Vasárnapi szupernő
A tegnap esti Felvidék Szépe csillogásának hatása még benne van a reggelben, amikor szinte kiröppenek az ágyból. Annyi lapos hasat ( has helyét ) láttam a döntő során (túl közel ültem a színpadhoz), hogy ma reggel, ezen a bizonyos vasárnap reggelen első utam a szobabringámhoz vezet.
Amíg átvágok a bordelszobán ( igen, majd ezt is ki fogom pakolni egyszer ) elképzelem, ahogy minden erőmet beleadva letekerek húsz kilómétert.
Patakzik rólam a veríték, Ákos üvölti a fülembe, hogy "Őóóóó, erő és alázat" s miközben felkel a nap és annak első sugara lágyan megsímítja az arcom, én érzem, hogy igen, ez az, - van itt izom! Mélyen, meg elrejtve, de mindig is gondoltam, hogy a hájat megtartani kemény munka, ahhoz valódi izom kell. Hát van is!
Az Ironlady életérzést aztán ez a valóság rombolja le.
Próbálok tekerni, de valami reccsen, roppan. Feladom. Rakodni itt nem fogok, elveim vannak és nem húzom fel magam a rendetlenség miatt, mert ez az a bizonyos vasárnap reggel és én egy szupernő vagyok!
Meglátom én mindenben a jót, megy ez nekem úgy, hogy azt már szinte tanítani lehetne. Ebben a momentumban is megvan annak a felismerésnek a varázsa, hogy nem baj, ha a torna elmaradt, a hajam még mindig illatos és laza loknikban hullik a vállamra.
Hát milyen egy hűdeazta érzés illatos sörényt lazán dobálva elkészíteni a reggeli kávét, majd elkortyolni azt a napkeltét bámulva? Aztán egy lendület, repül a hajkorona, ahogy a tűzhely elé lépek s felrakom a párolórácsra a zöldséget. Egészséges leszek! Ma nagyon.
Milyen könnyedén megy minden, sipp, supp, újabb pörgés, a maradék kávét élvezve olvasok a neten vicces sztorikat koszos autóról meg hűt˜őről, miközben nálam minden szinte magától működik - tökéletesen. Ahogy lapozok, megtörik a fény az esti manikűrömön. Ahh, de szép! Ahh, de csillog!
Valami ég! - kiált a férj, de én meg se hallom, mert ezen a bizonyos vasárnapon, mikor lobog a hajam és csillog a körmöm, mi a franc éghetne, mikor én csak zöldséget párolok? Biztos valamelyik szomszéd tüzel a kertben. Aztán füstszag. Hát persze, hogy elforrt a víz a párolórács alól! Ablaknyitás, szellőztetés, de a füst szaga marad. A hajamban érzem!
Nem baj, nem adom fel, ezen a bizonyos napon, mikor a körmöm még mindig csillog, semmi baj nem történhet. Ez az én napom. Glamúr van! A szupernőket ennyi nem tudja elpusztítani!
A fazék sem, pedig bemutatja, hogy a szürke ötven árnyalatából az egyik a KOROMFEKETE, ha leégetjük.
Nem segít itt semmi más, csak a dörzsi. Korom le, .... köröm le. Viszlát, ragyogás!
A szuperhősök megküzdenek ezernyi gonosszal. Én is ezt teszem egész nap, s mikor fegyvert ránt ellenem a lazacsteak azzal, hogy elfogyott a konyhai törlő és a szalvéta, én nevetve vágok neki vissza egy csomag kávéscsésze alátéttel. Röhögsz még lazac???
Telik a nap, harc harc után s én még mindig itt vagyok. A gyerekek tiszták és alszanak, a férj boldog, mert szülinapi üzenetet kapott tőlünk a kedvenc csapata mai meccse alatt az eredménykijelzőre.
Senki és semmi nem töri meg a vasárnapi szupernőt! Mindent elintézett, mindennel vele bírt!
Diadalittasan kortyolok a nap végén a pezsgőmbe, miközben Spongyabob vihog a Nickelodeon mesecsatornán. Nem, még mindig nem kapcsoltam el, pedig a gyerekek már egy órája alszanak.
Eltelt egy újabb győztes nap. Nem feszül az izom, tönkrement a frizura, lekopott a körömlakk, de a képesség, hogy ezt a bizonyos napot én még mindig tökéletesnek éljem meg, megmaradt.
Velem van a szupererő, - látom, ahogy fel-felvillan a ragyogó "S" betű a megtépászott, harcban elnyűtt fekete kikkes pólóm alatt.
Megérintem, s azt érzem, élni jó. Nem baj, ha máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogyan ideálisak lennének. A lényeg, hogy zajlik az élet, s mi megéljük mindazt, amit meg kell és érdemes. Mi, a vasárnapi szupernők.
