Levél a jövőből... - koronanaplók #10

Kezdetben nem vették kellően komolyan az emberek, mint ahogy semmit sem, ám a koronavírus nem adta meg magát. Így sok ország magas árat fizetett azért, amiért könnyelműen vették ezt az addig ismeretlen kórokozót.

Példájukból tanulva soha nem látott óvintézkedéseket rendeltek el az országokban. Határzárak, vesztegzárak, házi karanténok. Szünetelt az edukáció, a szórakozás és a gazdaság, hogy ne szüneteljen az élet.

Az emberek kénytelenek voltak idejüket otthon tölteni hosszú-hosszú hetekig a családtagjaikkal. Olyan volt ez az időszak, mint egy elnyújtott karácsony. Kezdetben sok volt a feszültség a folyamatos érintkezés miatt. Az embereknek össze kellett csiszolódni. Bármilyen meglepő is, a családtagoknak meg kellett ismerniük egymást, ugyanis a járványt megelőző években alig kommunikáltak.

Elhidegültek egymástól, a kötelező köröket lefutva nyugtázták: ma már beszéltünk, mehetünk aludni, holnap munka.

Az élet a munkáról, a folyamatos teendőkről, határidőkről és feladatokról szólt. Nem volt szórakozás és kikapcsolódás, vagy csak alig. Az emberek elfelejtettek beszélgetni. Úrrá lett a virtualitás, az egymással versengés: ki, mikor, hova megy nyaralni.

Egy csapásra megszűnt ez a világ. Volt egy otthon, tele emberekkel, akik kezdetben néztek egymásra, mert nem mehettek sehova. Villámokat is szórtak, majd belátták, hogy amíg a helyzet ilyen kilátástalan, valahogy dűlőre kell jutniuk. Így hát elkezdték megismerni egymást.

Beszélgettek, terveket szőttek és játszottak, de ami a legfontosabb, nevettek. A világ ajtajai és ablakai bezárultak, ám a zárt ajtók mögött nem a veszekedéstől volt hangos a ház, hanem az önfeledt nevetéstől.

Az emberek időt kaptak arra, hogy lelassítsanak, befele forduljanak és a családjukon kívül önmagukat is megismerjék. Nem volt színjátszás, nem kellett versengeni és a szépet mutatni. Az emberek rájöttek, milyen jó is önmaguknak lenni, és felszabadultan élni. A járvány elcsitult, az addig felhasználó-központú világgondolkodás merőben megváltozott. A központba a feszültség helyett az élet tisztelete és szeretete került, amely azóta is jellemzi a Föld nevű bolygót.

Talán a világ utolsó segélykiáltása volt ez, mielőtt belepusztul az emberi hanyagságba. 2020 megtanította az embereknek az önfegyelmet, a felelősségvállalást, az önmegtartóztatást és nem utolsó sorban, az ember megtanulta, bármit tehet, mégsem ő irányít.

Hrbácsek-Noszek Magdaléna felhívását elfogadva néhány felvidéki írva gondolkodó, gondolkodva író nő gondolatait olvashatjátok mostantól  sorozatként a mertnoneklennijo.com oldalán. Szeretnénk egyfajta rendhagyó naplóként megosztani veletek azokat a gondolatokat, félelmeket, kérdéseket, s talán válaszokat is, melyek eddig főként bennünk dolgoztak és úgy gondoljuk róluk, másokat is érdekelhetnek ebben a most kialakult zavaros és hangos világhelyzetben. 

Az írás megjelent itt, a szerző engedélyével közöljük webes felületünkön.