Azok, akik  követnek az Instagramon, már láthatták a múlt hét folyamán, hogy ajánlottam egy újabb mesekönyvet. Ez pedig nem más, mint a Varázspálca szakszerviz.

A sorozat egy másik részét , a Szuperhős szakszervizt néhány hónapja egy az egészségéért küzdő kisbarátunknak küldtük el és hiszem, hogy segítheti őt a hosszadalmas gyógyulásában és a betegsége megértésében.

A Varázspálca szakszerizt azonban azzal a céllal szereztem be, hogy a segítségével  a saját gyerekeim lelkét, na meg néha a sajátomat is helyre tudjam rakni egy –egy nehezebb helyzet, vita, konfliktus után.

Merthogy ezek minden családban ott vannak és az egyre erősebben ébredező kis személyiségekből a lehető legváratlanabb helyzetekben robbannak ki. Ezekben a pillanatokban a gyerek sem érti igazán, miért reagált úgy, ahogy, a szülőt bántja, dühíti a helyzet, a hangnem és a legritkább esetben nyúl ilyenkor ahhoz a megoldáshoz, hogy a gyereknek a saját érzelmeit és reakcióit  magyarázza el.

Három napja eltemettük a kutyánkat, Sisit. Két hónapra kaptuk őt a sorstól. A férjem mérges volt rám, amiért  idehoztam a két gyerekkel együtt egy halálra ítélt, beteg kutyát és most itt van, sír mindenki, mert meghalt. Én mégsem bántam meg. Álltam a sírja felett, könnyes szemmel egy szál rózsát raktam a kis testére és a szeretet volt az egyetlen dolog, amit érezni tudtam. Semmi más.

Sis egy pici, spicckeverék volt, rókakutyának hívta mindenki, mert úgy nézett ki, mint egy kis vörös róka. A nyár elején az öcsém találta az út szélén fekve  sérülten. A kutyus leesett a két hátsó lábáról, húzta azokat, a gázolásos baleset következtében kiugrott a gerince. Amikor először megláttam a gyerekekkel, tudtam, hogy haza fogom hozni átmeneti otthonából. Tudtam, hogy nehéz lesz, mert vizelet és széklettartási gondjai vannak, vékony, retteg még a hirtelen mozdulattól is, de abban a pillanatban, hogy belenéztem a szemébe, ezek már nem számítottak, hittem abban, hogy gondoskodással és sok szeretettel szinte minden gyógyítható.

Néhány hete van ugye egy rókakutyánk és amióta ez a kiskutyus beköltözött hozzánk, Noémi imád mindent, ami a rókákkal kapcsolatos.

Pontosan ezért  bátran választottam Farkas Róbert Első könyvem az univerzumról című könyvét, amelyben rókapapa a csillagok születéséről mesél a kisrókának.  A könyvben olvashatunk a naprendszerről, a csillagokról, de még az atomokról is.

És itt felmerül a kérdés, mennyire kell ezekről egy hat éves gyerekkel beszélgetni?  Miért ne kellene, lehetne? Egy gyerek számára bármi lehet érdekes, ha azt a megfelelő formában mutatjuk be neki. Így volt ez nálunk is. Maga a könyv, a szép illusztrációk mellett pár soros magyarázatokat adott, melyekre aztán én építettem tovább a saját tudományos "meséimet".

Az olvasottak azóta tovább élnek. Noémi lerajzolta a naprendszert és pici legók segítségével szemléltettük, hogyan is épülhet fel egy atom. Az olvasás, szemléltetés fázisába a 11 éves is bekapcsolódott és ő is tovább bővítette a történetet a kicsi számára.

Rókapapa meséje életre kelt. Noémi a bolygók neveit tanulja, kérdezi, hogy világíthat a Hold, ha nincs saját fénye. Úgy sikerült behoznunk egy kis tudományt az életébe, hogy az cseppet sem tűnt tanulásnak, feladatnak, csupán egy mese volt, amelyről még sokáig lehet beszélgetni.

Gyerekkel a nyaralás lehet kihívás, gond, feladat, de ha okosan szervezzük, akkor ahogy ők, úgy mi is  elégedetten érhetünk haza a  vakációról.

Persze azt állítani, hogy egy családi kirándulás ugyanúgy száz százalékig pihentető, ahogy egy barátnős, vagy egy két személyes  romantikus utazás  álszentség és hazugság lenne, de annak, aki magát a családi létet is képes pozitívan megélni, a közös vakáció is  élvezetes lehet.

Tizenegy és hatéves lányaink vannak, akikkel pici koruk óta sokat utaztunk már. Többször repültünk, de arra is volt már példa, hogy ezer kilómétert utaztunk velük autóval  a nyaralásunk uticéljáig, majd ugyanannyit vissza.

Egy egy wellnesshétvégére minden év elején elutazunk, év közben pedig tényleg sokat kirándulunk, hogy minél több helyet megismerhessünk  idehaza és a szomszédos országokban.

Azt nem állítom, hogy a gyerekek minden egyes alkalommal jól viselték az utazást, vagy teljesen azonosultak az általunk megtervezett programmal, de az idő teltével egyre jobban tudunk együttműködni és így mindannyiunk számára pozitív élményt jelent a kirándulás.

Fontosnak tartom leírni, hogy a mi családi nyaralásaink nem 100%-ig gyerekbarát programok. Az útjainkat úgy tervezzük meg, hogy egyaránt tartalmazzanak a kicsiknek atraktív elemeket és olyan programokat is, amelyek számunkra fontosak.