Könyvajánló - A NŐ MOSOLYA

Múlt év nyarán akadtam rá a Panta Rhei könyvesüzletben  Nicolas Barreau, A nő mosolya című könyvére.

 Azt mondják, mindenkinek megvan a maga gyengepontja. Vannak férfiak, akik egy szőke nő láttán elveszítik realitásérzéküket, léteznek hölgyek, akik a fekete, hullámos hajú, sötét szemű férfiakkal vannak így, .... én meg azokkal a könyvekkel, amelyek címében szerepelnek a francia, Provence, Párizs szavak, de minimum egy Eiffel torony, vagy egy francia kávézó, étterem látható a borítójukon. 

Így kaptam le az üzlet polcáról az említett könyvet is, mert hát az elején az Eiffel torony volt, a hátoldalán meg egy francia étterem. Ahh, gondoltam, a könyv első és utolsó oldala már az én ízlésemnek való, ebből rossz nem sülhet ki.

 

Belekezdtem hát az olvasásba, ami .... bevallom, nem ment könnyen. A könyv egyik főszereplője ugyanis egy hölgy, a könyv fele az ő elbeszélése, ami egy kicsit fura volt nekem, figyelembe véve, hogy a szerző férfi.  Küzdöttem is ezzel az ellenszenvvel sokáig, aztán nagyjából a könyv egyharmada után vissza is tettem azt a polcra négy hónap erejéig. Most januárban adtam még egy esélyt a könyvnek és sikerült is kiolvasnom azt. A kezdeti ellenérzés szinte mindvégig megmaradt, annak ellenére, hogy a történet aranyos, szerethető. Regényünk ( vagy tündérmesénk) férfi főhőse André, aki egy párizsi könyvkiadóban dolgozik szerkesztőként. André feladata, hogy egy bizonyos típusú szerzőt és kiadásra alkalmas potenciális sikerkönyvet találjon és mivel ilyenre nem akad, írói álnév alatt ír egyet saját maga. A könyv nagy siker lesz.

Történetünk másik főszereplője Aurélie, egy hangulatos, kockás terítős, családi étterem vezetője és tulajdonosa. Nemrég halt meg édesapja, szerelme elhagyta és egy elkeseredett délutánon, mikor már azt hitte, minden elveszett, ráakad az ominózus könyvre. Elkezdi olvasni és rádöbben, hogy a könyv női főhőse ő, a történet pedig az ő éttermében játszódik. A csodaként megélt felismerés hatására újra visszanyeri életkedvét, nyomozni kezd és mindenáron találkozni akar a  könyv angol szerzőjével. Mivel őt nem találja meg, felkeresi a könyv szerkesztőjét ( és igazi íróját ) Andrét, hogy segítsen neki találkozni azzal az ismeretlen férfival, aki újra erőt adott neki az élethez. André kellemetlen helyzetbe kerül. Kerítőnek szánják egy olyan találkozóhoz, amely soha sem valósulhat meg, hisz a könyvet nem az ismeretlen angol, hanem saját maga írta, Auréliebe pedig ő maga szeretett bele. Rengeteg lódítás, elszívott cigi, fondorlat, igazi katarzis, csalódott női főszereplő és megtört, érzelmeiről más férfival fura módon, nagyon is nyíltan beszélő, könnyező férfi hős kitárulkozása után természetes beteljesedik a szerelem - ahogy annak lennie kell, megfelelő díszletek között. A háttér  a kivilágított Párizs, szerelmeseink boldogan ölelik egymást az utcán, miközben mesébe illően hull a hó.

Hát ez lenne a story.

Nekem, személy szerint túl romantikus, túl (elnézést) nőiesre lebutított. Szerintem egy női szerző ennyi túlzásba nem esne, attól, hogy a könyv nőknek szól, nem kellett volna túlcukrozni az egyébbként érdekes történetet.

Merthogy maga a story, az ötlet nem rossz, de kevesebb túlzással, rózsaszín festékkel és cukormázzal sokkal eredetibb is lehetett volna.

Ennek ellenére ajánlom azoknak, akik egy kis, romantikus párizsi mesére vágynak. Nekem, - őszintén, most valami nagyon durvát vagy nehezet kell olvasnom ahhoz, hogy visszaálljon a szám íze. Azt hiszem, folytatom Churchill  életrajzát.