Tanmese: Légy több kevesebbel!
Fordítva vagyok bekötve, mondják. Nézem körülöttem az embereket, akiket a karrier, a hatalom, a pénz, a felfelé törekvés hajt, s nem értem őket. Nem tudom eldönteni, hogy boldogok-e, vagy csak elhitetik magukkal a boldogságot, mivel a pénzük által meg tudnak venni szebbnél szebb dolgokat. Vajon megállnak-e egy pillanatra is hálát érezni azért, hogy itt vannak, hogy kék az ég és virágzik az orgona? Vagy csak az foglalja le őket, hogy tudnának minél többet elérni.
Ma olvastam egy cikket egy Londonban élő nőről, aki belebetegedett a munkahelyi stresszbe. Hetente 60 órát dolgozott ( nem gyárban, menedzseri pozicióban, irodában), amiben benne volt heti 2-3 országba való utazás is, s egy-két serkentő edzés, hogy jobban tudja kezelni a hajtást (őrület). Pár év alatt kialakult nála egy olyan migrén, amit most már élete végéig cipelni fog, mivel nem tudott leállni. S mindez a pénzért, az elismerésért, a “majd élvezem az életem, ha sok pénzem lesz” érzésért. Elég ijesztő sztori volt, s mivel éltem Londonban, el tudom képzelni ezt a fajta életmódot. Csak azt nem, hogy valaki ezt egészségesen évtizedekig csinálja!
Én is pörögtem jó pár évig, folyamatosan elégedetlen voltam magammal, bárki bármit is mondott. Tudom mi a stressz, mennyi gyötrő gondolat lepi el az embert éjjel-nappal. Mivel engem a pénz harácsolása sosem hajtott előre, én mindig csak jobb akartam lenni, mint az előző nap, mindig több elismerést szerettem volna bezsebelni, mert sosem hittem el, hogy igazán jó vagyok. Ez az évek során megváltozott. Ugyanolyan szigorú maradtam magammal szemben, de valahogy belülről elfogadtam önmagamat, s ezzel az állandó aggodalom is megszűnt. S azóta is tudom a munkahelyemen hozni azt a szintet, amit elvárnak tőlem, de mindezt stresszmentesen, könnyedén.
Ma olvastam egy tanmesét, s hirtelen önmagamra ismertem benne. Gondoltam megírom Nektek. Álljon itt ez azoknak, akik ma szeretnék élvezni a napsütést, itt, ebben a pillanatban, s nem a bizonytalan jövőben, amit talán sosem jön el.
A gazdag, amerikai befektető egy mexikói halászfalu kikőtőjében sétált, ahol épp egy halász kötötte ki csónakját. A csónakban jó néhány tonhal feküdt. Az amerikai megdícsérte a napi fogást és megkérdezte a halászt mennyi ideig tartott őket kifogni. Mire a halász: "Ó, csak egy két óráig. “Az amerikai értetlenül visszakérdezett: ,,Miért nem maradtál hosszabb ideig, s akkor több halat fogtál volna?” A mexikói válasza az volt, hogy elég halat fogott arra, hogy a családját ellássa. De az amerikai tovább kédezett: "S a fennmaradó időddel mihez kezdesz?” "Sokáig alszom, majd halászok, játszom a gyekekkel, sziesztázom a feleségemmel, esténként besétálok a faluba, ahol finom bort iszom, s játszom a gitáron a barátaimmal. Teljes az életem. “- válaszolta a halász. Ez a válasz persze nem elégítette ki az amerikait, s kötekedni kezdett: "Én egy Harvardon végzett közgazdász vagyok, s tudok rajtad segíteni. Ha több időt töltenél halászattal, akkor több halat adnál el, s hamarosan vehetnél egy nagyobb hajót. Ennek a bevételét arra fordíthatnád, hogy még több hajót vegyél, s hamarosan egy egész flottád lenne. Ahelyett, hogy a fogást egy közvetítőnek adnád el, egyből a feldolgozóhoz mehetnél, s végül nyithatnál saját konzervgyárat. Te irányíthatnád a feldolgozást, és a terjesztést. Természetesen, el kéne költöznöd ebből a faluból, talán Mexikó városba, New Yorkba vagy Los Angelesbe, ahol kiterjeszthetnéd a vállalatodat.
“Mennyi ideig tartana mindez? “- kérdezte érdeklődve a mexikói.
"Körülbelül tizenöt, húsz évig.”- válaszolta a befektető.
"S utána mi lesz?” kérdezett vissza a halász.
Az amerikai csak nevetve azt válaszolta: "Utána jön csak a java. Amikor eljön az idő, nyilvános kibocsátás által eladnád a részvényeidet, s ezzel milliókat kaszálnál!” A halász gondolkodóba esett, miközben szemeivel a vizet pásztázta. Azon járt az agya, mi mindent kezdhetne millióival. Végül megkérdezte a bankárt: "Milliókat kaszálhatnák… S utána mi lesz?” Az amerikai válasza erre ez volt: "Ekkor nyugdíjba vonulnál, elköltöznél egy csendes halászfaluba, ahol sokáig alhatnál, halásznál egy keveset, játszanál a gyerekeiddel, sziesztáznál a feleségeddel, esténként besétálnál a faluba, ahol finom bort innál, s gitáron játszhatnál a barátaiddal.“
Ha teljesen a mostban élsz, a jövő magától elrendeződik, s nem kell érte keményen dolgozni! Állj meg, engedd meg magadnak a jót! Most!
