Az édesítés mentes élet reményében, avagy a Nesladím könyvről

Adva van két nő, anyuka: Angelika és Vladka, akik bizony erős cukorfüggők (mea kulpa én is). De ők a beismerés után nem csupán vállat vontak(mint én), mondva, hogy ezzel nem lehet mit kezdeni, hanem lejöttek a cuccról (ahogy néhány hete Boros Anna egyik írása is ezzel a kijelentéssel kezdődött).

 Hogy ez mennyire nehéz, vagy mi az út odáig, az a továbbiakban kiderül. De ami sokkal fontosabb, hogy az akaraterőn kívül kell tudni néhány dolgot eme függőség megszakításáról! Így ők tapasztalva a saját útjukból, összedugták a fejüket és kitaláltak egy teljes programot, hogy segítsenek másoknak is, akik szenvednek(, vagy csak nem tudnak róla). Megálmodták a Nesladím programot, megírtak hozzá pszichológus barátnőjük segítségével egy könyvet. 

Egy történet az övék, amelyből százak és ezrek tanullhatnak, akik mindig ugyanazzal az egy témával foglalkoznak, amely a súlyuk, az alakuk, és ebből következik az édesség utáni sóvárgásuk. A Nesladím egy polgári társulattá nőtte ki magát, melynek fő küldetése, hogy információkat es felvilágosítást adjon a cukor és az édesítés hatásáról testünkre, lelkünkre, egészségünkre... az életünkre. 

A legfőbb küldetésük pedig az, hogy elmondják, igenis van út…

Hogy elmondják, ki lehet szabadulni az édességek és a cukor ördögi kör hatásából. Tizenkét hétbe telik.

( Aha, én is csak néztem, hogy na ezt hogy, de meggyőztek, hogy akarattal! Na abból mondjuk nekem nagyon kevés van, de ha én ezt egyszer elkezdem be is kell fejeznem, szóval majd motivál az olvasónapló szerű beszámolóm Nektek kedves Olvasóink!)

A könyvet olvastam, egy doboz Toffife adott hozzá energiát-csak vicc-, de a programba nem kezdtem bele, bár tény, nagyon motivál a cél, ami egy teljesen átdolgozott, letisztult életmód.

A lányok ugyanis nem simán kialakítottak egy leszokási útmutatót, de összeszedték a biológiai, fiziológiai tényeket is az emberi szervezet működéséről, és ezekkel próbálják teljes életmódváltásra ösztönözni az olvasójukat. Maga a könyv tehát átgondolt, de könnyen olvasható formában.

Ha a hölgyek célját ismerni szeretnék, akkor ekképp hangzik: "Célunk nem az, hogy a cukor helyett bármilyen más édesítőszert használjunk – maradva ugyanúgy az édesítés csapda legmélyén, vágyakozva minden nap egy újabb tepsi sütiért. Hanem célunk az, hogy megszabaduljunk az édesítés rabságából úgy, hogy ne kívánjuk már se a cukrot, se az édeset, sőt úgy, hogy ez többé már ne is hiányozzon."

S ha az én célomról is szeretnének hallani, hát először is:

1. Brutális, emberfeletti teljesítményem lenne, ha végre lejönnek a szerről, és a bennem élő állandóan elnyomott husi kislány végre ne cukorért ( keksz, süti) esdekelni, hanem mondjuk egy szelet parmezánért.

2. Jó volna megtenni ezt a gyerekeimért. Na nem mintha most tömném őket a kristálycukorral, na de azért be kell vallani, kapnak eleget( sokszor nem is tudatosítjuk, hogy honnan). Hiszem, hogy a példamutatás a legjobb nevelő eszköz, és jó volna tudni, hogy ők egészséges felnőttek lesznek.

3. Hát milyen egy falat lennék, ha letenném a cukrot? Tuti rám jönnek a gyerekek előtti farmerok. ( Van egy nagyon márkás, amit öt éve nem húztam magamra.)

4. Szerintem sok sok pénzt megspórolnék, ha a családi étrend megváltozna, egyszerűen mert sokkal táplálóbb élelmiszereket vásárolnék a cukorhiányt elnyomóak helyett. ( Pl.házi kecsap készítése alap a programnál.)

S miért ne?

Hát mert olyan jóóóóó a sok finomság...imádom a kekszeket...meg a somorjai fagyit...s amúgy is, biztos kell a szervezetnek is a cukor. Meg hát az egyensúly...meg ...meg....

Így leírva, be kell látnom, most már csak a kezdés időpontját kell meghatároznom! Mondjuk jövő ilyenkor? Karácsony után? Majd ha felnőnek a gyerekek?

Na jó...Legyen mondjuk szeptember elseje! De hogy attól a naptól kezdve hányszor fog csuklani Angelika és Vladka, kitalálhatják!

 Szerkesztői megjegyzés: Nem, ez sem fizetett reklám, nem azért propagálom a programot, mert igggen meggazdagodtam belőle. Inkább, mert érdekesnek találom. S mert két felvidéki Nő adta a nevét hozzá!