Dackorszak? Ez valami vicc?

Ugye  hallottad már? 

 

Első dackorszak, ..... második dackorszak?!?

 

Bruha-ha!!!

 

 Te is folyamatosan röhögsz ezek hallatán? Én igen.

 

 Merthogy első gyermekem esetében  még hittem, hogy az a bizonyos első jön, majd elmúlik, a gyerek erőt gyűjt, azután megint rástartol, támad, kikezd, kikészít, próbálgat, közben formálódik, feszeget, majd megint vissza. Úgy képzeltem, - mert ezzel etettek, hogy vannak elhatárolható dackorszakok. 

Na most ugye két gyerek után  a szülő is kinövi a meseidőszakot, nem dől be már az eféle vicces mendemondáknak, hogy első, második, sokadik, mégha azokat Vekerdy tanár úr szájából hallotta is, akit szeret és tisztel, ... na de mégis. 

Ilyen, hogy első, meg sokadik, .... egyszerűen  nincs!!! Elárulom nektek, hogy ezeket csak azért mondják nekünk, hogy ne adjuk  fel. Hát hogy bírnánk erővel, lendülettel, REMÉNNYEL, ha már az elején közölnék velünk, hogy na barátom, mostantól egy erőpróba az életed, kialakult az önálló akarat, ezek után aztán nyesegetheted a  gyereked vadhajtásait napi huszonnégyben, akkor is azt fogja csinálni, amit ő akar???

Igyekeztem visszaemlékezni, hogy alakult a lázadás az én életemben. Magamat sem tudom megvígasztalni, de csak arra emlékszem, hogy mindig háborúztam. Hogy ennek mikor lett vége??? Hm.... talán 33 évesen??? Jó kilátások, ugye? Azt is eláruljam, mi vetett neki  véget? Talán egy beérés és a felismerése annak, hogy az, aki minden ellen lázad, maga ellen lázad valójában, magát emészti fel, annak meg nem sok értelme van.  

 

Két gyerekem van, ez már  a dzsungelharcos kiképzés szint, így az én elméletem is változott a dackorszakról. Megfigyeléseim szerint van pici rapli, a kicsit nagyobb, ... nekem a 15 hónapos kor is ide tartozik, meg minden más, egészen addig a bizonyos két és fél éves korig, amikor is beindul a gépezet. Ott már ősrobbanás van. onnét már nincs visszaút, önálló életre kel az akarat és ez az egész soha többé nem ér véget (vagy csak felnőtt fejjel, akkor meg már majdnem mindegy szegény megtört szülőnek ugyebár ).

 

Mi mindent figyeltem meg abban a bizonyos két és fél éves sorsdöntő életkorban? Nyugis séta közben egyszer csak kezet kézből kitép, cikcakkban menekül, nehogy követhető legyen, végül egy szemfényvesztőt megszégyenítve elbújik!!!! Eszter ezt 2,5 évesen a törökországi nyaralásunk során kezdte bevetni, futott át úton, hotel előterén, medence vize felé. A legtalálóbb búvóhelye    egy kandalló belseje volt. Ott lapult benne szótlanul.

Ott akkor azt hittem, ennél nincs rosszabb, de egy hasonló korú kisfiú anyja sírva közölte, hogy húsz percig ordítva kereste a nyolcadik emeleti, nyitott teraszú szobájukban, a szoba terasza alatt a füvön,  minden lehetséges helyen a hasonló korú gyerekét.  Végül, mikor összeomlott és sírva  az ágyra esett, a gyerek előlépett a sötétítő függöny mögül szótlanul. Szegény azt kérdezte, pszichológushoz, vagy pszichiáterhez kell- e vinni a gyereket.

A cikcakkos anyagyilkos futást Noémi is műveli, nagyon jó benne. 

Na de jöjjön még ide a teljesség igénye nélkül pár gyöngyszem az ártatlan, cuki lánykáim  jócselekedetei közül. Eszter ebben az időszakban nyelt le egy eurót, amire máig is büszke, hiszen kórházba került, ami ugye buli és azt mondták neki, hogy látszik, hogy bankár az anyja.

Noémi se marad le. Tudom, hogy nagyon imádnivaló a hat pálmafával a fejecskéjén, mindenkit megtéveszt egy pillanatra, de ezen a héten már kétszer is sikerült maradandót alkotnia. Először ellopta Eszter olvasókönyvét, besurrant vele a mosdóba, ott megnyitotta  a csapot és beáztatta a könyvet. Ohh, biztos az ilyen támadások miatt van ezeknek a könyveknek vízlepergető, zsíros borítójuk! Én mindenesetre köszönöm, a strapabíró borító ez esetben könyvet mentett.

Ma pedig úgy gondolta, klassz és vicces dolog tiszta erőből átharapni a működésben lévő hajszárító vezetékét. Nem hallgat senkire, pedig Eszter első tanácsa ez volt számára, mikor megérkezett hozzánk: " És nem szabad megrágni a kábeleket, jóóó??? " Ennyit ért a jó tanács, vagy csak annyi rögzült belőle, hogy KÁBEL JÓ. Tuti, ... másként nem tudom megmagyarázni ezt a furcsa vonzalmát.

Visszadumálás is van ám! Ez Eszter esetében kicsit durvább, mert érti az ember, Noémi esetében még kiélvezem, hogy sokszor érthetetlenül halandzsál, így mikor éppen nekem címezve mondja a magáét, akkor csak mosolygok. De persze ahhoz van elég esze, hogy a megfejthetetlen nyelven elmondott mérges dumája végére odabiggyesszen egy tisztán érthető mondatot: TE EGY CSÚNYA ANYA VAGY. CSÚNYA.

Mindketten verhetetlenek voltak a ruhaakasztó álványok közti elrejtőzésben is, ha betévedtünk egy üzletbe. Ott is indult a cikcakk futás, majd csukafejes, gyors eltűnés. Noémi még a lábait is felhúzza, felkapaszkodik az álványra, nehogy a cipője elárulja, ha a bolt padlójára feküdve mustrálom a terepet. Micsoda buli, nem???  

 

Hát itt tartunk  most. Nincsenek mesék. Eszter is átpártolt a Nickeleodonra a Mini Maxról, én se olvasok több nevelési tematikájú könyvet. 

 

 Nincs első, második, egy van, de azt telibe kapjuk. 
Na most ezek után ha ti azt mondjátok, hogy nálatok ez nem így volt, meg hogy igenis vannak normális időszakok, akkor vehetem elő újra a megmondókönyveket.
 Szóval, .... légyszi,.... ha kérhetem, olyanokat írjatok ide, hogy: EZ TÉNYLEG ÍGY VAN, NEKÜNK SE JOBB. Oké?
Nem, mintha nekem attól jobb lenne, ha másnak se jó, ... de talán mégis :-D

Képek forrása