• Bartalos Tóth Iveta
  • Otthon

Gombás melegszendvicskrém - gasztroajándék

Azoknak, akik ismerik a dunaszerdahelyi Junior bisztró melegszendvicseit,  nem kell elmagyaráznom, milyen is az a bizonyos  igazi, "junioros" íz. 
Középiskolásként gyakran jártam oda én is szendvicsezni, kedvencem a gombás melegszendvics volt. El is határoztam, hogy egy hasonló ízvilágú szendvicskrémet ki fogok kísérletezni magam is.
Az alábbi változatot nagyjából 8 éve hoztam össze. Aki kóstolta, mindig kér belőle újra és újra. 
 
Íme a recept, - pontos mennyiségek híján, de talán követhetően:
 
A kiindulási alap olyan, mint egy gombapörkölt esetében. Két fej hagymát felkockázunk, majd  olajon megdinsztelünk. Ehhez adunk egy kilónyi felvágott champion gombát. Sóval, borssal ízesítjük s ha van, adunk hozzá két darab maggis gombakockát is. Volt, hogy szárított gombát adtam hozzá a gombakocka helyett, azzal is remekül működött. A lényeg az, hogy egy intenzívebb, gombás ízt kapjunk. A gomba ezek után levet ereszt, ebben hagyjuk megpuhulni fedő alatt. Mikor puha, levesszük a fedőt és hagyjuk, hogy elforrja a leve nagy részét, - tényleg csak egy minimálisat kell hagyni alatta. 
 
Ezután elkészítjük  a krém alapot, amelyhez 125 grammnyi vajat hevítünk, majd ehhez fokozatosan lisztet adunk úgy, mintha egy bechamel mártást készítenénk ( Én gluténmentes lisztet adtam a vajhoz. Ha valaki a gluténmentességre törekszik, hagyja ki a maggis kockát és használjon helyette szárított gombát, én is így szeretem igazán). A lisztes vajas keverékhez fokozatosan, keverés mellett adjunk  fél liternyi főzőtejszínt, borsot és egy picike sót. A krém akkor lesz jó, ha egy sűrű, kenhető massza állagot kapunk. Miután ez kész, hozzáadjuk a gombát, jól összekeverjük és készen is vagyunk.
 
Mi évekig bagettre kenve, reszelt sajttal, sütőben  besütve ettük. Volt,  hogy a krém alá sonkát is tettem, - aki ismeri, tudja, hogy ezt a változatot hívják Junior szendvicsnek abban a bizonyos bisztróban. 
A kihűlt krém nagyon finom akár pirítóssal fogyasztva is, egy kis friss petrezselyemzöldjével megszórva.
 
 
 
Ez a mostani egy olyan gasztrobejegyzésnek sikeredett, amelyből hiányozni fog a kép. Vagyis kép van, de a szendvicskrém sajnos nem látszik rajta, mivel Karácsonykor gasztroajándékként adtam azt Tibor barátunknak, a többi meg valahogy "elkopott". 
 
A szendvicskrémet egy szebb formájú befőttes üvegbe raktam. Az üveget  dekupázstechnikával egy gombás mintával díszítettem, majd  téliesítettem egy kis hópasztával. Az üveg nyakára pékzsineggel rögzítettem egy kis barna karácsonyfát, amelyet az almás fahéjas masszából készítettem egy éve. 
Jelentem, a célszemély nagyon örült az ajándékának. 
 
Ha van kedvetek, készítsétek el ti is. Nálunk igazi népszerűségnek örvend.
Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.