Beszámoló az első Önismeret és önszeretet csoportmunkáról

18765296 1929138674029691 668168274 o  A rendezvényeink során gyakran kapjuk azt a visszajelzést, hogy bár mindketten teljesen különbözőek        vagyunk, de mégis egyformán tudunk inspirálni, erőt adni másoknak.

  Míg Krisztina a nyugalom, béke és a letisztultság, én az aktív nyers erő, őszinteség és motivátor jelzőket   kapjuk meg tőletek a leggyakrabban.

  Már legalább egy éve megszületett bennünk a gondolat, majd pedig a vágy, hogy összeállítsunk egy    teljesen egyedi  tanfolyamot mindazok számára, akik szeretnének dolgozni magukon, a saját fejlődésük    érdekében.

 

 

 

 

Míg Krisztina pedagógiai tanulmányai, valamint coachképzése  és gyakorlata ismereteit és eszközeit,  addig én  a motiváció, management, pozitív gondolkodás eszköztárát tettem bele a közösbe, amelyet estemben is szinte már megszámlálhatatlan, tizennyolc évnyi  ilyen irányú tanfolyam és egy kiemelt, másfél éves komplex képzés előzött meg .

 A foglalkozásokat csakis kislétszámú, maximum 6 fős aktív csoportmunkaként tudtuk elképzelni.

Nem szerettünk volna összeollózott és máshol elsajátított elméleti tudást előadni. A célunk az volt, hogy egy igazán pörgős és mindenkit egyaránt megdolgoztató interaktív programot állítsunk össze.

Ez év májusában meghirdettük az első Önismeret és önszeretet csoportmunkánkat. Hosszas egyeztetés, tesztelés előzte ezt meg részünkről, míg végül sikerült egy olyan programot összeállítanunk, amelyet büszkén adunk át a jelentkezőknek.

Az önismeret és önszeretet csoportmunka három, félnapos foglalkozást  jelent . Mindegyik résznek megvan a saját célja is.

Az első az ismerkedés mellett a ki vagyok én fejtegetésével, a jelenlegi helyzet feltérképezésével és tulajdonságaink megismerésével, elfogadásával foglalkozik. Célja a pontos  önismeret és az önszeretet cseppet sem könnyű útjára való rálépés.

A második  rész a kapcsolatainkat boncolgatja abból a szemszögből, hogy hogyan formáltak minket az életünkben felbukkanó emberek. Segít megérteni, mit miért tettek és elengedni  vagy elfogadni olyan dolgokat, amelyek mindaddig egy- egy tüske formájában nyomot hagytak bennünk.

A harmadik és egyben utolsó modul   már célzottan az önszeretettel foglalkozik. Utat jelöl ki a jelentől a jövőig. Olyan feladatokat ad, amelyek segítenek nekünk formálódni és fejlődni.

Az első csapat a májusi kezdés után júniusban is találkozott. Ez a második foglalkozás még erősebbnek bizonyult, hiszen már csapatként segítették egymást a munkában.

Úgy érezzük, mindenkit sikerült kellően megnyitnunk. Felszakadt, aminek fel kellett, kimondatott, amit ki kellett mondani. Mennyire jó lesz erről a pontról folytatni a harmadik foglalkozást!

A résztvevők természetesen egyéni feladatokat is kapnak, amelyeket a foglalkozásokon közösen is kiértékelünk.

Fontosnak tartjuk, hogy a MNLJ Önismeret és önszeretet csoportmunkája ne csak egy legyen azon tanfolyamok, képzések, foglalkozások sorában, amelyeket a résztvevők elvégeztek. Hagyjon nyomot, indítson el, aktiváljon. Ez a célunk.

A csoportmunkára folyamatosan lehet jelentkezni, szeptembertől új csoportot tudunk indítani.

Szívesen kínáljuk  a háromrészes munkát akár cégek, vagy csoportok, társaságok számára is.

Hisszük, hogy a hozzánk újonnan érkezők visszajelzései és eredményei ugyanolyan pozitívak lesznek, mint az eddigiek.  Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek érdekében.

További információkért forduljatok hozzánk bizalommal  a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mailcímen keresztül.

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.