A LESZAROM NAP

Minden született anya frászt fog most kapni és biztosan megkérdőjelezi:

- épelméjűségemet,

- szülői képességeimet és jogaimat,

, .... de én szoktam:

 

LESZAROM NAPOT TARTANI.

 

Ez általában hétvégére esik, ne képzeljétek, hogy  heti rendszerességgel, de mondjuk két vagy három havonta egyszer. 

 

Ami az egészben a legfelháborítóbb: A GYEREKEIM IS TUDNAK RÓLA és részt vesznek benne!!!

 

Szerintem ők kimondottan szeretik, mert a leszarom napot  akkor szoktam bedobni a közösbe, amikor már:

- reménytelennek tűnik, hogy a háznak ház kinézete lesz és nem szeméttelep,

- nincs vasalt ruha,

- elkap a rosszullét a főzésre gondolva (amúgy szeretek főzni ),

- elegem van abból, hogy két nyomorult nap alatt kellene csodákat tenni, élni, takarítani, a gyerekkel tanulni és szerencsétlent zsenivé képezni, s tenni mindezt úgy, hogy közben tiszta flow az egész életem. Hát nem az!

Na és akkor én úgy oldom meg ezt az egészet, hogy kilövöm az éterbe:  MA LESZAROM NAP VAN!

 

Ujjongás!!! A gyerekek tudják, hogy anya a rá nehezedő elviselhetetlen nyomás hatására mindjárt  felmutat a mobiljában egy QR kódot, ami mozizást jelent, vásárolt kaját hoz, vagy étterembe megyünk, beszabadulunk az Alexandrába és végigolvasunk mindent, majd egy csomó könnyvel térünk haza. Olyan is volt, hogy autóba pattantunk, ének, hajrázás, Road to HELL.  Szóval ilyenkor nálunk  igazi őszinte boldogság  és tombolda van.

 

A nagyobbik egy az egyben partnerem minden megmozdulásomban. Ő tudja, hogy mit jelent ez úgy mindenestül.  Lazulást.

 

A kicsi is vele ugrál örömében, juhú mozi, juhú csavargás, juhú leszarom nap ( használja a kifejezést így ebben az összefüggésben ), de vannak dolgok, amik neki még nem egyértelműek.

Ilyen például az, amikor éhes. Naponta átlagban tízszer eszik (ha egyszer lesz Facebookja, tuti nonstop az a status lesz rá  kiírva, hogy NONÓ ÉHES).

Na és akkor, amikor újra kordul a pici gyomra, bizonytalanul odasúgja nekem:  Anya, éhes vagyok. Adsz nekem enni, vagy leszarod?

Hát persze, hogy nem szarom le! Azért mindent még ilyenkor se lehet :-D

 

Na de hogy mit is akartam elmesélni  ezzel az egésszel. Talán csak annyit, amit már sokan elmondtak előttem: A temetők tele vannak hősi halottakkal. Nem kell túlélni, kibírni, feláldozni magunkat, fogainkat összeszorítva átvészelni mindent, csak mert mi ANYÁK vagyunk!!! Azt gondolom, hogy az említett kifejezéseket használnunk a saját életünkkel és az érzéseinkkel kapcsolatban sokkal vulgárisabb, mint az a bizonyos leszarom kifejezés.

 

Melyik, mit   jelent?

Kibírni, túlélni, feláldozni = ösztönös reakciónk, érzéseink ellenére felvenni egy elvártnak gondolt viselkedési formát. Úgy tenni, érezni, ahogy az illendő, ahogy muszáj.

 

Leszarni = jogot formálni arra, hogy az életben vannak jobb és kevésbé jó napok és ezeket nem csak egyféleképpen lehet megélni, s mi élünk is eme jogunkkal. Jogot formálni arra, hogy van választási lehetőségünk. Szabad szembemennünk az elvárásokkal, szabad nemet mondanunk, kifutnunk  a világból, bebújnunk a takaró alá, vagy rácsapni egy nagyot az asztalra. Jogunk van megvonni a vállunkat és azt mondani:  leszarom!

 

Mindannyian mások vagyunk. Pont ezért nem kell és nem is lehet úgy reagálnunk az életre, a gondokra,  a nyomásra, ahogy azt mások teszik.

 

Merjetek néha lázadni, tudjatok élni!  Ne majd ha felnő a gyerek, ha majd leválik rólatok, ha majd, ... ha majd, ... ha majd. Ha majd nem lehet élni?!?  Csak most! Csak így! Csak őszintén!

Ne állandóan, mert aki mindig és minden ellen lázad, az  saját maga ellen lázad valójában.

 

S én aláírom, hogy van olyan, akit nem zavar, ha mindig alárendeli magát, aki azt mondja, ezt most így élem meg,  ez most így kerek, nekem ez jó, én így vagyok  teljesen boldog anya. Ő ne hallgasson rám. Neki ez legyen a leszarom napja,  az a bizonyos leszarom pillanata, mert ahogy az előbb is írtam, nem vagyunk egyformák s ettől ilyen színes és érdekes ez a világ.