• Boros Anna
  • Gyerek

Az én liberális nevelési elveim

hisztiskiscsajElkezdődött a foci világbajnokság. Ahogy a vacsora time is, így tévé lekapcs. Akkor én most liberális voltam? Rohadtul nem! És nem is akartam az lenni! Mert mi az, hogy liberális? Ridegtartás? A gyerek egyéniségének szabadjára engedése? Trend? 

Bővebben

  • Molnár Ildikó
  • Gyerek

Mint két tojás - oviból iskolába

ikrek 2Őszinte leszek. Gyermekeim harmadik születésnapján megláttam a fényt az alagút végén. Végre mehetnek óvodába, s én kiszabadulok! Pedig gyakran megfordult a fejemben, hogy magántanulók lesznek, de a három év alatt megváltozott a véleményem. Én biztos nem fogom őket tanítani.

Mint minden, az óvodás évek is közösen zajlottak, egy intézménybe, egy osztályba jártak. Valahogy úgy alakult, hogy soha nem mentek egyedül a három év alatt. Mindig egyszerre voltak betegek. Ugyanaz a legjobb barát, ugyanaz az öröm és bánat érte őket minden nap.  A csoporttársaik  mintha egy személy lennének, Ikreknek vagy Emibarbarának hívták őket. Szerencsére a tanító nénik külön tudták választani őket. Nem ültek például egy asztalnál az étkezőben, nem álltak egymás mellett a sorban. Bár jó érzés lehet, hogy van,  aki mindazt átélte amit a másik, maximálisan megérti, én azért aggódtam, hogy fog így az individualitásuk, a saját személyiségük  kialakulni. Mindig nagy örömmel töltött el, ha nem ugyanazzal játszottak például, mikor értük mentem az oviba.

Voltak próbálkozásaim. Vettem például különböző cipőket, papucsokat, más frizurát csináltunk, de a legtöbb esetben gyermekeim mégis nagyon hasonlóan néztek ki. Próbáltam külön programokat szervezni nekik, de ezek a helyzetek mindig rosszul végződtek. Féltékenységi rohamok, felesleges érzelmi kirobbanások követték őket.

Bővebben

  • Mészáros Krisztina
  • Gyerek

Egypercesek ( Két mondatban az élet!)

20180213 125628 1

Tegnap beszálltam egy liftbe. Babakocsiban ült a kisfiam, mellettünk még épp egy személynek volt hely, ezért szóltam a várakozó idegen bácsinak, hogy jöjjön csak velünk le, nem kell várnia, elférünk. Mondja, nem akart nekünk kényelmetlenséget okozni. De csatlakozott!

Az azután következő együtt töltött tíz másodpercben, két mondatával, megváltoztatta az egész napomat.

-Nemrég az én fiam is ekkora volt,... ennek hatvan éve. De akkor még más világ volt! - ahogy mondta, amit mondott abban fájdalom volt.

Elhiszem. Mondtam halkan.Elköszöntünk. Csak a lelkem száll vissza a szavaihoz, és gondolom át újra és újra a jelentőségüket. A súlyt, amelyet közvetítenek.

Az élet, két mondatban.

U.I. A fotón Papa és az unoka, pont hatvan év van köztük. Érdekes, nem?

  • 1
  • 2
Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.