• Radi Anita

A koronavírus és az eddigi szépségideálok bukása - koronanaplók #13

FaceThumb 13.39.48Kylie Jenner

OLVASÓNK írása, VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL KÖZÖLVE.

A koronavírus-járvány „csupán” néhány hete vált hétköznapjaink szerves részévé, mégis már most észlelhető, mennyire megváltoztatta az emberek véleményét az eddig ajnározott celebnőkről és közösségimédia-sztárokról.

Egy háború, válság vagy járvány kitörése az alapoktól megváltoztatja a társadalom életét és életszemléletét. Abban az időszakban, amikor az ember a túlélésre játszik, amikor saját és szerettei élete és egészsége a tét, az élet minden területe átértékelődik. A pénz, a státusz és az anyagi javak másodlagossá válnak.  Akik pedig mindezt megtestesítik, és nem becsülik az igazi értékeket, hirtelen megvetés tárgyává válnak.
A közösségi oldalakat figyelve, egyre szembetűnőbb, hogy az embereknek kezd elegük  lenni a csupán magamutogatásból élő kirakatemberekből, akik esetében a munkakerülés szinte státuszszimbólummá vált.
Egy olyan időszakban, amikor napi szinten rettegünk a járvány további terjedésétől, sokan egzisztenciális problémákkal küzdenek, és mindenki segítségére szükség van, egyenesen provokálónak hat, ha egyik-másik önimádó közösségimédia-sztár pucsító szájjal, tökéletes sminkben és méregdrága ruhában pózol luxuslakásában. Eközben nem felejti el bevillantani legújabb sminkkollekcióját, vagy reklámcélból promózni mindenféle termékeket, amit természetesen a karantén ellenére is megrendelhetünk.

Kezdjük a történelemmel! 

Mindig a társadalom szüli a szépségideáljait. Mindig az aktuális társadalmi normák, a kor erkölcsi szabályai és magatartási előírásai fogják meghatározni, ki kapja meg a „szépség” címkét. Így volt ez a történelem során is.
Ha egy társadalom a termékenységet tartja a legfontosabbnak, a családok alapítását, a gyermekek születését, akkor olyan nőket fog előtérbe helyezni és különböző privilégiumokkal felvértezni, akik mindezt megtestesítik. Amikor a társadalom gondolkodását a vallás irányítja, és különösen fontos szerepet kap az erkölcsi szabályok betartása, a nők közül is csak azokat emelik majd ki, akik ennek az életformának megfelelnek.
A társadalmi normák - vagyis mi az, ami elfogadott és mi az, ami nem - és az ezzel kapcsolatos közgondolkodás jelentősen megváltozhat, ha az adott társadalomnak valamilyen váratlan helyzettel, körülménnyel kell szembesülnie. Ilyen az, amikor kitör egy háború, vagy az emberiséget járvány kezdi pusztítani. Az emberekben ekkor ösztönösen a túlélő üzemmód kapcsol be, ennek hatására teljesen más dolgokra kezdünk fókuszálni.

A francia királyné, aki a luxusért a fejével fizetett

Egy ünnepelt szépségideál csúfos bukását testesíti meg Marie Antoinette francia királyné. Sem ő, sem férje nem értett az uralkodáshoz, ellenben tömérdek erőt és energiát fektettek bele abba, hogy mások előtt kirakatéletükkel hencegjenek. 

Gyönyörű palotákban éltek, ettek-ittak kedvükre, Marie Antoinette a legdrágább és legdivatosabb ruhákat viselte, miközben az udvaron kívül a nép éhezett. Miután az ország folyamatosan szegényedett, Marie Antoinette a francia nép körében egyre népszerűtlenebbé vált. A forradalom kitörésekor már a leggyűlöltebb asszony volt Franciaországban. A párizsiak haragja olyannyira nagy volt, hogy amikor a királynét guillotine-nal lefejezték, a nép ujjongott örömében. Marie Antoinette nagyon jó példája annak, amikor egy imádott szépséget a megváltozott életkörülmények miatt hirtelen első számú közellenségnek nyilvánítanak ki. Valami hasonló dolog zajlik jelenünkben is.

Amikor divattá válik az üres kirakatélet

A mű kirakatéletüket propagáló és ezzel tömérdek pénzt kereső instagram-sztárok és celebnők térhódítását sokan a közösségi hálók létrejöttével kötik össze. Ennek előszelét azonban a kereskedelmi csatornák biztosították, akik a rendszerváltás után kezdtek sugározni Magyarországon és Szlovákiában is.
A kereskedelmi csatornák nagyban hozzájárultak a nézői szokások megváltozásához. Hirtelen rendkívül népszerűek lettek a különböző vetélkedők, szórakoztató műsorok és valóságshow-k. Éppen ez utóbbinak „köszönhetjük” az első celebek megszületését.
Az üres, sokszor alpári, és komolyabb tartalom nélküli reality műsorok ellenére „sztároknak, hírességeknek” kezdték titulálni az itt szereplő hétköznapi embereket, a nézőknek pedig azonnal megtetszett a nagyobb erőfeszítést nem igénylő hírnév- és sikerszerzés.
Pár év múlva életünket fenekestül forgatta fel Mark Zuckerberg „fantasztikus” találmánya - a Facebook, amely (véleményem szerint), több kárt okozott, mint hasznot (a közösségi oldalak káros hatásairól azóta tömérdek szakirodalom született). Mindezek a technikai vívmányok járultak hozzá ahhoz, hogy az emberek élete mindig jobban a virtuális térben kezdett zajlani.

A női szépségideál szempontjából is jelentős változásokat hoztak a közösségi oldalak. Nagyon rövid időn belül az emberek függőkké váltak a lájkoktól, és mindig gyakrabban kezdtek különböző fényképeket, videókat posztolni magukról.
Persze egy idő után a tömérdek lájk elérésért már nem volt elég egy „átlagos” fotót feltölteni, így ennek érdekében mindig nagyobb őrültségre voltak hajlandóak az emberek. Külön motiváció volt a számukra, hogy az internet segítségével képeiket már nem csak a szomszédok és barátok, de akár az elég világ láthatta.

A nők e téren is magasan túlteljesítették a férfiakat. Szinte hihetetlen, hogy éppen a feminizmus térhódítása során történhetett meg az, hogy a nőknek sikerült legalizálni a pucérkodást, az erkölcstelen és romlott életmódot. Ma nők százezrei élnek meg világszerte csupán abból, hogy agyonplasztikált meztelen testükről osztanak meg fotókat vagy videókat és fizetett reklámfelületként működnek. Az aranyásás életformává vált, az emberek pedig ehhez napi szinten napsikálnak….Történt ez eddig…

A koronavírus-járvány pár nap alatt jelentősen megváltoztatta az emberek gondolkodását és értékrendszerét. Ma mindenki a járványtól retteg, félti saját- és szerettei egészségét. Ugyanakkor a luxuséletet élő celebek és instagram-modellek nem vették a lapot, és tovább folytatják megszokottá vált napi rutinjaikat. A válságos helyzet ellenére is csak a pénz és a luxuscikkek reklámozása érdekli őket. Ami azonban azóta megváltozott, az az emberek véleménye ezekről a nőkről és viselkedésükről.
Kezdődött ez azzal, hogy egyes instagram-sztárok Gucci és Loius Vuitton maszkokkal az arcukon pózoltak. Ezek a fotók tüskék lettek sok ember szemében. Jelenleg ugyanis óriási hiány van a szájmaszkokból, erre némelyek arra vetemednek, hogy ebből is pénzt és poént űzzenek. Az emberek megvetése tehát nem maradthatott el.
Aztán éppen nem rég lettem figyelmes egyik ismert szlovák dermatológusnő oldalára, aki szintén előszeretettel oszt meg kirakatéletéről fotókat. A csinos doktornő nagyon szívesen mutogatja hosszú lábait, méregdrága ruháit és táskáit, posztol drága nyaralásokról. A szépészeti célzatú beavatkozásokkal foglalkozó doktornő a járvány idején is előszeretettel töltötte fel fotóját, ahogy az otthon kényelmes melegében és luxuskörülmények között tölti ezt az időszakot. Aztán érkezett is a komment, hogy orvos létére inkább a többi orvoskollégájának és az embereknek segítene a kórházakban. Mire az volt a doktornő válasza, hogy hisz „ő egy dermatológus”, ami nyilván nem volt elegendő magyarázat a tétlenkedésére és henyélésére.

A celebnőknek nem megy valahogy a jótékonykodás

De megemlíthetném akár az egyik szlovák „instagram-királynő” történetét is, aki a napokban szintén az emberek megvetésével találta szembe magát. A hölgy ugyanis hasznot (és lájkokat) akart húzni a koronavírus-járvány miatt kialakult válságos helyzetből. Először szájmaszkokat kezdett árusítani instagram oldalán hatszoros áron. A tömérdek támadás és kritika után, pedig azzal védekezett, hogy ő mindezt daganatos gyermekekért teszi. Ezt pedig be is akarta bizonyítani, ezért egy doboz szájmaszkkal felkerekedett, és ismerősein keresztül bejutott a pozsonyi gyermekkórház területére annak ellenére is, hogy ott jelenleg bejárási tilalom van érvényben.
Természetesen nagy volt a kórházi személyzet felháborodása, amikor a hölgyet meglátták a bejárati ajtóban. Az intézmény kiakadt a nő viselkedésén, aki a karantén idején is képes lájkvadászat céljából mások egészségét kockára tenni. A celebnő „karitatív akcióját” fotókkal is dokumentálta, ami még jobban felbosszantotta az embereket, mert ezzel is bizonyította, hogy jótékonykodása csak öncélú magamutogatás volt.

A szlovák színészek és filmiparosok „szemtelen követeléseiről”

Végezetül még egy sztori. A Szlovák Film- és Televíziós Akadémia nem rég nyílt levéllel fordul Peter Pellegrinihez és Igor Matovičhoz, amelyben arról „panaszkodnak”, hogy az audiovizuális ipar (azaz a film-, mozi- és videóipar, a televíziós és internetes műsorkészítés és közvetítés stb.) területén dolgozók életét „érintik leginkább a világjárvány következményei”. A koronavírus miatt tehát az itt dolgozó emberek családjai bevétel nélkül maradtak.
A miniszterelnököt többek között arra kérték, biztosítson számukra kamatmentes kölcsönöket, illetve halassza el a már meglévő kölcsönök visszafizetését. Ezt a levelet a filmakadémia közösségi oldalán is közzétette, ahol szinte azonnal éles kritika érte az említett intézkedéseket kezdeményező szlovák színészeket és művészeket.
A kommentelők szerint nem a színészek és a TV stábok azok, akiknek jelenleg legnagyobb szükségük van a pénzre. Szlovákiában több család él minimál bérből, nyakában a kölcsönökkel. Sokak a járvány miatt nem dolgoznak, így szintén nincs bevételük. Ellenben a színészekkel és művészekkel, akik mindeddig jól kerestek, így hihetetlen, hogy nincs megspórolt pénzük – írták a felháborodott kommentelők, akik szerint a színészek és művészek eddig is csupán csak bohóckodásból éltek, míg mások keményen dolgoznak.
Az emberek tehát lassan kezdik felfogni, hogy azok a személyek, akiket eddig ajnároztak és figyelemmel illettek, az üres magamutogatáson kívül másra nem nagyon képesek. Az ünnepelt színészek, celebek, TV- és közösségimédia-sztárok tökéletesen illeszkedtek abba a kialakult mátrixba, ahol mindenki viszonylag jólétben élt, és sokak legnagyobb problémája csak az volt, hová menyjen kirándulni, és hogy zsebeljen be minél több lájkot egy poszttal vagy fényképpel.
Ám merőben eltérő életkörülmények és élethelyzetek között ezek az ünnepelt nők (és férfiak) az elsők, akik elvéreznek. Szinte naponta látni példákat arra, ahogy ezek a celebek és „sztárok” figyelemért kuncsorognak (ki így-ki úgy), ám ezt az új hullámot egyszerűen nem tudják meglovagolni.
Az agyonplasztikázott, fekete vagy szőke műhaj-zuhatagban és műszempillában pózoló, magamutogató cicababák képtelenek megtestesíteni az olyan tulajdonságokat, mint a jótékonykodás, jószívűség, segítőkészség vagy nemeslelkűség. Egyszerűen nem tudjuk nekik elhinni, hogy önzetlenül segíteni akarnák, hisz lépten-nyomon azt bizonyítják, hogy minden tettük csak egy jó ürügy a magamutogatásra.
Az új világ ezért új hősöket fog szülni…Bízunk abban, hogy ezúttal igazi értékeket képviselő nőket láthatunk majd….

(A nyitóképen korunk egyik legnagyobb média-sztárja, Kylie Jenner, mellette Margaret Fortescue, aki az első világháború alatt ápolóként szolgált azon a kórházhajón, amelyet 1918-ban támadás ért és elsüllyedt).

 

Hrbácsek-Noszek Magdaléna felhívását elfogadva néhány felvidéki írva gondolkodó, gondolkodva író nő gondolatait olvashatjátok mostantól  sorozatként a mertnoneklennijo.com oldalán. Szeretnénk egyfajta rendhagyó naplóként megosztani veletek azokat a gondolatokat, félelmeket, kérdéseket, s talán válaszokat is, melyek eddig főként bennünk dolgoztak és úgy gondoljuk róluk, másokat is érdekelhetnek ebben a most kialakult zavaros és hangos világhelyzetben.

 

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.