Gyerünk, anyukám!  - Az előzményekről, avagy egy pillecukor élete

Amikor ezeket a sorokat írom, pálmafafrizurával a fejem tetején, teljesen leizzadva, leamortizálva ülök, nyakamban  a vizes  törölközőmmel.  

Le kellene zuhanyoznom, de annyira felpörögtem a mozgástól és a sikerélménytől, hogy szeretném még előtte leírni  a történetemet.

Gyorsan kezembe veszem a notebookomat ,  ... igen, jól olvassátok, ... az edzésem ugyanis a nappalinkban zajlott éppen.

Egy hónapja már, hogy elkezdtem a Gyerünk, anyukám  online életmódváltó és edzésprogramot, amelyet kiválasztva mertem remélni, hogy az olyan kihalás szélére került egyedeket se küldi át a másvilágra, mint amilyen én vagyok, sőt segít nekik egy kicsit meghosszabbítani a földi létüket. Humorba csomagolva talán öniróniának tűnik az a kép, ahogy a fél évvel ezelőtti önmagamról beszélek, de a valóság sokkal rosszabb volt annál, amit a legtöbben el tudnak képzelni. Mert az egy dolog, hogy a tükörbe nézve sem azt láttam, amit szerettem volna, mégis sokkal inkább aggasztott az, ahogy  táplálkoztam és ahogy annak eredményeként elgyengült a testem.

Három éve már, hogy gluténmentesen étkezem egészségügyi problémáim miatt. Ez egy külön sztori és ha lesz rá igény, egyszer majd azt is elmesélem. A lényeg, hogy a gluténmentes étkezésben én inkább egy paleosabb vonalnál kötöttem ki, mivel a paleo liszteket megszerettem, a keményítővel telepakolt gluténmentes lisztektől viszont irtóztam. Ennek a váltásnak az eredményeként azonnal elindult néhány kiló lefele, de továbbra is éreztem, hogy még mindig van néhány korrigálni való terület az étkezésemben.  Kizárásos alapon a tejtermékek következtek, amelyeket kiskorom óta nehezen viseltem.  Talán a sajt volt a legnagyobb lemondás ebben az egész megtisztulásban, de be kellett ismernem, hogy nélküle sokkal könnyebb az életem, mint vele. Mi maradt ezután? A  cukor. Nem szeretnék álszent lenni, nem iktattam ki a cukrot teljesen az életemből, de nagyjából egy hónap elvonási tünetekkel teli időszak után sikerült megszabadulnom a legnagyobb ellenségemtől, a gumicukortól és kedves barátaitól. Néhány hónappal ezelőtt simán kiraktam volna ezt a fotót saját profilképemként:

Ami ebben a  szomorú, hogy ez egy teljesen hiteles kép lett volna rólam. Nagyjából 17 év kemény munkájával igazi gumicukor és pillecukor függő lettem. Olyannyira, hogy egy egy stresszesebb nap után szinte reszketve vezettem el a legközelebbi boltig, hogy ott jól betankoljak az én kis felhőcskéimből és lenyugodjak a hatásukra.  A személyes rekordom kb fél kilónyi gumicukor nagyjából egy óra alatt!!! Leírni is szörnyű.  Meddig tartott az a nyugalmi állapot, amelyet a hatásukra éreztem? Percekig, fél óráig és amikor már testi tüneteit éreztem annak, ahogy a vércukorszintemmel játszom felelőtlenül, elhatároztam, hogy leállok ezzel az egésszel, mert nem akarok cukorbeteg lenni, vagy belehalni a cukorfüggőségbe.  Kemény harc volt, de azt hiszem kijelenthetem, hogy én győztem.  Megmaradt persze az édesség utáni vágy, ám az sokkal mérsékeltebb lett a jól szabályzott szénhidrátbevitelnek köszönhetően és mára már egyáltalán nem falási rohamszerű.

A cukor feletti győzelmem után folyamatosan csökkent a súlyom. Akkorra  már ragaszkodtam ahhoz, hogy külön kezeljem az életmódváltásom folyamatában  az étkezési szokásaim megreformálását  és a mozgásra való rászokást.  Elhatároztam, hogy lassú, de tartós fogyás mellett igyekszem fokozatosan közelíteni az ideális súlyom felé ( már csak 165 kiló van hátra addig ), amelyet néhány laza nap, egészséges nasi, vagy egy Karácsony se tud megingatni. Jelentem, sikerrel jártam, a tisztább, napi ötszöri  étkezésnek köszönhetően február végére elértem a mínusz tíz kilós eredményt, így elérkezettnek láttam, hogy félredobjam churchilli elveimet (No sport) és kezelésbe vegyem a testemet is.

Nagyon nehezen szántam rá magam erre a lépésre, hiszen 15 éves korom óta fel voltam mentve tornából, miután kétszer vágták végig a hasamat teljes szélességben. Akkor azt a tanácsot kaptam az orvosoktól, hogy a hasamat kímélnem kell, én meg ugye jól  nevelt gyerek vagyok, kíméltem is becsületesen, nem volt kitéve semmiféle izommunkának a drága.

Felnőtti létem során egy alkalommal volt egy radikális fogyásom, amikor aktívan sportoltam. Annak a következményeként fél évnyi rehabilitáció várt rám  a szétbarmolt és megterhelt térdeim miatt. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a sporttal akkor azonnal felhagytam.

Most begyógyult műtéti hegekkel a hasamon, zéró izomzattal ( csak arra használtam, hogy megtartsa a testemen a hájat) és egy sportbaleset emlékével kerestem azt a mozgásformát, amelyet munka, két gyerek, háztartás, írás, Mert nőnek lenni jó és ezer más dolog mellett is be tudok vezetni az életembe.

Futás? Azt éreztem, nem vagyok hozzá fitt, nincs gyakorlatom, kondim, rosszul lélegzem, nincs technikám. A futást későbbre tartogatom, de célom.

Konditerem? Felsoroljam, hány komplexusom aktiválódott volna az akkori állapotomban egy terembe belépve? Fektetett nyolcas, - végtelen.

Próbálkoztam anno a jógával, de én egy túlpörgött aranyhörcsög vagyok, nem bírok lenyugodni olyan könnyen és a nagy erőlködésben migrént kapok.

Ebben a keresős időszakomban akadtam rá néhány általam követett blogger, videós oldalán a Gyerünk, anyukám mozgalomra és az első próbaedzés után azt éreztem, hogy igen, megérkeztem, ezt az egészet nekem találták ki!!!

Hogy milyenek voltak a kezdetek és a mögöttem álló egy hónap? Milyen eredményeket értem el ezalatt? Hamarosan ezekről is beszámolok, de annyit elárulhatok, hogy nem várt eredményeket értem el és legnagyobb meglepetésemre kialakult bennem a mozgás iránti vágy.

Folyt. Köv. 

Addig is látogassatok el a www.gyerunkanyukám.hu oldalra, hátha ti is megtaláljátok ott a számotokra legmegfelelőbb  programot!