Nem szeretünk eléggé! - koronanaplók #12

Gombóc a torkomban. Megpróbálom lenyelni, de ahogy egyre nagyobbakat nyeldesek, kiszárad a szám. Na jó, igyál vizet, mondom ki hangosan. Feltornázom magam és kikecmergek a konyhába. Automatikus, természetes mozdulattal engedem meg a csapot. A mosogató aljához loccsanó víz sugarának hangja élesen csapódik bele a csendbe. Jól esik most ez a zaj. Kijózanít.

Gondolatáradat visszhangzik a fejemben. Tele engedem a poharat. Nagyokat kortyolok a friss vízből. Nem is vagyok szomjas. Hm. Tegnap volt a víz világnapja. Azzal a céllal kezdeményezték, hogy tudatosságra neveljen, hogy felhívja a figyelmet a környezetünk védelmére, a Föld vízkészletének tisztán tartására és megőrzésére. Nem kis feladat!

Eszembe jut, hogy nem is olyan régen növény védőszer került a csallóközi talajvízbe, ezért jó pár településen tilos volt a vezetékes és a kúti vizet ivásra és főzésre használni. Hatalmas nagy pofon volt, jogos felháborodást keltett ez a fajta gondatlanság. Bennem is. Elborzasztó, hogy egyes gátlástalan fajtársak haszonszerzés vagy egyéb önző indíték okán már nem is gondolkodnak. ( szerk.megjegyzés: az atrazinnal kapcsolatos megélések itt olvashatóak webünkön)

Annyira közönyösek, hogy képesek feláldozni természeti kincseinket IS, amivel lényegében a létezés alapjait kérdőjelezik meg és sodorják ezzel veszélybe. Ez a járványválság figyelmeztetés.

Nem vagyunk elég körültekintőek. Óvatosak.

 Nem vesszük észre a jeleket.

Nem szeretünk eléggé. Nem azokat szeretjük, akiket kell.

Nem látunk elég tisztán. Egymást sem.

Nem állítjuk fel az értékrendet helyesen. A fontossági sorrend logikátlan. A lényeg a homályba vész. Köd van.

Változást szomjaz a bolygó. Mindenki nézzen jó mélyre.

Időt kaptunk most ajándékba, hogy jó mélyre áshassunk magunkban. Esélyt, hogy jobbá váljunk. Használjuk. Mérlegeljünk. Én azt gondolom, hogy… …nekem egyértelmű mi a megbocsájtható és mi a megbocsájthatatlan. Evidens mit kell megtartani és mit elengedni.

Érzem az erkölcsi határokat, amiket nem szabad átlépni. Viszont tudok olykor mások számára elfogadhatatlannak tűnő nehéz döntéseket, áldozatokat hozni, amik nélkül nincs lelki nyugalom és felszabadulás.

Képes vagyok felelősséget vállalni a döntéseimért és szembe nézni a következményekkel. Nem vagyok hajlandó mérgezni magam.

Szomorú vagyok, ahogy most virtuálisan körülnézek. Hiányzik a világból mindaz, amit én eddig képviseltem. A tartás, a lelkierő, a szolidaritás, a felelősségtudat, a hit, a türelem. Az összetartás, az értelem. Ezek hiányával én nem tudok mit és mihez kezdeni. Annyi mindent tudnék mesélni! Hogy miket tanultam egy kislánytól, aki őszintén, tiszta szívvel élt, aki az életét áldozta, hogy átadhassa másoknak mindazt a csodát, ami benne volt. Annyi mindent…! Már a csillagokban van és elmondhatatlanul hiányzik. Ott biztonságban van. Nem tudnám most megvédeni. Ehhez én most EBBEN a helyzetben, egyedül kevés lennék. Leírtam. Fáj. Folynak a könnyeim. Én így szeretek.

Emberek, ébresztő!

Hrbácsek-Noszek Magdaléna felhívását elfogadva néhány felvidéki írva gondolkodó, gondolkodva író nő gondolatait olvashatjátok mostantól  sorozatként a mertnoneklennijo.com oldalán. Szeretnénk egyfajta rendhagyó naplóként megosztani veletek azokat a gondolatokat, félelmeket, kérdéseket, s talán válaszokat is, melyek eddig főként bennünk dolgoztak és úgy gondoljuk róluk, másokat is érdekelhetnek ebben a most kialakult zavaros és hangos világhelyzetben.