Egyperces(Amikor okosmaminak is visszanyal a fagyi!)
Néhány hónappal ezelőtt betértem a város kedvenc játékboltjába, hogy szülinapi ajándékot vásároljak az unokaöcsémnek. Hogy ne térjek haza üres kézzel, a lányoknak egy-egy Schleich játékkatalógust hoztam (ingyen volt, ez itt a dolog okosmamis része), mivel imádják a lovas dolgokat.
Aki ismeri ezeket a játéklovakat, pajtákat, kiegészítőket, tudja, milyen brutális áruk van. Nálunk már van jópár darab belőle, így a lányok nagyon megörültek, amikor meglátták a bőséges választékot.
„Ezeket megveszed nekünk anya?" kérdezte a kisebbik, mire én szépen elmagyaráztam, hogy ezeket majd a télapó hozza, ha okosak lesznek, úgyhogy addig lehet válogatni, gondolkodni, mit is szeretnének kérni tőle.
A napokban a két gyerek elém rakta a katalógust, amelynek minden második oldala be volt karikázva. Kimeresztett szemekkel bámultam, hogy akkor ez most mi is tulajdonképpen. A kicsi elmagyarázta, hogy ő bizony a megjelölt játékokat mind kéri. Próbáltam menteni a menthetőt, miszerint a Télapó minden gyereknek csak egy játékot tud hozni, mert sok gyerek él a földön. Ekkor közbelépett a nagy, aki tíz évesen már kellően taktikus, így rádumálta a kicsit, hogy a legnagyobb játékot válassza ki.
Megnéztem az árát, 125 euró!!!!
S hogy ne kelljen ebben az agyfagyott állapotban számolnom, a nagyobbik kiszorozta kettővel az összeget és rávágta: "250 euródba fog kerülni anya, mert úgyis tudom, hogy te fizeted, nem a Télapó".
Na hát, gondoltam, keménykedsz itt anyáddal, majd kapsz egy kis realitáspofont és felsoroltam neki, mennyibe kerül „azélet“, ami egyáltalán nem hatotta meg.
Volt persze egy kis rapli és bőgés is, de nem hagyta el a jó fejszámolási képessége és megjegyezte, hogy akkor jövőre majd nem veszek két pár Högl cipőt, így marad pénzem pajtára. Kész érvek, ész érvek!
Túl jó példa van ezelőtt a gyerek előtt! Magam ellen nem győzhetek...
P.S.: a játékot természetesen nem kapják meg, hacsak a Schleich cég nem dönt úgy, hogy szponzorálni szeretné a mi kis családi, lovacskás boldogságunkat.