• Bartalos Tóth Iveta
  • Élet

Mert nőnek lenni jó klubestek most már Galántán is!

51931645 1132726383570056 4060595015171178496 nEzen a héten a 2019-es könyvbemutató sorozatunk részeként ellátogattunk Galántára is, ahol a gyönyörűséges Esterházy-kastélyban található kávézó adott helyet a rendezvényünknek.

Nem voltunk egyedül  ami a munkát és a szervezést illeti, hiszen Tóth Tünde és Horváth Szomolai Andrea segítettek minket abban, hogy egy emlékezetes és nagyon jó hangulatú beszélgetést tudjunk nyújtani az oda ellátogatóknak.

A bemutatóra azonban tartogattunk egy meglepetést is. Bejelentettünk és ezúttal itt is megtesszük, hogy ezentúl már Galántán is találkozhattok a Mert nőnek lenni jó rendezvényeivel!

A mostani könyvbemutatót áprilisban követi az első hivatalos klubest, amelyet Tündével és Andival közösen fogunk vezetni. A célunk az, hogy akár ebben a vegyes felállásban, akár  az ő vezetésükkel izgalmasabbnál izgalmasabb témákat és hozzáértő beszélgetőpartnereket hozhassunk el a galántai közönségnek is.

 

Egyre több hasonló elképzeléssel szólítotok meg minket, ami hatalmas megtiszteltetés számunkra. Az elmúlt öt évben igyekeztünk  profi munkát végezni, amelynek legfontosabb elemei végig a közvetlenség, a felkészültség és az adni vágyás voltak. Dunaszerdahely továbbra is a bázisunk, de szívesen visszük és adjuk tovább a Mert nőnek lenni jó szellemiségét, értékrendjét és koncepcióját más régiókba is. Boldogok vagyunk, hogy így még többetekhez eljutnak olyan fontos témák, amelyekről nagyon fontosbeszélni!

Tünde és Andi izgatottan várják az első klubestet. Folyamatosan dolgozunk a Mert nőnek lenni jó Galánta 2019-es programtervezetén. Ha vannak olyan témák, amelyekről szívesen beszélgetnétek velünk,most itt a lehetőség, jelezzétek!

A mottónk  az, hogy Nincsenek tabuk!

Figyeljétek továbbra is  az oldalunkat, valamint a Mert nőnek lenni jó közösségi felületeit, hiszen itt fogtok először értesülni a galántai rendezvényeinkről!

A lányoknak ( na meg persze magunknak is ) sok sikert, erőt és kitartást kívánunk, nagy munka és sok kihívás vár ránk a következő időszakban. Hajrá csapat, hajrá #mlnljgalanta!!!

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.