A visszatérés vágyáért indulj útnak!

Szögezzük le az elején: ha valaki egyáltalán nyaralhat, utazhat, már eleve piszkosul szerencsés. De mivel az élet már csak ilyen, minden helyzet magával hozza a maga nyűglődéseit és dilemmáit, még az ilyen kiváltságosak is -  ha nincs gond, az ember csinál magának.  A legfőbb dilemma , hogy Anya kétféleképpen nyaralhat - gyerekekkel és (szentségtörő gondolat!) gyerekek nélkül. 

Ami mindkét változatban közös, az a gyakorlati  tennivalóknak valamiféle tektonikus felgyűrődése a kirándulás előtt és után - besűrűsödő elintézni- és megszerveznivalók, mielőtt indulunk (nagyik beszervezése és tájékoztatása, tárgyalás a macskaetetés mikéntjéről a szomszéddal, otthonmaradó kamasz családtagok nyomatékos meggyőzése, hogy NE a virágcserepekre irányuló borotvaéles vízsugárral öntözzenek, házibuli után takarítsák el a romokat stb. stb.). 

Hazaérvén aztán megtapasztalhatjuk, hogy bár a nagyik szeme karikás, de remekül helytálltak; pár virágcserép azért áldozatul esett, a szennyeskosár/mosogatógép/szemetes varázslatos módon megtelt, és másnaposságot idéző zilált állapotban böfög és öklendezi tartalmát a konyhakőre, a hűtőben egy fonnyadt zeller árválkodik, a macska két napja elcsavargott (no, nem bánatában vagy szolidaritásból, hanem a szerelem hívószavát követve - további két nap után zörgő csontokkal és kullanccsal a nyakában megkerül, hogy őrjöngve a tálkájára vesse magát).

Egyszóval az egész háztartás a züllés útjára lépett, mint egy jellemgyenge pasas, aki arra hivatkozva lesz alkoholista, hogy elhagyták. 

Kezdhetünk tehát dolgozni az újabb felgyűrődés elsimításán - ilyenkor felmerül az emberben a gondolat, érdemes-e feldúlnia hétköznapjainak jól szervezett, olajozottan működő rendszerét pár nap ,,pihenés" miatt? ...

Tapasztalatom szerint: igen, érdemes. Bontsuk szét!

Miért: 

1. Nyaralás (kis)gyerekkel -  a legszerencsésebb a helyzet akkor, ha olyan barátokkal megyünk, akiknek hasonló korú ivadékai vannak és még ki is jönnek a miénkkel. Ez a kombináció az összes korosztály számára boldogító napokat eredményezhet. Egyébként számomra az ún. családi  nyaralás a gyermeki igényekhez való tökéletes idomulást jelenti, ami ugyan fárasztó és áldozatos az adott pillanatban, de életre szóló, örömteli emlékekkel való feltöltődést jelent - bár a gyerek korántsem azt fogja emlegetni évekig, amire számítanánk ( oroszlánt az állatkertben, élményparkot és egyéb, felnőttek által katartikusnak vélt - mivel költséges - attrakciót), hanem azt, hogy dobozos kakaót ihatott este a szálláson (ezt igazolja a saját, meghatározó emlékképem, ami a szüleimmel töltött tátrai nyaralásról megőriztem - 4 éves voltam, kinyitottam a fabudi ajtaját és benn állt egy birka. Máig látom magam előtt döbbent tekintetét és még döbbentebb négyéves önmagamat.)  

2. Utazás önmagad felnőtt valójával, nem anyai minőségben - más okból, de ez se felhőtlen. Az ifjúkor spontaneitása sosem tér vissza, ha szülő vagy. Szerencsés esetben - nem kevés szervezés, lelkiismeretfurdalás és tépelődés árán visszanyerheted (rövid időre) viszonylagos függetlenséged (látszatát). Egy kis ideig nem üldöz senki, a ,,hol a gatyóm"-mal és az ,,éhes vagyok"-kal. Mi kettesben szoktunk kalandozni a férjemmel, előnyben részesítve a nomád körülményeket ( bár nemrég olvastam egy női magazinban a budin, hogy a boldogság titka, ha a férfiak efféle hülyeségeire - miszerint aludjunk sátorban és motorozzunk felhőszakadásban -  bátran nemet mondunk és három michelin-csillagnál alább nem adjuk), egész jól elszerencsétlenkedünk kempingekben és útmenti csehókban fogyasztott májgombóc-levesekkel. Egyelőre nem szorulunk  egyéb, költséges párterápiára emiatt (vagy ÉPP emiatt) , bár az elég trendi lenne ugyanezen magazinok szerint. 

Az ilyen, komfortzónából való kilépés mindig segít helyére illeszteni az élet fontos és kevésbé momentumait. Így még hosszú idővel a hazatérés után is mosolygó buddhaként fogadod a hétköznapok olyan megpróbáltatásait, mint packázó hivatalnokok, vagy netes trollok ténykedése; nap mint nap hálásan ébredsz rá a csapból folyó melegvíz csodájára, amiben részed lehet. Viszont épp kockázatai és kiszámíthatatlan volta miatt nem alkalmas arra, hogy a gyereket magaddal vidd. Én legalábbis nem vagyok ennyire bevállalós, de vannak erősebb idegzetű punk szülők, akiknek ez is megy.  

Ha gyereked nélkül indulsz útnak, a hátad mögött óhatatlanul le leszel ,,szaranyázva", ami természetesen úgyis a füledbe jut. Ezen az egód megsértődik, pityereg, szidja nyughatatlan, felelőtlen, kalandor énedet, de ott belül az a valaki, aki éhezi a változást, megtapasztalást és megismerést, rendíthetetlen marad és menni akar.

Már abban a pillanatban, mikor búcsúpuszit adsz és kibontakozol az ölelésből, bezárod magad mögött sokszor annyira unt kis életed ajtaját, eláraszt a szeretet mindazok után, akiket itthagysz és a vágy, hogy visszatérj. 

Nincs mese, ehhez néha útnak kell indulni.