TOP BOTTOM 1250x200

  • Barnabás
  • Anya

Apasági szabadságom No.2

838Szerintem elképesztően fontos, hogy az apaságot megéljük. Ott kell lenni, csinálni kell. Egyedül, úgy, hogy a másik munkában van. Konkrétan kötelezővé tenném!

Szerintem nem csak a társadalom szerkezete változna meg, lehet, hogy többé nem hangozna el, hogy "Ó, de hát te csak otthon vagy!" (Vagy a "Te nem csinálsz semmit"- ez opcionális kiegészítés.)

Szimplán csak a háztartás vezetése és a gyerekekkel való törődés eddigi életem legintenzívebb, legfárasztóbb és legkeményebb munkája, ahol nincs szünet és nincs hétvége, szabadság? (Az mi is?)

Nagyon sokat tanultam magamról, a gyerekeimről és a páromról, nincs nálam a bölcsek köve, de lényegesen bölcsebb lettem és tudom, hogy még mindig nem vagyok sehol, még rengeteget kell tanulnom, róluk is.

A szülésen való részvétel is nagyon fontos, hamar annyi lenne a törékeny nő mítoszának, ha a pasik túlnyomó többsége részt venne rajta.Anyósomék felé például még mindig nem szeretnek bemenni a szülésre.Miért? Mert gyakran régi, rettenetesen berozsdásodott, rögzült szokások uralkodnak. Én például nem nagyon vagyok férfi, mert otthon vagyok, ez persze nincs dirrektbe kimondva! 

Mindehhez a rémisztő kontrasztot az a próbálkozásom adja, hogy otthoni, aktív apaként beléptem vagy három ausztriai magyar anya vagyok/ausztriai mamik elnevezésű facebook csoportba. Volt egyébként ahova nem engedtek be, (pasi vagyok nincs ott a helyem), volt ahova igen, de abban sem volt köszönet. Elenyésző volt azoknak a száma, akik szerint fontos, hogy én pasiként „ott” legyek, és nem sokkal több azoknak a száma sem, akiket csak épp nem zavartam. A többség mereven elutasító volt annak ellenére, hogy posztban írtam le miért vagyok ott, és ez nekem miért fontos, illetve pontosan milyen helyzetben vagyok, otthon három gyerekkel. Volt negatív komment. Állítólag voltak, akik miattam léptek ki a csoportból. A 99% még csak nem is az „idősebb” generáció, hanem bőven 40 alatt.

Ne legyünk igazságtalanok!

Itt „nyugaton” sem kolbászból van a kerítés, rettentő nehéz 40 évesen így munkát keresni. Ha nekem jönne egy jobb állás, visszaváltanánk. Mert szeretnék mást is csinálni, mert szép dolog otthon lenni, de unalmas( dobáljatok), nem mindig, de!

Mert jó lenne egy olyan munka legalább az egyikünknek, ami nem csak a számlák kiegyenlítése végett van, legyen már értelme is, legyen benne kihívás is. (Tudom, sokat akarunk!)

Szóval érdekes interjún elhangzik, az éppen, hogy én otthon vagyok a gyerekekkel és érzékelhetően Winter is coming(You know nothing John Snow…). Átéltem már nem egyszer. Voltam interjún sokan, utolsó körös is voltam, nyilván nem mindig a gyerekek miatt bukott el, de valahogy olyan érzésem van. Mindegy, mondom, mi tényleg szerencsések vagyunk. Kisgyerekkel otthon, és ha esetleg az a valaki nem perfekt németből, hát mint medúza a sivatagban…

Gyereket vállalni felelősség. Hallottam már sokszor, tényleg az, de élni nem? Elképesztően elanyagiasodott, énközpontú fogyasztói társadalomban élünk, ami eleve nem kedvez a gyereknevelésnek szerintem, aztán a föld kifacsarása sem éppen okos dolog. Mibe fog a gyerekem belenőni?

Hogyan tovább, ha azt az egyszerű változást sem tudjuk szűk kis környezetünkben kiharcolni, hogy változzunk, tanuljunk együtt és külön-külön? Ha az emberek, mindegy hogy éppen régi vagy új szokások miatt, képtelenek nyitottan állni a világhoz és a változásaihoz. Itt szemetelésen át, adózási szokásokon, politikai vitakultúrán keresztül ezernyi dolgot lehetne említeni, amiről csak a begyepesedett "ejhm ráérünk arra még!" szokások generációja, akik soha nem álltak konstruktívan semmihez.

Amúgy kösz, jól vagyunk és ti?

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.