A Szülés napja

A születésnap nem azért ünnepnap, mert azon engem kell jutalmazni, dicsőíteni, hanem mert az életemet kell értékelni. A születés misztériumát, a Gondviselés jelenlétét, és erejét. Értéktelen évszámlálás helyett a szellem korát becsülni...ez a születésnap.

 

A hétköznapok a séták. A lassú, komótos menet és a csípő lágy ringása.

Az ünnep a ritmusa, a légzés, az erő, a lüktetés.

Táncok ezek. Omladozó test és tartóoszlop egyensúlya.

A születésnap a felkiáltójel. Az idő figyelmezetetése. A múló és az örök keveréke. Kacsintás az ősökre, az előttünk élő és teret érdemlő hősökre.

Az ünnepnap a lélek készülődése valami különlegesre. Séta az étékeid közt. Felvonulása a kincseknek, amelyeket gyűjtesz. Arany és gyémánt tobzódása, vagy a mosolyoké, a pillantásoké, a melegítő szavaké, az életedért mondott fohászé.

A születésnapokkal egyre érthetőbb lesz Márai Sándor. Ahogy az is, hogy a megélt napokat már nem akarod vissza. Mert éltél, mert ott voltál, mert kacagtál magadon és könnyekbe törtél ki a kínokban. Ha nincs elnyomva, érted a lényegét.

A mindennapok adják az ünnep fényhálóját. A hétköznapban van beleágyazódva a varázslata. Az elenyésző percekben nincs semmi, csak a zaj. Az odafigyelés a suttogás, a lehajolás, a kósza tincs helyreigazítása, a sárga rózsa álomra hívó illata, a beágyazott zöld fű, a gyermek tiszta lehellete.

Nyárvég. Búcsú. Üdvözlete a változásnak. Szívlövés, és menetelés tovább.

33 éves lettem én.

Anyám lánya, gyermekek anyja, nővérem húga, hugom nővére, öcsém nővére. Lelki és fizikai társ, utitárs.

 

Útmutató, botorkáló, megtalált, felemelt, leejtett.

Ember.

Anyám testéből kiváló egyén, érte nyúló fáradt test, majd őt a saját lelkébe karcoló, örök emlékművet neki emelő gyermeke.

Anyám és apám tövéből hajló, sorsa előtt mélyen fejet hajtó, cserje vagyok. Ma is.