TOP BOTTOM 1250x200

  • Mészáros Krisztina
  • Klubest

A pénz barát vagy ellenség

Beszeljunk a penzrol Polgári társulásunk május 19-én sem tétlenkedett, és újabb beszélgetőest  keretén belül a Pénz barát, vagy ellenség témát boncolgatta két férfi  beszélgetőtárssal, Rajkovics Péter és Hlubík Attila közgazdászokkal. Péter  gazdasági elemző is, de diákoknak előadásokat is tart olyan alap gazdasági  ismeretekről, amelyeket kellene hogy ismerjenek(bruttó, nettó bér, minimálbér,  mennyit keres ma egy kezdő...) Érdekesnek bizonyult Peti tapasztalata, hogy a  diákok szerint 3 ezer eurót is meg tudnának keresni, és kezdőként ezer eurós  fizetésre számítanak. Kitértünk arra is, hogy tudatosabban kellene a pénzzel és  a hitelekkel bánni, bár Attila úgy látja ebben is fejlődünk.
Az est folyamán Attila kitért arra is(magánszemélyek banki hitelezésével is foglalkozik)hogy, miért nem szabad 100 %  hitellel leterhelni az ingatlanunkat, és miért kell bebiztosítani azt.
Mivel Iveta bankár és maga is közgazdász, ráadásul háztartását is gazdaságosan vezető Nő sokat mesélt a meglátásairól, tapasztalatairól. Így esett szó a tudatos vásárlásról is.
Mindhárman úgy látják a hitel alapjában véve jó dolog, de egy eszköz, s a bank részéről egy szolgáltatás, amely bizonyos szabályokhoz kötött. Ésszerű felhasználása segít bennünket álmaink korábbi megvalósításában.
De a pénzhez való kapcsolatunkról is szóltunk. Ki miért nem beszél a keresetéről, az anyagi gondokról...
A két óra alatt számtalan hasznos információ elhangzott, élvezetes, konkrét példákat felsorakoztatott eszmecsere volt.
 
 
 

A pénz barát vagy ellenség

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.