Életem első fesztiválja, ráadásul gyerekekkel! Gombaszög anyaszemmel

Hol is kezdjem? Talán kulcsszavakkal: két gyerek, négy órás autóút, nyaralás, Gombaovi, nyugalom, lazulás, szervezettség, ismerkedés, nevetés, egyszerű örömök. Gombaszögön buliztunk és szerencsésen megjártuk. Élménybeszámoló következik!

 Tudjátok évek óta készülök erre a rendezvényre, mert van egy Nő, aki minden évben elmondja, hogy menjek már, mert milyen jó ott, sőt, a legjobb és olyan hitelesen mesél minderről, hogy reklámarca is lehetne a fesztiválnak. Igen, Durica Kati írónőről van szó ( volt is a tábor újságjának címlapján már a kislányával). Végül az döntött az idei fesztiválozásomról, hogy a múlt évben megjelent könyvünk kapcsán Bolemant Lillával, a szerkesztőnkkel, egyeztettünk egy tábori beszélgetésről. Végül, a téma változott, nem anyábbanyákoztunk, bár meséltem és felolvastam a könyvünkből, ám Iveta híján inkább a Létezik-e Anyaszabadság? kérdésköreit fejtegettük Lillával a szombati napon, mindezt az Érthetőbb Élet sátorban.

Csütörtökön indultunk útnak, már a felállás sem volt a megszokott, négyen mentünk, az eredeti koncepció az anya és a két csemete helyett. Az utat a kicsik nagyon jól viselték, délután felfedeztük Rozsnyót, ahol szállást foglaltam már néhány hónappal azelőtt, mert a gyerekek mellett a sátorozást még nem mertem bevállalni. Utólag ez a döntés jónak bizonyult...Szóval csütörtökön még a város főterén vacsoráztunk, majd úgy döntöttünk, hogy borús időben már nem látogatunk ki a táborba. Másnap időben ébredtünk, mert tudtam a program alapján, hogy a jógaoktatóm, Sabina, fél tíztől tart egy órát, amelyre nagyon szerettem volna kiérni, hiszen mostanság a dunaszerdahelyi óráira egyszerűen képtelen vagyok eljutni. Már a kapuban ismerősökkel találkoztam, Lillával és Éva barátnőm lányával, majd következett Kovi, a Vándorlássból és a jógára érkező Dobsa Meli. Sabina rugalmas, türelmes oktató, így mikor Ábel is közbeszólt az óra folyamán, csak mosolygott és buzdított, hogy folytassam az asszisztálása ellenére is. Hiába tereltem a figyelmét a bágeros autóval, meg a vakondtúrás eltolásának lehetőségével, ő csak egyetlen céllal jött hozzám, hogy ne koncentráljak a testemre, max. csak rá. Csenge volt a fotós, így sorozatban tudom most már visszanézni a próbálkozást, amikor még bíztam benne, hogy talán át tudom magam adni a jóga nyugtató hatásainak...

Akkor adtam fel, amikor már kiabálással hívta fel mindannyiunk figyelmét és hangosabbnak bizonyult Sabinánál is. Lásd a fotót!

 Miután így jártam a jógával, láttam az érkező Durica Katit, az alig három hónapos babájával a karján, és onnantól felgyorsultak az események, mert a Gombaovi felé vettük az irányt, közben gyors beszámoló az utolsó beszélgetésünk óta eltelt eseményekről és már azt vettem észre, hogy bár Csenge nem, de Ábel szívesen marad a gombaovis lányokkal.

Botond és Kati pedig vállalták, hogy körbevezetnek bennünket a fesztiválon, és néhány perc múlva már azon kaptam magam, hogy legalább öt új ismerősöm van, akikről Kati címszavakban elmondta, mi az összekötő kapocs velük, mit csinálnak és persze azt is, mi kik vagyunk. Igazi újságíró ez a Nő, mellette sosincs egyedül az ember lánya, mindenkit ismer. Ezek az órák, amiket a terep feltérképezésével töltöttünk bizonyultak a legmeghatározóbbnak, kialakult bennem egy kép, nagyon pozitív kép. A Chill sátornál a kiszolgálás remek, a választék elég gyérnek bizonyult, de szerettem az erdős rész lombjai alatt az ücsörgést, tényleg megnyugtató volt, ott találkoztam a szintén fesztiválozó öcsémmel, Andrissal és a volt kedvesével, Petro Krizsivel.

 

 A tesóm táncot tanított a Folkszögben, akkor még azt hittem majd mi is veszünk pár leckét, egyeztettünk is, hogy ha a forgatagban nem találkoznánk, majd az órájára odaérünk. Nem így lett!!!

Rajtunk és Katiékon kívül azért sok szülő nem vállalta be ezt a gyerekes "lazulást", de volt még ott pár rendíthetetlen anyuka és apuka, például Bodó Marika és férje Laci, akikkel csak pénteken találkoztunk és fiuk őket is eléggé lekötötte, így sokat nem tudtunk csacsogni. De pont ezen a helyszínen! 

Az első nap tapasztalata azt mutatta, hiába a sok jó program, beszélgetés, az izgő- mozgó, örökké más igénnyel előálló gyerekek mellett lehetetlen abszolválni ezeket. Nem mondom, hogy nem akartam felrobbani miatta, hogy nem éreztem értelmetlennek a két és fél éves fiamnak tartott kiselőadást, hogy míg Bugár Annával és Száraz Dénessel beszélget Rajkovics Péter, addig ő próbálja meg nem rángatni a kamerákat és felforgatni a székeket...

Sikertelen próbálkozásaim kudarcai eléggé kiborítottak estére, és be kellett látnom, hogy gyerekkel nagyon nehéz felnőttes programok által kikapcsolódni. Pedig Annát nagyon kedvelem és Peti klasszul vezette a beszélgetést, jó lett volna ülve meghallgatni őket. Nem jött össze! Na de, Pál Feri atya előadása közben, nagy ellenszegülés után, elaludt a legkisebb, és így jutott egy órás rehabilitáció az idegrendszeremnek, amelyre nagy szükségem is volt. Mivel a téma a kiégés volt, és Pál Feri az anyaságot is összefüggésbe hozta a fogalommal, kicsit tudtam meríteni belőle és elfogadni, hogy ez bizony nagyon is aktuális téma nálam is. Miért írom ezt le? Mert ez is Gombaszöghöz tartozik, legalább is nekem, anyaként. Senkinek sem volt egyszerűbb dolga, aki kisgyerekkel érkezett.

Mégis, létezik egy csodálatos ,,Anyaóázisa" a tábornak, ahol két lábon járó angyalok dolgoznak, az pedig a Gombaovi. El sem tudom mondani, milyen hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy másnap, minden ellenvetés nélkül a dombon álló faházikóban akart maradni a több mint két - és a hét évesem, mert jól érezték magukat ott.

Volt ott minden: kézműveskedés, alkotás, közös játék, társasok, játékok, de mesét is nézhettek a kicsik, ha már épp elfáradtak. Közben a Lányok, akik önkéntesként vettek részt a táborban odafigyeltek a gyerekekre, nekem miután délután elaltattam Ábelt, felajánlották, hogy menjek nyugodtan le a fesztivál aktívabb részére, ahol a beszélgetések zajlanak és ők felhívnak, ha felébredt. Így is volt. Arra a néhány órára aztán felszabadultam. És nagyon jó volt! Mert hiába anyaként megy az ember erre a fesztiválra, mégiscsak elsősorban ember, akinek a fizikai korlátai megkívánják, hogy pihenjen, kikapcsolódjon. A gyereknek is jót tesz, meg anyának is az ilyen szolgálat.

Szóval Lányok, nagyon nagyon szépen köszönöm Nektek ( a teljesség érdekében nem kezdem el felsorolni a neveiteket, mert tuti kihagynám valamelyiket)!

Tehát akkor lehetett olyan dolgokat is csinálni, amit felnőtt emberek szoknak. Vagyis élvezni az ott lévő társaságot, beszélgetni és na jó, pálinkázni is. Mondjuk én épp akkor voltam részese a Bolemant Lilla által szervezett beszélgetésnek, így az utóbbit csak mértékkel kóstolgattam, de az már mellékes. Lillával egykor kezdtünk el nekilátni az anyaszabadság kérdésének, és az első négy hallgatónak is nagyon örültem, de fokozatosan érkeztek a többiek, így végül lettünk vagy huszan, ami azt hiszem nem is rossz arány, miután a programban még más téma szerepelt, ami elmaradt. Lilla nagyon jól ismer, aktív résztvevője a Mert nőnek lenni jó életének, ahogy említettem kiadója a könyvünknek, így olyan kérdéseket kaptam tőle, amelyekről mondjuk nem akartam elsőre beszélni, de ha már ott voltunk, hát bevállaltuk és nem bánom. A végén hagytunk teret kérdésekre és meglepődtem, hogy férfiak is kérdeztek, vagy öt kérdés is jött, mert nyitott volt a közönség. Élmény volt.

Szombat délután fedeztük csak fel a rovás sátrat, amely a kassai Rovás kihelyezett központjának bizonyult, képművészek gyűlekezőjének is mondhatnánk, hiszen folyt ott az alkotás ezerrel. Ott találkoztam Kovács Ágival, aki az őszi kassai tréningemen, amelyet náluk tartottam résztvett, és aki dicséretének hála, emberként és anyaként is visszanyertem egy két órára a hitemet, hogy igenis van értelme szeretően fegyelmezni az én Mauglimat, aki akkor épp elfutott, és úgy viselkedett, ahogy a farkaskölykök szoktak. A Rovás sátorban amúgy korongozott Csenge is, bár az elkészült absztrakt művét ott felejtettük, de valamiért nem is jelentett ez neki nagy problémát. 

Különben a gyerekeknek is óriási programok tették színesebbé a napokat, a mászófalat épp kihagytuk, de azzal is szemezett Csenge. Helyette volt fél órás kis vezetett lovastúrán, amely nagyon tetszett neki. Hallgatta Varró Danit, aki felolvasott az egyik könyvéből és részt vettünk a pajtaszínházban egy bábszínházas előadáson, amelyet kimondottam élveztünk mi nagyok is. Míg Ábel után futottam, találkoztam a fáradt Laboda Robival is, akit néhány napja ismerősöm csak a facebooknak hála ( igen, hallani már eddig is hallottam róla). Kellemes társaságnak bizonyult tompa állapotában is, mesélte, hogy a szülőfalumban udvarolt egy lánynak( ismerem is:)) Na, mire nem jók ezek az összefutások, na meg az, hogy Ábel fiam sehol sem marad öt percnél tovább, pont ezekre! Arcok mellé már karakterek is tudok csatolni a facebookos ismerőseimhez.

 
Mesélhetek még arról, hogy a staffos ebédlősátor micsoda arcokkal hozott testközelbe! Hogy politikusok, kutatók, írók és zenészek gyűltek körénk, miközben a gulyást szürcsöltük. 

Rengeteg nagyszerű megélés helyszíne Gombaszög, de ami a legfontosabb ismertetője, hogy épp akkora, hogy mindenkivel össze tud futni az ember, egy-egy ölelésnyi időre üdvözölni tudja a rég látott arcokat és már pezseg is tovább, mert mindig van mit csinálni. Értelmi és érzelmi megélésekben is jeleskedik. Hat a testre és a szellemre, napközben érdemes aktívnak lenni, főleg, ha az esti koncertek után a buli nem tart hajnalig. Na mi arról pont lemaradtunk, JÓVILÁGVAN-ra azért ráztunk egyet, de aztán jött az eső, mi pedig feladtuk.

Ez a hely felvidéki, egyértelműen. Épp ezért mindenki tud mindent rólad, amikor Csenge lányom nem talált meg a megbeszélt találkozóhelyen( mert korábban érkezett vissza a megegyezett programról és én még Ábelt altattam), úgy magyarázta el, hogy ki az anyja, hogy a mertnőneklennijós Krisztina. És tudták ki vagyok!!! Bár az is lehet, hogy csak őt akarták ezzel vigasztalni, bárhogy is, cuki volt, hogy a lányom is ezzel azonosít.

 Néhány dologról most inkább nem írok. Mondjuk, hogy én mivel, vagy kivel leptem meg az ismerőseimet, vagy hogy hazaérkezés után egy kellemes vírussal kellett megküzdenünk. Igazából ezek lényegtelenek!

Az igazán fontos dolgok, hogy ott voltunk, szerettük, csak mosolygok, ha arra a helyre gondolok. Otthon éreztem magam, és amikor Csenge lányomat megkérdeztem, hogy mi volt a legjobb a kirándulásunkban azt válaszolta, hogy MINDEN. Ez pedig nagy dícséret Kedves Szervezők, legyetek büszkék magatokra. Ennél nagyobb bókot, ennél igényesebb és macerásabb vendégetektől nem kaphattok!

Jövőre újra Veletek, nálatok szeretnék feltöltődni! Mondjuk ahhoz lehet, hogy kevesebb gyerekkel kellene menni, mondjuk egy épp elég...de majd meglátom!:) Köszönöm!