Ádvent első vasárnapján

Vasárnap reggel három óra. Tudom, másoknak ez még hajnal vagy éjszaka, de nekem bizony most indul a nap.  Tegnap estére sikerült ádventi, ... na jó, mondjuk ki: KARÁCSONYI hangulatot varázsolni a ház nagy részében. Reggel még nem gondoltam volna, de aztán akadt délutánra egy segítőm (köszi anyu) és így sikerült a csoda. Nincs is erre az egészre jobb szó szerintem és ez az, ami engem Ádvent időszakában minden  hajnalban  reggel kilök az ágyból és lekerget a nappaliba.

A szekrényből előveszem a legszebb, legféltettem Villeroy csészémet, hogy abból kortyolhassam a nap első risrettoját.  Bekapcsolom a fényeket ( sok van) és átadom magam a csodának.  Nehéz leírni ezt a fílinget. Úgy képzeljétek el, mintha nem csak a két szemetekkel, de az egész testetekkel éreznétek és látnátok a szépet és  szívnátok be azt magatokba. Így érzem magam én is. Karácsonyi pizsamában, manós zokniban, kezemben a karácsonyi porcelánnal, benne az én saját csodámban, hajnali háromkor.  Ebben az évben is sikerült egy piros, fehér, zöld  meseországot teremtenem. Mikor elkészültünk, mondtam a lányaimnak, az ilyen dolgok teszik a házat otthonná. Ezek a csodák, a hangulat, az illat, az apróságok. Szerintem ennek az egésznek a megteremtésére csak a nők képesek. Mi tudunk a semmiből is sütni, főzni, díszíteni, alkotni.  Ez a mi szupererőnk.

 S ha már a szupererőnél tartunk – pénteken volt hat éve, hogy gondolataimat és világomat nyilvánosan vállalva elindítottam a Superwomanatwork blogomat. Mára ez a platform már nem aktív, hiszen  létrehoztuk  a nyár folyamán a Mert nőnek lenni jó oldalát azzal, hogy ezentúl ez lesz a mi közös írói, alkotói felületünk. Talán a számomra mindig is kreativitással teli Ádvent és a fent említett blogszülinap hozta felszínre bennem ezeket a dolgokat, de szembesítenem kellett magamat azzal, hogy mára vajmi  keveset adok magamból az új oldalon.  Inkábbb vagyok író, mint blogger és én szerettem volna mindkét profilomat megtartani és megmutatni. Hiszen az, ami egy cikkbe nem fér bele, mert túl személyes, vagy csak egy pillanat, egy érzés, egy hangulat átadása, az tökéletesen  leírható  egy blogbejegyzés formájában.  Az elmúlt időszakban hiányozni kezdett ez a közlési forma és  egyre aktívabban használtam is rá a Mert nőnek lenni jó (mertnoneklennijo) Instagram felületét.  Mostanra azonban biztosra érzem, hogy a mertnoneklennijo.com-ra is vissza kell térnem  egy kis Ivetát és egy kis superwomanatworkos kreativitást és világot megmutatva.  Vegyétek hát ezt a bejegyzést egy ígéretnek. Szavamon lehet fogni, ha kevés vagy passzív vagyok :-D

Na de térjünk vissza arra, milyen is egy ádventi vasárnap reggel nálam. A napindító kávézást és gyönyörködést egy kis kreativítással folytattam. Előkerült a ragasztópisztoly, a hópaszta és elkészült egy nagyon aranyos  erdei, őzikés kompozíció a könyvespolcra. Imádom!  Hetek óta keresek egy kedves őzike figurát és tegnap sikerült is találnom egyet a Schleich állatfigurái között. A lányok természetesen már stipistopizták, a sok ló közé fog költözni a tél végével Bambi . Egy szarvast is vettem, de az még nincs bedizájnolva, így még rejtegetem előlük. A kreálmányomat természetesen nektek is megmutatom  a napokban egy képes bejegyzés formájában, s követik majd ezt újabbak december folyamán (feléledt a szuperpower).

Ezek a beszámolók ugye nem készülnek el maguktól és mivel a hétköznapokon kevés idő marad az írásra, ilyenkor szoktam előre dolgozni, így a mai napot főként az írásra szánom.

A vasárnapi ebéd ma nagyon egyszerű lesz és az előkészületek egy részét már tegnap este megcsináltam. A rizs kimérve és megmosva, a csirke grillezésre előkészítve, hozzá pedig fahéjas, szegfűszeges almakompót készül majd. 

Az én ebédem egy qinoa alapú rizottóféleség lesz (qinottó :-D ) , amely a qinoán kívül csirkemellet,  gombát, zöldségeket tartalmaz, na meg pár apró trükköt is persze. Mivel egy nagyon finom és gazdag étel, amellett pedig egészséges is, erről is írok ma nektek egy bejegyzést, amelyet napokon belül elolvashattok itt,  a www.mertnoneklennijo.com oldalunkon.

S ha már írás – két cikken is dolgozom ma délután a Vasárnap Lélek Magazinja  számára, melyeket majd január elején olvashattok a lapban.  A csoda kifejezést használtam már pár alkalommal ebben a bejegyzésben, de jobb kifejezést nem találok most sem. Számomra az is egy csoda és hatalmas megtiszteltetés, hogy a Vasárnapba írhatok. Egy olyan lapba, amely minden héten ott volt a konyhaasztalunkon és ott van ma is, ha a szüleimhez megyek. S bár második éve jelennek meg a lapban az írásaim, még mindig hihetetlen számomra, mikor viszont látom a gondolataimat az újság oldalain.

Ma van Ádvent első vasárnapja. Kívánom nektek, hogy a ti napotokban is  legyen valami különleges, valami egyedi, valami, ami rólatok szól, ami hozzátok ad.

Lengje be az otthonaitokat a karácsonyi fűszerek illata. Gyújtsátok meg este az ádventi koszorú első gyertyáját a szeretteitek körében.  Ami pedig a legfontosabb: legyen mindig hála a szívetekben. 

Senki élete sem idilli, az enyém sem. Az én napomat is színezi  (tudatosan nem használtam a beárnyékolja kifejezést ) majd vasalás, mosogatás, rakodás, hajmosástortúra két gyerekkel, morgás, vita, mert a tízéves nem akar tanulni, a gyerekszoba pedig tiszta armageddon,  de akkor is fejben és lélekben dönt az ember úgy, hogy ez így „mindenestül“ akkor is szép, akkor is egyedi, akkor is CSODA.