Egy tánchoz hasonlítanám a kapcsolatom!
Hogy milyen volt a kapcsolatunk a gyerekek előtt? Fogalmam sincs...olyan régen vannak gyerekeink, és én olyan régen szeretem ezt! Ahogy a férjemet is, pedig a mi házasságunk sem csak játék és mese!
Hanem?! Most biztos felkapja a fejét, ha elolvassa az írásomat....hát drága, nem! Hanem egy tánc, hol az egyik lép előre, hol a másik hátra, egy szenvedélyes tangó, egy vidám csa-csa-csa, és néha csak lötyögés. Gyerek ide vagy oda, ettől függetlenül!
Nemcsak a gyerekek körül forog az életünk, mert mi négyen vagyunk egy család. Mindig is fontosnak tartottuk az egymásra szánt időt, néha elszökni, ellógni kettesben. Régebben többször, amióta nagyobbak a fiúk, és még inkább élmény velük menni, ritkábban.
De azt gondolom, nem kell ahhoz kimenni a világból, hogy egymásra figyeljünk! Vagy épp ne figyeljünk, mert kell az „én idő”, egymás mellett is. Nem kell egymás kezét fehérre szorongatni ahhoz, hogy érezzük, összetartozunk.
De mégis, mitől más a gyerekek óta? A téma legtöbbször a gyerekek körül forog, én a rossz zsaru, férjem a tipikus Vekerdy. Itt azért vannak ütközések, de aztán megint csak valamelyikünk enged, mert persze mindenkinek igaza van. Ahogy a gyereknek is. Régebben vásárlásoknál én húztam a gyerek részlegre azonnal, a férjem pedig engem vissza, hogy most „nem ezért jöttünk”. Ezt is meg kellett tanulnom. A pillanatot.
Más mikor csak kettecskén vagyunk, más ha négyen, és el vagyunk veszve, ha hárman.
Jó így! Gyerekkel, ketten, magamban.... tisztelve, szeretve, nevetve, vitatkozva, pörölve, mindegy...csak családban!
