Akkor most egy kicsit a görögökről

Rögtön az elején le is szögezném, hogy szeretem a görög embereket és úgy általában anyatigrisként kelek a védelmükre, ha valaki szidni kezdi őket.

Két fajta reakciót szoktam megfigyelni az emberektől: vagy szép emlékekkel felvértezve, rajongással gondolnak vissza a görögországi nyaralásukra és vendéglátóikra, vagy ítélkezően, nem ismerve őket annyit vágnak csak rá, hogy  „a görög az bizony lusta népség!“. Ez utóbbi vélemény esetében az ok  a nem ismerés. Itt élve közelebbről is lehetőségem nyílt megismerni a görögöket, életfelfogásukat, gondolkodásmódjukat és azt kell mondjam, hogy tetszik.

 

Szóval miért nem szeretem, ha szidják őket? Először is, mert nem igaz, hogy lusták! Mást sem látok itt, mint hogy mindenki keményen dolgozik. Nem egy barátom tart fent apartmant, tavernát, beach bart, vagy dolgozik egyben  és nekik bizony a nyár a kemény munkáról szól, minden egyes nap. Nem túlzok, ezek az emberek úgy nyomják végig május elejétől október végéig a hat hónapot, hogy egyetlen szabadnapot sem engednek meg maguknak. Persze, mondhatják az örökös bezzegemberek, hogy  „de télen meg nem csinálnak semmit“, de próbálja ki ez a bezzegember a 180 napot pihenés nélkül végigdolgozni, mindezt  általában 30-35 fokos hőségben és nem nyolc órás munkaidőben.  A szerencsésebbjei, akiknek jól ment a szezon alatt, aztán télen pihennek, esetleg kicsit kirándulnak, de legtöbbjük télen sem ücsörög a görög babérjain, hanem visszamegy a civil szakmájába, alkalmi munkát talál vagy olivabogyót szed. Na, az is egy rohadt kemény meló, amely csak csak a hangulatos fotókon tűnik könnyed, vidám, romantikus tevékenységnek! Van olyan barátom, aki szállodát tart fent, télen könyvelőként dolgozik, és mikor azt mondtam neki nagy fáradtan, hogy szabadnapom van, hát lemegyek a beachre, azt felelte, ne provokáljam, öt éve nem tette bele a lábát a tengerbe, pedig az ablaka alatt van.

Annak ellenére, hogy ennyit dolgoznak, valahogy mégsem olyan agyonhajszoltak, agyonstresszeltek (maguk vagy mások által sem) a görög és általában a mediterrán emberek, mint mi otthon, vagy úgy nagy általánosságban a közép-európaiak.

Ők nem sietnek sehová sem, nekik minden „siga-siga“ (lassan-lassan), de főleg nem idegeskednek apróságokon. Nem tudom, hogy csinálják, de úgy szeretném ezt tőlük eltanulni! Lazák, megvonják a vállukat és hátradőlnek. Nevezhetjük ezt hanyagságnak is, de pont ezért nem olyan agyonstresszeltek, mert lesz©rják. Mi eleggé maximalisták tudunk lenni, arra törekszünk, hogy mindig minden flottul menjen, ez van belénk nevelve. Ha valami elromlik, azonnal meg legyen javítva, ha eltörött, le legyen cserélve... A görög az nem parázik, „ráér az később is“ alapon megoldja a problémát másnap, harmadnap, vagy amikor újra megemlítik neki. A turistáim, akik csak egy hetet töltenek itt, nem értik és nem is értékelik ezt a hozzáállást, ilyenek miatt is vannak lustának titulálva a görögök, de ha itt élsz köztük, egy idő után megszokod és főként elfogadod őket ilyennek. És felteszed magadnak a kérdést, hogy nem jobb ez így? Ne értsük félre, nem a hanyagságot pártolom, csak a nem mindenen aggódó hozzáállásukat irigylem. 

Egy valamit azonban nem szeretek bennük – nagyon nem környezettudatosak. A legkisebb bevásárláskor is müanyag szatyorba pakolnak, és nagyon sok a szemét mindenhol. Amikor hatalmas szemétkupacok állnak a legszebb olivafák tövében is, az azért eléggé lohasztó és szomorú látványt tud nyújtani.

 

A görögök hevesen  gesztikulálnak, kicsit olyanok, mint az olaszok. Mutogatnak, magyaráznak, nem riadnak vissza a hangos nyilvános vitáktól sem. Van egy bizonyos fejmozdulatuk, ami nemet jelent, de eltartott egy ideig, mire ezt megfejtettem.  Fejcsóválás helyett felszegik az állukat és kissé biggyesztve összeszorítják az ajkaikat.  Ha elismerésüket akarják kifejezni valami iránt, jobbra biccentik a fejüket, bólintanak, felhúzzák picit a szemöldöküket és félmosolyognak. A „szívesen“ is hasonlóan történik, ugyanaz a fejmozdulat, csak közben lesütik a szemüket. Ha sokáig él köztük az ember, önkéntelenül is átveszi ezeket a mozdulatokat.

A vezetési stílusukról is mindenképp érdemes pár szót ejteni, mivel az is merőben más, mint a miénk odahaza. Egészen új értelmet nyert számomra is az autóvezetés, itt ugyanis a stop  automatikusan adj előnyt jelent,  a piros jelzésnél sem mindig muszáj megállni, simán lecsúszik a pohár bor a sofőröknél is  és úgy általában elég dinamikusan vezetnek. Hogy ne legyek álszent, bevallom, én is felvettem az itteni ritmust. Rengeteg itt a szűk, szinte egysávos út, ahol valahogy mégis elférünk két autóval egymás mellett.  Apu néha be szokott nekem szólni, hogy nem vagyok jó sofőr. Innen üzenem Apunak, hogy DE!!!

Egy valamit nagyon jól megtartott ez a nemzet az ókorból  és ez pedig a hedonizmus. A görögök tudják és akarják is élvezni az életet. Ezt talán leginkább az étkezésekkor figyelhető meg. A Bazi nagy görög lagzi film megvan, ugye? Na, ezt én is átéltem. Már ami azt a jelenetet illeti, amikor Tulaék meghívják vacsorára a vőlegény családját. A görögök tényleg így esznek! Felhalmoznak egy csomó jobbnál-jobb ételt az asztalra, több féle előételt, húsételeket, és ami sosem hiányozhat,  az a görög saláta na és a sült krumpli. A hatalmas kajamennyiség  fele gyakran  megmarad, de rájuk bizony senki se mondja, hogy nem veszik komolyan a vendéglátást!

Általában késő este vacsoráznak, nem ritka a 10-11 körüli vacsi, amit jófajta borral, esetleg tzipuróval fújtanak le. Ami az ételeiket illeti, reggelire általában valamilyen péksüteményt esznek, jellemző a leveles tésztából készült különböző töltelékű „pogácsa“ – kedvencük a sajttal, spenóttal töltött, és hozzá elmaradhatatlan a frappé. Ebédet nem nagyon fogyasztanak, vagy ha igen, az is inkább valami gyorskaja. Ami még jellemző, az a délutáni ouzo valamilyen mezével. A meze általában egy kisebb tálat takar, rajta többféle falatkával – mini húsgombóc, szardellafélék, rántott tintahalkarikák, tzatziki.  A görögöknél nagyon bőséges ez a fajta  előételkínálat.  A napot a már fentebb említett vacsorával zárják. Összeül a család,  több generáció természetesen és elkezdődik a több órás szertartás. Ők ezt is siga-siga módban csinálják, egy-egy falat után hátradőlnek, a férfiak sodornak egy cigit, elszívják, meghúzzák a boros/tzipuros poharakat és közben hangosan beszélgetnek.

Egyébként szinte nincs olyan görög férfi, aki ne dohányozna, valahogy mégis tovább élnek,mint hazánk fiai.  Nem tudom, hogy az egészséges táplálkozás teszi-e (minden olivaolajjal készül), vagy az állandó napsütés,  de a görögök tényleg hosszú életet élnek.

Ami a nőket illeti, sokszor hallottam már, hogy a görög nők nem túl szépek. Én inkább két csoportba sorolnám őket: vagy kevésbé atraktívak vagy nagyon szépek. Köztes út nem igazán van. Akiket szép külsővel ajándékozott meg a természet, azok még rá is segítenek – a csinos görög nők a legújabb divat szerint öltözködnek, erősen sminkelnek és általában hosszú ápolt hajzuhataguk van. Tényleg nagyon szépek! A személyiségükről viszont nem tudok nyilatozni, keveset ismerek közelről, abból pedig általánosítani nem akarok.

Még a hedonizmushoz visszakanyarodva - a görög „éjjeli ember“. Mi csak egy kicsi sziget vagyunk, mégis a főváros esténként olyan hangulattal telik meg, ami magával ragad, lüktet benned. Esténként a fővárosi tavernákban nem találni szabad ülőhelyet, mindenhonnét kihallatszik a hangos görög beszéd és a görög zene. A nem turista szórakozóhelyekre  éjféltől kezdenek járni a fiatalok. Imádok a főváros szűk utcácskáin sétálni ilyenkor és magamba szívni a város  hangulatát, utána pedig meginni egy hüsítő koktélt az egyik kedvenc helyemen, ahol távolabb a zajtól,  közvetlenül a tengerparton  szolgálják fel az italt. Mi tagadás, nem vetem meg a hedonizmust én sem. 

Imádom azt is, mikor a tipikus turistahelyeket magam mögött hagyva elindulok a kicsi kocsimmal északnak, vagy végigautózom a nyugati partszakasz hagyományos falucskáin és gyönyörködhetek a tradicionális kis fehér házakban kék zsalukkal díszítve. Az idős emberek  békésen ülnek az út mentén és ismerősként integetnek az arra járó idegennek, vagy  csak egyszerűen rámosolyognak. 

Szeretem a görögöket, az életfelfogásukat, a mentalitásukat. Valahogy közel érzem magamhoz őket, tudok velük azonosulni. Kedvesek, nyitottak, vendégszeretőek és segítőkészek. Szeretem azt is, hogy nagyon büszke és szenvedélyes emberek. Szenvedéllyel, keményen dolgoznak, de ugyanilyen intenzitással  pihennek, étkeznek, élnek és irigylésre méltóan élvezik az életet.  Lehet, hogy ez a titok? 

Bevallom, megfordult a fejemben, hogy talán itt kéne maradni. Imádom itt tölteni ezt a pár hónapot, de hogy tudnék-e itt élni, letelepedni, az egy másik kérdés, amit egyelőre nyitva hagyok még saját magamnak is...