Gyerekként ide járnék oviba

Hogy képzeljük el a valós montessori ovit kívülről és belülről? Egy felső-ausztriai példát hozunk!

 

A gyerekvállalás manapság nagyon sok kérdéssel, döntéssel jár. Ebben tovább nehezíti minden szülő életét az internet, a rengeteg irodalom és a mindenféle stílusok nevelésről, altatásról, hordozásról, együttalvásról, fejlesztésről és rengeteg minden másról. Sajnos, mi szülők is, ha letesszük a voksunkat egy-egy döntés mellett, sokszor anyatigris módjára vagyunk képesek azt védeni, ahelyett, hogy elfogadnánk, hogy nekünk ugyan ez jó, de másnak más. És ami talán a legnehezebb, hogy nem tudjuk meg, csakis hosszútávon, hogy jó döntést hoztunk-e.

Amiben én hiszek, vagyis mi hiszünk az az, hogy a gyermek az gyermek. Hagynunk kell, hogy az legyen, lehessen. Hadd legyen koszos a ruhája s a keze is, mert az azt jelenti, jót játszott a kertben, hadd legyen kérges a tenyere, mert az azt jelenti, hogy fára mászott, hintáról lógott le, hadd legyen napsütötte a bőre (akár tele szúnyogcsípéssel is), mert az azt jelenti, hogy sokat volt a szabadban, levegőn.

Maria Montessori (https://hu.wikipedia.org/wiki/Maria_Montessori) fogalmazta meg nagyon pontosan az elméletet már az 1900-as évek elején, melynek mottója „Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni.” A Montessori pedagógiáról rengeteg helyen lehet olvasni, de ahhoz, hogy ebben a szellemben tudjuk nevelni a gyermekünket, egy hatalmas átállásra van szükségünk a mi fejünkben, ugyanis minket nagyon nem így neveltek. Ebből kifolyólag több-nagyobb konfliktus is kialakulhat a környezet s a nagyszülők között, de ha elhatároztuk, hogy önálló, magáért és másokért felelős, gondolkodó és empatikus embert akarunk nevelni, vagyis pontosabban mondva, kísérni az útján, akkor ki kell állnunk döntéseink mellett és környezetünk irányába is rengeteg türelemre lesz szükségünk.

Az a montessori bölcsi-ovi, ahova a gyermekeim járnak, egy kifejezetten bölcsinek és ovinak készült építményben van. A termek hatalmasak, világosak, vannak benne olvasós kuckók, de sötétebb kuckók is, tornyok, ahova lépcsők vezetnek. Van fedett udvara, ahol sok játék autó, roller parkol, és kertje is, játszótérrel, homokozóval, hintákkal, dombbal, domb mögötti rejtekhelyekkel. Van egy tornaterme, ami viszonylag szabadon alakítható, attól függően, hogy lógjon-e benne hinta, vagy a közepére rakják-e a nagy gumi matracot, vagy csak üresen hagyják, hogy futkoshassank benne szabadon (vagy zenére, csörgőre, tamburinra). Van benne egy bordásfal, amire egy padot is szoktak akasztani, hogy ha csúszdáznának a gyerekek. Van egy nagy terem, ahol van egy lépcsőn megközelíthető toronynak kinéző rész (itt várasat, lovagosat szoktak játszani), alatta persze kuckó, puha matracokkal. A terem másik három sarkában egy-egy játék részleg van kialakítva: az egyikben a társasjátékok vannak, és ahol ragasztani, kézműveskedni szoktak. A másikban szerepjátékos dolgok, babák, játék bolt, a harmadik sarokban pedig az építős dolgok, lego, fa kockák, autók, állatok, traktorok, vonatok és sínek.

A falon ott lóg egy gyerekbarát világtérkép, hogy megnézhessék, melyik kontinensen milyen állatfajok laknak.

Még van egy hatalmas doboz, mint egy homokozó, de tele kukoricaszemekkel. (Régen bab volt, de az hamar bezsizsikesedett, így maradt a kukorica. ) Abban persze kanalak, kis fém edénykék. Ezzel tudnak mérni, átönteni.

A következő nagy terem egyik sarkában van egy nagy lépcső, ami az emeletre vezet, alatta kuckó, a másik sarkában fonalak, gombok, cérnák, és egy festő állvány, előtte festékekkel (Arno Stern után szabadon) és egy asztal, ahol alkothatnak a gyerekek. A másik sarokban szintén asztal, színes ceruzákkal, a sarokban gyerekmagasságú nyitott szekrény, benne papírok. Itt lehet színezni, rajzolni, vágni.

A negyedik sarokban egy olvasó kuckó, benne egy matrac, mellette gyerekkönyvek. Az emeletre vezető lépcső melletti falon egy hatalmas fa van a falra ragasztva, amit az évszaktól függően levelekkel, virágokkal, hópelyhekkel díszítenek. A folyosó hosszú, egyik oldalán a szekrénykéik, rajta a nevük és a fotójuk, benne mindenkinek egy váltó ruha, és évszaknak megfelelően gumicsizma, esőálló szett, tél idején sál, sapka, kesztyű. A wc is nagy és tágas, 4-5 gyerek wc-vel, kézmosóval, papírtörlővel, egy zuhanyzóval és egy nagy kör alakú csempézett fürdőkáddal, mert csinálnak fürdős napokat is. A nyitott amerikai stílusú konyhában a szakácsnő a napi ebédet főzi, lehet neki segíteni, almát hámozni, paprikát szeletelni, süteményt kenni. Az ebédlő pedig a konyha mellett van közvetlen.

A bölcsiben a nagy termen kívül van még egy pihenő szoba is, ott alszanak, pihennek, ha kell, és van pelenkázó részleg is.

Az emeleten még három terem van, egyikben a zene tanulás, a világűr és más tudományos tárgyakhoz való eszközök, a másikban csupa montessori kézügyességet fejlesztő és olvasást, írást, számolást és egyszerűen érzékszerveket fejlesztő, sokszor kézzel készített eszközök vannak. A harmadik egy üres terem, ahol pihenni lehet, vagy angolul tanulni, vagy a nyelvi fejlesztő órák vannak. Nyilván minden a gyerekek magasságában, kényelmes elérést, hozzáférést szolgálandó.

Remélem, sikerül elképzelni valamelyest a helyet, bár persze egészen más, ha az ember a saját szemével látja.

Ehhez pedig jön a napi rutin: reggel egy „morgenkreis”-szal, vagyis reggeli körbeüléssel kezdenek, összeülnek, megbeszélik milyen nap van, ki hiányzik, énekelnek( mindig egy az ünnepnek, évszaknak megfelelő dalt, vagy kettőt, ha születésnapja van valakinek, megünneplik az illetőt). Aztán mindenki mehet a dolgára.

Aki éhes, reggeltől 10.30-ig vehet egy tányért, kést magának, és leülhet enni, ki van rakva vaj, kenyér, zöldségek, gyümölcsök. Evés után mindenki a saját tányérját beteszi a mosogatóba. A poharaik egy-egy névre szóló csipesszel vannak jelölve, üvegpoharak persze, és mellett egy kézreálló kancsóban víz, mindenki akkor tölt magának, amikor akar. Ha kifolyik, feltörlik közösen.

A tornaterembe csakis felügyelettel mehetnek. Az ollós, rajzolós, társas játékos asztaloknál egy-egy pedagógus vagy dadus van, aki segíti őket, mutatja nekik, mit hogyan lehet. Öt pedagógus/dadus van a 30 egynéhány gyerekre, plusz a szakácsnő. Nincs kiscsoport/nagycsoport, de az iskolakezdőkkel naponta/hetente rendszeres a külön foglalkozás.

Kertészkednek is, járnak erdőbe kirándulni rendszeresen, télen síelni, nyáron úszótanfolyamra, színházba, tanulnak angol dalokat, de azt is csak akkor, ha akarnak - ha nem, akkor nem. Mert hagyják őket saját döntéseket hozni.

A konfliktust igyekeznek megbeszéléssel elintézni. Tisztelik, szeretik egymást. A tanárok hiszik, hogy a gyerekek képesek egyedül döntéseket hozni, és abban is hisznek, hogy útmutatással többre mennek, mint parancsolással, büntetéssel.

A beszoktatás az oviba sem a hagyja-itt-a-gyereket-és-menjen elv szerint működik. Hanem 2-3 héttel előre számolni kell, ugyanis először ott marad a szülő is, megy, játszik, kipróbálja a gyerekével a játékokat, helyeket, énekeket. Ha már elég biztonságosan mozog a gyerek az új helyen, a szülő az öltözőben ül, ott van, szóval ha a gyermeknek szüksége van rá, odamehet hozzá. Aztán ha már egyre többször nem megy oda, akkor elmegy a szülő, de először csak fél órára, aztán egyre tovább, amíg végül mindenkinek jó, hogy a gyermek az oviba/bölcsibe jár.

Rá kell erre is szánni az időt, pont úgy mint a betűtanulásra, a cipőfűzésre, és ha egyszer sikerült, a következő ügyesebben megy majd. Addig is hagyni kell, hogy gyerek legyen.

Szóval oviba ne az új ruháját adjuk rá, hanem azt, amelyikben kényelmesen tud csúszni-mászni, és nem baj, ha lyukas, koszos lesz! Mert most neki ez a dolga. Így tanulja meg a világot maga körül a legjobban. Mi pedig ne „papoljunk” neki, mert nem a szavakból tanul, hanem másol. Szóval mutassunk jó irányt! Ha megesszük mi is a brokkolit, ő is meg fogja kóstolni, viszont ha mi sem szeretjük a spenótot, ne csodálkozzunk, ha ő sem fogja.

Ebben hiszek én, és hiszem azt is, hogy ha Te nem ebben hiszel, akkor sincs az ég világon semmi gond, mert Neked úgy jó.