Négy éve fénnyel jött a kislányom!

Megfogtam a kis testét, és úgy éreztem csak rá vártam!

Hosszan figyeltem a napsugarakat, amelyek akkor cirógattak bennünket. Nem volt már senki, aki számított volna, abban a pillanatban eldőlt a sorsom, és rettenthetetlenül egyesültem vele.

Ez a fotó hat órával a születés után készült, az első fürdetés után.  

 

Egész addigi életemben éreztem, hogy el fog egyszer jönni. Kalandos utazás révén érkezett az én kikötőmbe, tíz év, öt műtét, három mesterséges megtermékenyítés, egy válás és egy szeretői viszony volt az ára. győzködtek orvosok, kuruzslók, hogy kemény utam lesz mire eljutok a várandóságig, és volt amikor már feladni készültem, és belenyugodtam, hogy nem az én testem adja majd a gyermekem otthonát kilenc hónapra. Bizony volt, amikor hiánya olyan fájdalmasan érintett, hogy minden áldott állapotban lévő nőt tudat alatt gyűlöltem. Volt, hogy annyira akartam őt, hogy kétségbeesésembe majd beleőrültem. Aztán annyira felemésztett a harcom, annyira feleslegesnek tartottam, hogy egy tavaszi napon, talán épp hat éve, elengedtem a vágyam, és először életemben feladtam. Más fajta jövőképet kezdtem kirakni magamnak, és valahova elrejtettem az anyaság iránt érzett szoros összefonódásomat. Akkor új munkát találtam, és megérkezett az életembe az elsöprő szerelem. Minden megváltozott. Eltűnt a mérhetetlen űr belőlem, a gyermekem iránt érzett szeretetet is beletettem a titkos viszonyomba, beleolvadtam egy lehetetlenül bonyolult férfi illatába. A kislányomat az első randin ígérte meg nekem. Csak könnyedén azt mondta ő megadja nekem a legnagyobb vágyam. Én pedig tudtam, hogy így lesz, bár csak a szívemben, a tudatom, a józan eszem kalimpált ellene. A kicsi természetes úton fogant, egy hónappal a volt férjem gyermeke előtt.

Ma négy éve, 18 órás vajúdás után, magzatmázzal bevonva, véresen és összenyomott kobakkal adták oda nekem. Gyönyörűséges perc volt az! Onnantól megállt a világ és csak két és fél év múlva indult újra...Akkor először életemben tudatosítottam azt, ami meghatározta a létem addigi minden percét, életfeladatom volt őt megszülni.

Reggel fél hétkor magamhoz húztam Csengét, beleszagoltam az arany hajába. Biztonságot jelentő málna illat áramlott a tüdőmbe, ő pedig szelíden tűrte. Sokat változott a négy év alatt, és volt amiben szinte semmit. Hihetetlen kemény csaj! A jó értelemben, gondoltam magamban ma reggel. S ekkor azért átfutott a kósza gondolat a fejelmben, miszerint ha akkor nem dönt úgy, ahogy határozott, miszerint engem és apukáját választja szüleinek, hogy alakult volna...

Itt van ő, Csenge, és tanít újra és újra a gyarló emberi határaim szélesítésére. Jött nekem, hogy megváltson az égető lelki fájdalmaimtól. Leszületett, hogy anyukája nőnek érezze magát, hogy elengedje az orvosi műhibákat, és a lelkiismeretfurdallás miszerint átgázolt fontos emberek érzésein csak azért, mert a szabadulásig ez volt az útja.

Fejlődött, és szerencsére fejlődik, hogy éreztesse a megbocsátás fontosságát! Hogy néha megtanuljam én is elfogadni a másik véleményét és felnőtt szeretetet adni neki, amelyben irányt mutatunk.

A lányom, mint minden gyermek, különleges. Fél éve váratlanul azt kérdezte tőlem: "Anya, mi az hogy IGAZSÁG?" Majd néhány hete arról faggatott mi lesz akkor amikor ő nagy lesz, kivel fog lakni. Magyaráztam neki, hogy valószínűleg a szerelmével, vagy a barátaival. Ellenezte, és azt mondta, hogy ő mellettem marad, mert nélkülem nem tudja merre induljon, melyik a helyes út...

Csenge kemény dió, és néha nagyon elfáradok a csiszolgatásában. Nem akarom a héját megtörni, nem akarom kinevelni belőle mindazt ami ő, hiszen csecsemőként is ilyen volt. De vannak időszakok, amikor már felemészt a harc vele, ellene és néha érte!

Az ő élete is legalább olyan szélsőségesen kacifántosnak ígérkezik, mint az anyjáé és hát apukájáé is. Az első szülinapján még együtt voltak a szülei, a másodiknál pár napos szakításban, a harmadiknál egyedül anyukájával és a családdal, barátokkal, a negyediknél pedig egy új emberkével...

Higgyétek el, nem ezt szántam neki akkor amikor megszületett! Azt képzeltem ő könnyebb utat kap: akár az én áldozatom árán. Valamiért akkor azt hittem, akkor lesz teljes és biztos alapja, ha a szülei együttmaradnak. Erősen szenvedtem a lelkemben emiatt, mert az én döntésem alapján maradtunk kettesben. Bántott! De úgy ahogy az ő jövetele sem volt kiszámítható, más sem az! Két évvel a szakítás után tudtam magamban elengedni a haragomat, amiért nem vagyok tökéletes ebben az értelemben sem, és nem adhattam meg neki a teljes család illúzióját!

Ma négy éves, és hihetetlen szerencsés gyermek. Sokan szeretik, köztük a féltestvérei és azok anyukája, aki ma reggel elsőként kívánt neki boldog szülinapot. Óriási kalandokat él meg, sok sok helyre eljut, körbeveszik őt érdekes és értékes emberek. Egészséges és okos.

Én pedig szerencsés vagyok, amiért az édesanyja lehetek, és néha a börtöntisztje! Hálás vagyok, hogy amikor a szülés közben eljutottam ahhoz a pontig, amikor biztos voltam benne, hogy belehalok a fájdalmakba, de ő akkor a világra jött. Boldog nő vagyok, és napról napra tisztábban érzem, hogy rá is azért kellett várnom annyit, mert ez volt nekünk elrendelve!

Boldog szülinapot Kis Napsugár!