• Molnár Ildikó
  • Gyerek

Mint két tojás - oviból iskolába

ikrek 2Őszinte leszek. Gyermekeim harmadik születésnapján megláttam a fényt az alagút végén. Végre mehetnek óvodába, s én kiszabadulok! Pedig gyakran megfordult a fejemben, hogy magántanulók lesznek, de a három év alatt megváltozott a véleményem. Én biztos nem fogom őket tanítani.

Mint minden, az óvodás évek is közösen zajlottak, egy intézménybe, egy osztályba jártak. Valahogy úgy alakult, hogy soha nem mentek egyedül a három év alatt. Mindig egyszerre voltak betegek. Ugyanaz a legjobb barát, ugyanaz az öröm és bánat érte őket minden nap.  A csoporttársaik  mintha egy személy lennének, Ikreknek vagy Emibarbarának hívták őket. Szerencsére a tanító nénik külön tudták választani őket. Nem ültek például egy asztalnál az étkezőben, nem álltak egymás mellett a sorban. Bár jó érzés lehet, hogy van,  aki mindazt átélte amit a másik, maximálisan megérti, én azért aggódtam, hogy fog így az individualitásuk, a saját személyiségük  kialakulni. Mindig nagy örömmel töltött el, ha nem ugyanazzal játszottak például, mikor értük mentem az oviba.

Voltak próbálkozásaim. Vettem például különböző cipőket, papucsokat, más frizurát csináltunk, de a legtöbb esetben gyermekeim mégis nagyon hasonlóan néztek ki. Próbáltam külön programokat szervezni nekik, de ezek a helyzetek mindig rosszul végződtek. Féltékenységi rohamok, felesleges érzelmi kirobbanások követték őket.

Amire viszont születésük óta ügyelek az az, hogy saját nevükön szólítom őket, külön szólok hozzájuk, nem többes számban beszélek róluk. Na jó, előfordul, hogy valakit ok nélkül megszidok, mert összetévesztem a testvérével, de ilyenkor egy kis humorral mindig kivágom magam a helyzetből. Megtanulták egyébként lazán kezelni azt, ha a testvérük nevén szólítják őket. Ilyenkor felmerül a kérdés, vajon visszaéltek-e már a  hasonlóságukkal? Tudtommal még nem, de biztos vagyok benne, hogy erre sor kerül majd! Néha megviccelnek és este helyet cserélnek az ágyaikban, de persze én azt rögtön észreveszem. Anyaként nem látom őket egyformának.  A fotókon  is teljesen mások számomra. Egyébbként az óvodás karácsonyi, húsvéti képeik közösek, külön kép csak ballagáskor készült róluk. Akkor bizony szükség volt rám, nehogy fordítva írják rá a nevüket.

Nagyon sokáig gondolkodtam azon, hova járjanak majd iskolába. Különböző fórumokon azt tanácsolják, az az ideális,  ha egy iskolába, de külön osztályba járnak az ikrek. Számomra fontos volt továbbra is az egészséges személyiségfejlődésük. Egy „versenyistáló“ szerű iskola nem jöhetett számításba. Nyugodt, családias hangulatú, kisebb iskolát kerestem, ahol az individualitásuk megerősítése mellett az érzelmi inteligencia fejlődésének is nagy figyelmet szentelnek. Sikerült is ilyen iskolát találnunk és örömmel mondhatom,  szépen látható az önálló fejlődésük, s kettőjük között egyre több a különbség is. Míg egyikőjük szorgalmasabb és kitartóbb,  a másik lustább de, eszesebb. Többen is kérdezték, milyen két elsőssel egyszerre tanulni. Ne akarjátok megtudni! Részemről állandó konfliktuskezelést és kreatív problémamegoldást jelent. Vannak napok,  mikor szépen megoldjuk, de sajnos a legtöbbször hiába is töröm magam, valaki mindig kiborul, mert szerinte a testvérére jobban figyelek.

ikrek1

Igyekeztem születésük óta igazságos lenni, mindenkinek egyforma figyelmet szentelni, mert nem tudom azt elfogadni, ha egy szülő előnyben részesíti valamelyik gyermekét. Persze nálunk ez is kicsit elfajult, ha kettőt harap az egyik az almából, akkor a másik is annyit akar. Nehéz ezt kezelni most már, sajnos a napokban tapasztalom igazán. Barbara eltörte a lábát, épp aznap, amikor beköltöztünk az új otthonunkba, ahol a lányok már külön szobában alszanak. Ez a része még egész jól ment a kis különválásuknak. Ám ahogy telnek a napok,  érzékenyebbik gyermekem nehezen viseli, hogy más élményekben van része, mint a testvérének.  Konkrétan minden reggel harcolunk, mert ő sem akar iskolába menni, nem akar lemaradni mindarról, ami a testvérével történik. Maximálisan megértem, hogy most nem könnyű nekik, engedékenyebb is  vagyok velük emiatt. Ilyen helyzet ezidáig nem volt, most minden napjuk különbözően telik, s erre nem voltak még felkészülve. Én sem!

Ikreket nevelni nem könnyű, de hálás feladat. A gyerek egy tükör a szülőnek, én dupla tükröt kaptam. Bár ijesztő két kis önmagammal szemben állni, nekem akkor is erőt ad, hogy minden jóból duplán kaptam, kapok minden nap.

 

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.