Hagyd a dolgokat megtörténni!

Pénteken babakocsival sétáltam délelőtt a nyári melegben. A kerekek meg megálltak a járda gödreiben, kikerülni sem lehetett ezeket. Azért igyekeztem finoman haladni. A kisfiam ilyenkor moccant egyet és aludt is tovább. Megakadtunk egy pillanatra, közösen, de azzal, hogy én nem tétováztam és haladtam az utunkon tovább, semmi sem történt. Elmúlt az ijedtség, a félelem, s a kicsinek elég volt, hogy feltekint a biztos pontra, ami most az édesanyja, s máris a helyén van minden.

Elgondolkodtam!

 

Én vagyok a biztos pont. Nem csak a gyerekeimnek, másnak is.

Mennem kell tovább az úton, amit választottam, a körülmények pedig változnak, most épp a kátyús szakaszban döcögünk. Együtt.

Igen, most nem lenne könnyű viselni a nehézségeket a széles mosolyommal. De megtanultam egy nehéz leckét, sok évvel ezelőtt kaptam feladatul.

Hiszem, hogy ma már rá merem bízni  magam a lét bölcsességére!

             Nem vagyok felelőtlen, gondolkodom. Csak annyi változott, hogy miről, mennyit és milyen érzelmekkel.

                                                                       Nem volt ez mindig így.

                                      Mert én is szeretném tudni mi lesz holnap...vagy azután.

Irányítani akarom a folyamatokat, amelyek meghatározzák a családom hétköznapjait.

Mert én azt hittem tudom mi kellene a gyerekeimnek, a családomnak, nekem.

De a nagy Bölcs, az élettér, Isten, a Szeretet csak megmutatja, hogy bölcsebb lenne a háttérből szemlélni és az irányítást akkor átvenni, ha annak eljött az ideje, vagy épp azt befolyásolni, ahogy addig érzem magam, ahogy addig megéljük a mindennapokat!

Ahogy említettem ezt évekig tanultam! ( mindig mindent befolyásolhatónak hittem...) Tévedtem, amikor arra gondoltam az életünk minden percében mi döntünk, de ez lehetetlen. Annyira tudatos, éber csak a nagy mesterek és bölcs tanítók lehetnek, én, egy kis hangya erre most még képtelen vagyok.

Féltem. Mert kiszámíthatatlan a jövő, de még a következő perc is. Aztán a félelmemben összezsugorodva odalépett hozzám egy nő és azt mondta, ilyen az élet, békélj meg vele, és hadd! Értettem is meg nem is mit hagyjak, a tudatalattiba viszont most jutott el, évekkel később, s vált mostanra az énem részévé a tanítás. (Sokan azt látják, hogy laza vagyok.)

Mindez a babakocsi tologatás közben tárult elém.

Mert több a lyuk a járdákon, mint a sima járólap.

S mert az életünk legnehezebb időszakában is rengeteg a fény, amely nálam a kisfiam és a lányom szemében látszódik kendőzetlenül. Ők persze bennünk, a szüleikben, látják ugyanezt, s ez felelősséggel is jár.

Boldog vagyok, mert öröm van a lelkemben. Biztos azért, mert olvasom Desmond Tutu és a Dalai Láma könyvét, amelyet Bartalos Tóth Ivetától kaptam(ennyire fontosak a barátok).

Vagy azért, mert beért bennem a gondolat, az elfogadás óriási empátiával. Magam és más felé is.

Nagy az öröm, mert együtt vagyunk. 

Hála az egészséges gyermekeimért.

Erős vagyok emiatt.

Él bennem a remény, a kitartás, mert minden változik, s hol hánykolódik a hajó, máskor meg békésen kúszik a vízen.

Van értelme, mindennek. (Azoknak a hónapoknak is, amikor úgy tűnik, nincs remény.)

Mert ha az az időszak elmúlik, felvillannak a miértekre is  a válaszok. Olyankor vesszük észre az erőnket, könnyen levizsgázunk önismeretből.

Jelenleg látszólag mi is nehéz korszakunkat éljük, s lenne okom panaszra, szitokra, szomorkodásra. Ehelyett én is megkerestem a középpontomat és két lábbal állok a földön.

Olyan harmóniát érzek, amely a nehezebb pillanatokban is megtámaszt. 

Én csinálom ezt, nem más. Táplálom a lelkemet. Mivel?

Táncolok a kisbabámmal. Nevetünk sokat, és ölelkezünk. A nagyLányt is a karomban hordom. Nekik adom a rejtett tartalékokat. Csodálom a zöld lombokat, a levegőben az illatokat. Ízlelem az ételeket, örömömre esik a sütés.Többet pihenek, akár napközben is. Sírok a filmeken, vagy nevetek...széles vigyorral, akár magamon is. Kimondom amit gondolok. Beszélek arról is, amitől félek.ÉLEK!

Higgyétek el, van rend ebben a létben!

Keressétek, mert értelme lesz az eseményeknek!

De talán ennél sokkal fontosabb, hogy békéljetek meg magatokkal, azzal akik ma vagytok! Hiszen Belőletek is csak egy van, egyedinek kell maradnotok. (Nem kell senkihez sem hasonlítanotok.)

Próbáljátok meg megkeresni a saját örömötöket! Miben találjátok? Mikor érzitek magatokat legjobban?

A válaszban lesz a kulcs.

U.I. Csupa közhely a cikk. De néha ez kell. Mert gyógyít...mert ismerős...mert segít.