Egy áramkimaradás margójára
Tegnap Mortimer végigsöpört Közép-Európán - olyan viharokról, amik már akkorák, hogy személynevet érdemelnek, eddig csak a hírekből hallottunk, - hát most ideértek.Áramszünet volt déltől másnap hajnalig. A Vermes-villa tetejére rádőlt egy fa, magával rántva a vezetékeket - és persze nem ez volt az egyetlen baleset.
A kinti tomboláshoz képest idebent feltűnő volt a csend - a riasztó sikoltozott egy darabig, aztán az is lemerült. Laptop, telefon szintén. Nem tudtam átutalni az ebédpénzt, mosni, sütni, megnézni a híreket, felhívni anyámat - ékszert csinálni, azt még egy darabig - szürkületig - tudtam (szerencsés vagyok, hogy ez a tevékenységem még a valós térben zajlik, míg sokak munkája a virtuális jelenlét nélkül teljesen ellehetetlenül) . Ezzel foglalkoztam hát, néha kinéztem az ablakon, láttam, ahogy a szél a földig hajlítja a lombokat és gondolkodtam jelenlegi életformánk törékenységén.
Köldökzsinóron lógó kis lények vagyunk, az energiaellátás törékeny kábeleibe gabalyodva lebegünk a mátrixban, ez nem új gondolat. Mi marad, ha lekapcsolnak minket az éltető forrásról? Most csak pár órára történt meg, a változás mégis radikális volt. Mi történne, ha az áramkimaradások gyakorivá, mi több, rendszeressé válnának? Az olyan magától értetődő dolgok, mint a fűtés, a világosság, melegvíz (vagy egyáltalán - ivóvíz a csapból), internet, luxuskategóriába kerülnének - a kattintással elérhető információról, kultúráról, kapcsolatokról nem is beszélve). Sokkal szegényebbek lennénk anyagi értelemben - cserébe viszont végetérne a tébolyult rohanás a,,nemtudjukmi" után. A közösségi oldalak, ha csak tényleg fontos információk megosztására használhatnánk őket szükség esetén, szétpukkannának, mint egy buborék, megszűnnék magukat az élet igazi színterének hazudni. Kit érdekelne, hogy milyen új kütyüd van, ha nincs áram? Mit érne az új terepjáró, ha drágább bele egy tank üzemanyag, mint a kocsi? Mit számítana, hogy hány kiló vagy és hány éves, mennyi pénzed van, ha kenyeret vagy gyógyszert nem kaphatsz többé érte? Megmaradna-e bármi a mai értékrendből? Érték lehetett-e valaha is bármi, ami ilyen könnyen semmivé vált, csak mert kifogyott a kakaó a konnektorból? Érdemes volt-e ezekért élni? Már megint csak kérdések...
A klímaváltozást - okozza emberi tevékenység vagy pusztán a klíma azon természete magában, hogy szeszélyes - már kevesen tagadják. Fel lehet-e készülni az égbe szökő energia- és benzinárakra, a dúskálás végére (mert így vagy úgy, ennek vége lesz). Kell-e egyáltalán?
Készülni talán érdemes - a jólét, akár az élet, egy balul sikerült perccel végetérhet klímakatasztrófa nélkül is. Aminek nincs értelme épp ugyanezen okok miatt, az a pánik.
A sötétedés óráit tehát a kanapén töltöttük a karácsonyról maradt gyertyák fényénél. Kislányom először nyafogott, hogy tévézni szeretne - később azt mondta, szeretné, hogy legyen mindennap áramszünet.
A mai esték képernyőt bámuló, magányos közönyéből vissza kellene térni - de jó lenne nem egyből visszazuhanni a tűz körül húscafatokon civakodó előember állapotába.
A zuhanást visszafelé szívem szerint ott állítanám meg, ahol őseink a hosszú, téli estéket történetek mesélésével múlatták. Embernek maradni. Az lenne a legjobb.
Elhatároztuk, hogy minden nap rendezünk egy kis áramkimaradást, kísérletképpen. Vajon elvesz-e ez az időnkből, vagy hozzátesz?
Csatlakozhattok.
(kép: a gyurma-bolondgombák tegnap készültek, Mortimernek hála)
