 948 112 302 Mészáros KrisztinaTel.: +421 910 685 212 Bartalos Tóth Iveta Občianske združenie Byť ženou je dobré930 11 Topoľníky, Hlavná 158/129

IČO: 50179721

Munkatársaink

Merthogy ezt a webmagazint nem csak mi ketten írjuk. Oldalunk hasábjain teret adtunk olyan köztünk élő érdekes és tehetséges  embereknek, akik titeket is inspirálhatnak, szórakoztathatnak, taníthatnak. Hogy kik is ők? Nézzétek!

  • Boros Anna
  • Dobre Anett
  • Éliáš Dominika
  • Göndör László
  • Gyökeres Kinga
  • Hoboth Veronika - Glutén és Tejmentes
  • Kiss Limpár Éva
  • Kún Fruzsina
  • Molnár Ildikó
  • Dobsa Melinda
  • MinimÁlMom
  • Boros Anna

    Boros Anna

    Boros Anna vagyok. Régen azt mondtam volna, hogy színházban dolgozom. Mert nem mertem kimondani, hogy színésznő vagyok, nehogy máshogy nézzenek rám. Hülyeség , mi? Aztán anya vagyok, két fiú büszke anyukája. És cukrász, büszke cukrász, mert 30 fölött beültem az iskola padba és a 16 évesekkel együtt levizsgáztam. Aztán hobbi fotós, állítólag egész jó képekkel, na majd meglátjuk. Továbbá golfozó, edzőterembe járó, főállású anya ....Úristen, kimondtam. És boldog feleség ....bocsi, szabad ilyet mondani? Naszóval, remélem sokat fogunk találkozni, én veletek, ti velem, és könyörgöm, ne vegyetek komolyan....vagy nagyon is?! Az őszinteség és a humor legyen veletek!
  • Dobre Anett

    Dobre Anett

    Sziasztok. Dobre Ani vagyok és ezeket a sorokat Zakynthos szigetéről írom nektek a helyes kis apartmanom ágyában ülve. Stílusosabb lenne persze, ha azt mondanám, hogy a frappémat szürcsölgetve pötyögök egy nyugágyon a tengerparton, de ez még várat magára.

    Amit tudni kell rólam, hogy nem nyaralok, a munkám hozott ismét erre a gyönyörű görög szigetre, és most pár hónapig innen fogom nektek írni az utazós szösszeneteimet. Egy utazási iroda telepített idegenvezetőjeként dolgozom – szép magyarul „delegátka“, és imádom! „Persze, hisz hónapokig egy szigeten él, ahol mindig süt a nap“ – gondoljátok biztosan többen, ami egyébként igaz is.  Viszont ha egy kicsit mélyebben is belenézünk a mindennapjaimba, akkor rájövünk, hogy azért ez egy kemény munka, ami felelősségtudatot, time-és önmenedzsmentet, és rengeteg ép idegszálat igényel. De erről majd később.

    Minden viszontagsága ellenére nagyon szeretem ezt a munkát. Többek között lehetőséget adott nekem arra, hogy elutazzak egy másik országba és itt töltsem a nyüzsgő mindennapjaimat. Azt mondják, van olyan, hogy „utazó gén“. Na, szerintem én egy ilyennel születtem. Imádok utazni, és ami a leginkább magával ragad eközben, az az új megismerése: új helyek, új kultúrák, új emberek. Az utazás kicsit olyan (számomra) mint a drog: ha egyszer elkezded, nagyon nehéz vele leállni. Azt nem állíthatom,hogy világutazó vagyok, de pár országban/kontinensen megfordultam, több helyen éltem is rövidebb ideig, láttam, tapasztaltam, élményeket gyüjtöttem. Ezért a jövőben igyekszem majd megosztani veletek az utazással kapcsolatos élményeimet, tippjeimet a Mert nőnek lenni jó virtuális hasábjain. Hátha más is kedvet kap egy kis világcsavargáshoz. Tartsatok velem 
  • Éliáš Dominika

    Éliáš Dominika

    Szóvicc rajongó, természet imádó, eko barát, töltőtoll koptató. Mindig próbálom megtalálni a kis részleteket, a fontos momentumokat. Romantikusan realista álmodozó.
    Az érdeklődési köröm tág.
    Fogadjátok szeretettel az írásaimat- a világot az én szememmel.
  • Göndör László

    Göndör László

    Göndör László a Mert nőnek lenni jó csapatának oszlopos tagja, hiszen rendszeresen fotózza rendezvényeinket.
    Dunaszerdahelyen él és dolgozik. Hobbi fotósként kezdte, amikor is barátaival, ismerőseivel megalapították a FotoklubDS-t. Azóta a csoportosulás felbomlott, ám tagjai, köztük Laci is aktív fotós. Laci számos szlovákiai verseny nyertese és díjazottja. Természetfotóktól a családi képeken át mindent szívesen és rendszeresen megörökít.
    Elérhetőségek: facebook: Göndör László photography
  • Gyökeres Kinga

    Gyökeres Kinga

    Üdvözlet. Kinga vagyok. A formaságok kedvéért Gyökeres Kinga. Lakosa a Föld nevű bolygónak egy kisebb naprendszerből.De ha megkérdeznék kinek tartom magam biztos nem ezt mondanám. Inkább azt, hogy álmodó, utazó, erdőtündér, alkotó és minél többet kacagni kívánó.Imádom a meséket és szívesen is mesélek. Ha nem megy élőben lehet írott szóban is.Kis történeteimmel a nagyvilág egy-egy szeletét hozom majd el neked, hogy Te is utazzál.Öveket becsatolni.Most jön a varázslat!!!
  • Hoboth Veronika - Glutén és Tejmentes

    Hoboth Veronika - Glutén és Tejmentes

    A nevem Hoboth Veronika, de màr egy ideje mindenki csak ùgy ismer,hogy "Glutén es tejmentes".
    Végzettségemet tekintve nem vagyok cukrász, règen nagyon is tàvol àllt tőlem ez a szakma.
    Valòjàban èn vàllalkozòi menedzsment szakon vègeztem. Annak, hogy az èlet,vagy mondhatnàm a sors a cukràszathoz vezetett, nem más az oka, mint az ÈDESANYÀM, akinél évekkel ezelőtt megállapították a glutèn ès laktòzèrzèkenysèget.
    Ekkor elhatàroztam, hogy segítek neki az életminősége javításában és finomabbnàl finomabb sütemènyeket készítek neki, amelyeket elfogyaszthat, mindenfèle fàjdalom, puffadàs, rosszullèt nèlkül. Nem is kell mondanom,hogy kismilliò olyan torta volt, amelyik a kukàban landolt az első kísérlet után. Idővel megtanultam kezelni a liszteket,a laktòzmentes, a cukormentes valamint a tejmentes termèkeket, majd regisztràltam magam a legismertebb közösségi oldalra, ahol egyre több ember keresett meg a megrendeléseivel.
    Èn imàdok ezzel foglalkozni,legnagyobb ösztönzès ès öröm szàmomra az, amikor valaki felhìv vagy ràm ìr, hogy elmondja, mennyire ízlett neki a tortám, süteményem. Próbàlok mindenki igényének eleget tenni, mert sajnos egyre több allergiàval küzdő ember van.
    Mivel rengeteg fajta sütemènyt kèszìtek, sokan azt hiszik,hogy mindet végigkòstolgatom,ez azonban mára már nem ìgy van. Imàdom az èdessèget, èdesszàjù vagyok,de ezek a tortàk nem nekem keszülnek,meghagyom őket azok szàmàra, akik betegségük, ételallergiájuk ellenére is szeretnènek finomsàgokat nassolni. Kedvenc èdessègem nincs, viszont a csoki az nálam is minden formában jöhet. Rovatomban egészséges édességek receptjeit fogom veletek megosztani.
  • Kiss Limpár Éva

    Kiss Limpár Éva

    Kaptam ezt a lehetőséget a Nőnek lenni jó-mozgalom és polgári társulás agytrösztjeitől (és kapva kaptam rajta), hogy az egymás mellé rakott szavaim és képeim ezen a fórumon is olvashatóak legyenek. Azt mondta Krisztina, tetszik nekik az eszköztáram (a facebookra rendszeresen posztolom az általam készített ékszereket, a mellé választott versekkel, miegyébbel, továbbá leírom pár szóban, ami épp foglalkoztat és emlékezni akarok rá - csip-csup bosszúságoktól napi örömökön át az útibeszámolókig bezárólag - meglepő módon úgy tűnik, ez mások számára is érdekes lehet). Nekem meg ez az "eszköztár" kifejezés tetszett meg nagyon, bár az én lelki szemem előtt "fegyvertár"-ként jelent meg - a szupernőies-megatonnás ékszerek mellé versidézet-pajzsok, iróniagránátok, kötszercsomagok emlékekből - a túlélésért, a világ ellen.

    Egészében úgy gondolom, hogy olyan túl kifinomult eszköztáram nincs - bár kézműves tárgyaim egyre letisztultabbak - , csak én vagyok és a megnyilatkozási formái mindannak, ami a koponyámon belül zajlik - így hát, ha valami értékük van, az főleg az egyediségükben rejlik. Fogadjátok szeretettel!

    facebook: Kiss Limpár Éva, Dark Side Soutache
  • Kún Fruzsina

    Kún Fruzsina

    Kún Fruzsinának hívnak. A sminkelés számomra csak hobbinak indult, de mára már sokkal több annál. Évek óta érdekelt a sminkelés, szerettem készíteni, játszani vele és egy adott pillanatban úgy gondoltam, hogy meg kellene tanulnom a szakma alapjait, elméleti részét is ahhoz, hogy a sminkjeim még professzionálisak lehessenek.
    Budapesten és Győrben több képzést is elvégeztem. Minden munkám különlegesnek számít, hiszen új emberek, új kihívások, állandó változás, amit szerintem sosem lehet megunni.
    Azt szeretem a sminkelésben, hogy nagyon kreatív, színes, sok új embert ismerhetek meg és varázsolhatok át, miközben én csak azt csinálom, amit a legjobban szeretek:)
    Bejegyzéseimben néhány általam készített sminket fogok nektek bemutatni képek és leírás segítségével.
    Remélem, hogy a ti tetszéseteket is elnyerik és inspirációt nyújtanak nektek ahhoz, hogy bátrabban és merészebben merjetek dolgozni a színekkel és az egyes sminktermékekkel.
    Ha pedig még kevés a bátorság a saját munkához, keressetek engem bátran. ♥
  • Molnár Ildikó

    Molnár Ildikó

    Molnár Ildikónak hívnak, az életemben állandó téma a „ki vagyok én“ fejtegetése. Voltam már közgazdász, könyvelő, babysitter. Vagyok: édesanya, feleség, barát.

    Jelenlegi munkámból kifolyólag jobcoachnak neveznek, de maradhatunk a szociális munkás megnevezésnél. 2 éve foglalkozom felnőtt autistákkal egy pozsonyi polgári társulás projektjén. Munkám a hobbim is, szabadidőmben az autizmust tanulmányozom. Alapítója és elnöke vagyok az Autisták és egészségkárosultak barátai polgári társulásnak.

    Rendszeresen sportolok, jógázom, szinházba járok, olvasok vagy tanulok valamit és besegítek a Mert nőnek lenni jó rendezvényeinek szervezésébe is. Tagja vagyok a Vöröskeresztnek, titokban sokat énekelek, de egyébként nagyon szeretem a csendet.

    Másik fő munkám a maszírozás, vagy ahogy magamban nevezem a kézrátétes gyógyitás. Hosszú út és felkészülés, testi és lelki gyógyulás, valamint a harmoniára való állandó törekvésem előzte meg ezt a munkát. Tanultam agykontrollt és reikit és hiszem, hogy a rengeteg energia érződik is bennem, a kezeimben, a lényemben.

    Tudásomat és eszköztáramat folyamatosan bővítem, így mára már az antimigrén masszázst, a japán masszázst, valamint a Dorn terápiát és a Breuss masszázst is alkalmazom. Az évek alatt szerzett tapasztalataimat és tudásomat szeretném irásaimban is megosztani, továbbá kihangsúlyozni, milyen komolyan képes a lelkünk megbetegíteni a testünket.
  • Dobsa Melinda

    Dobsa Melinda

    Magamról?
    Rengeteg életet éltem, rengeteg szerepet felvettem. Hogy végül visszatérjek szerepek nélkül abba az életbe, ahol helyem van: haza.

    Idegenvezető és life coach egy személyben, aki a benső utat talán egy picivel fontosabbnak tartja a külső utazásnál.
    A cimkék nem fontosak. Az utazás mellékes.

    A lényeg: autentikus, boldog élet megélése itt, ebben a pillanatban. Érdekel?
  • MinimÁlMom

    MinimÁlMom

    Hobbi Minimalista Anya. Főleg életfelfogásban, lakberendezésben, nevelésben.Szeret gondolkodni,gondoskodni,számolni, elszámolni,tervezni és szervezni. Szereti Olaszországot, a napfényt, a presszót és a lazaságot. Ezen az oldalon kötöttségek és szakmaiság nélkül, nagyon minimalista módon, egyszerűen "csak1anya" akinek álma a MinimÁlMom. Kétgyerekes, sok év főváros után most falun élő, lokálpatrióta csallóközi.

Mert nőnek lenni jó

Ajándéktárgyak, kellékek, emlékek, ...