Már megint a Soros! - koronanaplók #19
Már megint arra ébredtem éjjel kettőkor, hogy melegítőnadrágokat kell rendelnem a gyerekeknek és magamnak, rendezettek kell hogy legyünk most is, nem lehet szétzuhanni, dukál a kisminkelt képemhez a macinaci, rajtuk meg ne legyen otthon se bokavillantó kinőtt nadrág, aztán magamra ordítottam csendben, igyekszem legalább éjjel némán rendezni az efajta exisztenciális konfliktusaimat, mondtam, hogy te szerencsétlen, hát nem mindegy, hogy mi a fene van vagy nincs most rajtunk és akkor előkapartam a két hónapja elzsákolt kinőtt ruhák közül néhányat, jó lesz ez most, miért ne lenne, de közben meg éreztem, hogy szűkül a tér, lejjebb ereszkedik negyven centivel a plafon, igen negyvennel, jó a szemmértékem, most is, negyven nagyobb mint huszonöt, néhány hónap múlva már ezt taníthatom a most még elsős lányomnak, pedig egy dolgot tudtam mindig, hogy tanár, az sose szeretnék lenni, aztán most mégis és sokszor haragszom másokra, mert hogy lehet egy emberre, aki hét évesen is „csak ne tanár“ akart lenni rányomni ezt az egészet, máskor meg örülök, hogy nem csak fél órában láthatom naponta, ahogy okosodik, ilyenkor elszégyenlem magam, mert olyan dolgot érzek, amit mindig is tagadtam, megtagadom magam, kifordultam, ki vagyok én, ismerem-e magam egyáltalán és mivel a plafon még mindig közeledik felém, 42 centinél jár már, kihúzom a mindig is görbe hátamat, mert most olyan dolgokat csinálunk, amelyekre eddig sose volt időnk, nekem sem volt egyenes háttal járkálni, hát most jól kihúzom, a melleim így nagyobbnak tűnnek, de sajnos a hasam is, hirtelen eszembe jut, miért jártam eddig görbe háttal, majd visszamegyek "söbetűbe", pedig csak huszonnyolc napig kellett volna kibírnom, hogy ebből is szokás lehessen, a szekrényhez lépek, előveszem az egyik ruhát, amelyet majd az anyák napi ünnepségen nem fog viselni a lányom, megsimítom, amit a nagyobbiknak vettem a kerületi szavalóversenyre, ami elmaradt és kiakasztom, mert kinövik őket, az istenit, minek őrizgetem, minek?
Az arcom megvillan a csillogó fogantyú fényében, belenézek a saját szemembe, jobban szeretem, ha ki van sminkelve, reggel hatra ez is meglesz, de még csak két óra, megyek és megetetem a kovászt, amit nevelek néhány napja, etetem rozsliszttel, itatom vízzel és elképzelem, ahogy majd jó mélyen beleszippantok a kovászos kenyér illatába, aztán már most így előre hátrébb ugrom, mert gluténérzékeny vagyok, figyelmeztetem magam, hogy a lisztes dolgok nekem büdösek és rosszul vagyok még a szaguktól is, dögöljön meg az a kovász, nem kap enni, hiába éhes, inkább a csíráimat és a paradicsompalántákat nevelem gondosan, enyém lesz a kertész kertje, tudom, éreztem már ilyet, aztán megsirattam, amikor minden meghalt, mert egy paradicsomot se volt időm és erőm életben tartani, hát milyen ember vagyok, na de majd most, lesz itt szüret, a kertben tizenhárom gyümölcsfa, tizenhárom tő szőlő, nyolc málnabokor, két áfonya és egy egres sír, hogy itass, nevelj és én megyek, felhúzom a koszos tornacipőmet, nem bújhatok ki a felelősség alól, ők is mind tőlem függenek, a kerítés minden irányból húsz centit mozdul felém, tudom, érzem, nem nézek fel, várom, hátha még sem így volt, úgyis minden bizonytalan és akkor sírni kezdek, mert június huszadikán mégis milyen érzés lesz negyven évesnek lenni, akkor, amikor a könyvemnek kellett volna megjelennie, de akkor nem fog és a kedvenc kávézómban kereszteltük volna meg, de most mégse és senki se ölel majd meg, akinek nem szabad, mert ugye két méter távolság, de majd biztosan beintegetnek az utcáról maszkban, énekelni nem fognak, mert maszkban azt nem lehet, a gluténmentes tortát a kerítés elé teszik, beviszem és lefertőtlenítem és New Yorkba se megyek, pedig az volt az álmom, így vesznek el mindent az embertől, hogy végül semmije se maradjon és még azért is hálás tudjon lenni, igen, a semmiért és ez az üzenet, emiatt van ez az egész, ezért kaptuk a leckét, hogy újra szép legyen a kisvirág, illatos a kovász, buja az agyonszeretett paradicsom, szép az arc smink nélkül is, értékes minden egyes perc és levegővétel, mert mi már nem voltunk emberek és most az Isten visszaküldött mindenkit első osztályba, újratanulni az ábácét és az egyszeregyet, mert elfelejtettük az alapokat és miközben bólintanák, hogy igen, biztos ezért volt ez az egész, látom egy cikkben, hogy a Soros tehet a forint mélyrepüléséről és ha figyelmesen olvasok, úgyis elsős vagyok, hajrá értő olvasás, akkor azt is meg fogom érteni, hogy valószínűleg a minden mögött is ő áll, igen, csak is így lehet, ha Isten létezik, kell hogy legyen Sátán is, egy gonosz, akit lehet gyűlölni mindezért és most hogy helyreálltak bennem a dolgok máris könnyebb rá haragudni amiatt is, hogy ennyire elragadtak az érzelmeim és mérgemben kitörtem a víz sugarával az egyik gyenge málnabokrot.
Hrbácsek-Noszek Magdaléna felhívását elfogadva néhány felvidéki írva gondolkodó, gondolkodva író nő gondolatait olvashatjátok mostantól sorozatként a mertnoneklennijo.com oldalán. Szeretnénk egyfajta rendhagyó naplóként megosztani veletek azokat a gondolatokat, félelmeket, kérdéseket, s talán válaszokat is, melyek eddig főként bennünk dolgoztak és úgy gondoljuk róluk, másokat is érdekelhetnek ebben a most kialakult zavaros és hangos világhelyzetben.
https://pxhere.com/hu/photo/1290863
