Anyák napja: Csenge, én és anyukám!

Április 10.

Nem fogom szépíteni a helyzetet. Hetek óta meg szerettem volna már osztani a gondolataimat Veletek: ki kell már mondanom. Elegem van a gyermekem viselkedéséből, ha imádom őt, akkor is!

Adva vagyok én: az anya, a kedvesem párja, a tesó, a rádiós csajszi, a coach, a rendezvényszervező, az író, a barát, és most már újra tanár is..S ebben a halmazban a legkedvesebb feladatkörrel bíró szerepem az anyai volt. (A múlt idő sem véletlen! Ahogy a sok felkiáltójel sem!)

 

Annyit vártam erre a korszakra, vallom, hogy mélyen bennem van az ősi anyai ösztön, és most mégis, olyan messze van a fény az alagút végén... 

A gyereknevelés, bármekkora energiát is ölök bele, olyan mintha egy kiszáradt kutat akarnék megtölteni vízzel! Hordom én keményen és rendíthetetlenül a baromi nehéz vödörnyi vizet, de hogy hova a fenébe tűnik miután beleöntöm abba a bizonyos éltető kútba, hát nem tudom!

Esküszöm nem vagyok híve az erőszaknak, de nagyonjó lenne most leadni az elveimből.

Április 18.

Eltelt eme sorok kőbe vésése óta egy hét. A gyerek is él, és én is. Változott valami! Ugyanis miután kiborultam az egészséges, akaratos, értelmes gyerekem feleslegesnek tűnő nevelése felett, azután rájöttem, hogy ebből most nincs kiút, s most is, bárki is áll mellettem támogatóként, az én dolgom megoldani!

Felnőtté válni, szülővé, aki legalább olyan sebezhető mint a gyermek, de elengedni a tudattalan gyermeki megnyilvánulásokat, na ahhoz kellett egy adag szeretet! 

Amikor azt hittem, hogy már mindet kiadtam magamból,( még mondtam is, hogy ki gondolta volna, hogy elfogyhat az anyai szeretet) nyílt egy kis lyuk az égből, és kaptam erőt. Fényt, hogy kitartsak, hogy az elveim-miszerint a gyermek egy pofontól sem lesz kevésbé akaratos-helyesek és ne rendítse meg a bizalmamat az egyetemes szeretetben!

Annyit csináltam hát, hogy a héten sokkal többet figyeltem mit is kér a gyermekem. Hogy a kimondott mondatok mögött mi rejtőzik, és többet bújtam belé, mellé, hozzá. Otthon hagytam az oviból, amikor itthonról dolgoztam, és jó volt háború nélkül, kapkodást mellőzve csak együtt tölteni egy napot. Meg kell őt ismernem. Ki gondolta volna, hogy négy évesen nem akar mesét elalvás előtt? Azt mondta már unja... Pedig négy hónapos kora óta ez az utolsó napi közös rutin, elalvás előtt. Sokszor mondom, hogy csupán négy éves! De most már mást kellene látnom: ő már négy éves, és mellette én is négy évvel idősebb anya vagyok!

Jelenleg a közös játék is más, mint eddig.

Belőlem máskor kér, mint ahogy én szeretném.

Erősen kötődik másokhoz, igényli a társaságot. Nem csak engem, sőt néha bárkit, csak ne engem!

Ez most fáj. Máskor pedig felszabadít. 

Április 20.

Csenge ma reggelire édességet kért. Na ná, gondoltam magamban, meg egy fogászt a házhoz! Jön a cirkusz, előadás, erőfitogtatás- s nem én csinálom. S miután törhetetlenül keményen kiállok a helyes táplálkozásért, és a gyorsan emelkedő vércukorszint veszélyeinek hárítása mellett, akkor azt mondja:

"Jól van, ha ilyen anyuka vagy, akkor amikor nagy leszek, apukámmal fogok élni. S mivel te nem vagy apa barátja, nem jöhetsz oda hozzá és sosem fogsz engem látni!" Azt hiszem kisebb agyvérzésem van! Biztos álmodom...De nem! Ez a valóság most!

Április 28.

Hajnalban felsírt, kap a kezem után, félálomban sem engedi el. Szellemek ijesztgetik. Suttogom neki, hogy anyának és neki is van varázsereje, képzelje el, hogy egy nagy arany háló betakarja és védi. Ezt bármikor előveheti és használhatja, akár szellemek ellen is.

Reggel emlékszik a történetre!

Emlékeiben vajon megmarad, hogy ott voltam ma éjjel amikor félt? S magával viszi a varázshálót? Tudja, hogy amikor mellettem fekszik belefeledkezem az illatába?

 Ülünk a kanapén, szeretgetjük egymást! Boldogság van, mert vagyunk egymásnak. Megsimogat, elmondja az Anyák napi versét és ANYInak hív.

U.I.

Nem tudom ezt mindig jól kezelni, és nagyon nem vagyok már a minta anya, aki mindig önfeláldozó, türelmes, kedves és odaadó. Messze vagyok azoktól az ideáloktól, akiket követni kellene. Én csak én vagyok! Ember, határokkal. Fejlődöm, próbálkozom.

Ülök a gép előtt. Csenge tüllszoknyában "fellép" az ebédlőben. Rácsodálkozom. Az életre. Az örökös változásra, amely néha annyira fáraszt! A csodákra, hogy kihez lök és kit vesz el tőlem!

Anyák napja...egykoron én szavaltam, most ő...Ma lenne értelme anyunak szavalni, mondani, hogy Édesanyám légy Te mindig nagyon boldog!

Mert ma tudom mit jelent egy gyermek, mekkora felelősség, és milyen kemény életfeladat ezt jól csinálni, vagy csak nem beleőszülni...

Tehát Anyukám, furcsán néznének rám a faluban( még az eddigieknél is furcsábban) ha kitépném az ovisok kezéből a mikrofont és mondanék egy verset, így marad ez a felület...

Köszönöm!

Tényleg...mindent!

Hogy élek, hogy élsz, hogy néha felszabadítasz, hogy csendben vagy akkor, amikor csak az segít!

Ma már értem a szereteted mikéntjét, ismerem a Te szeretetnyelved! 

Boldog Anyák napját!