Vigyázz, kész, Anna olvas!
Nem vagyok az olvasás szóvívője, elég álszent dolog lenne. Ahogy anyukám meséli, gyerekkoromban sokat olvastam, inkább elvonultam egy könyvvel...aztán nem...sokáig nem. És negyven éves korom előtt érett meg a dolog, hogy úgy igazán, nem csak hébe-hóba, könyvet fogjak a kezembe. Persze a sztorihoz hozzátartozik, hogy tizennyolc évvel ezelőtt hozzámentem egy emberhez, akinek ma már több ezer kötete van itthon, és paralel olvas 2-3 könyvet.
Mindig is csodáltam a férjemet, még irigy is voltam rá, valljuk be. Annyira entelektuális, ha valaki olvas, mondhatnám szexi!
És mára tényleg azzá vált, mi több, divat lett könyvről posztolni, könyvvel mászkálni, könyvesboltba zarándokolni. Ráadásul a „szossölmédia" is rápakol különböző kihívásokkal, ami engem is beszippantott. Nem akarok reklámot csinálni, illetve nem kéne, de igenis nagy szerepe van az én olvasási rajongásomban a „Nincs időm olvasni" fészbúkos oldalnak. Havi kihívások, közös könyv, közösség, kibeszélés...lökött rajtam egyet, na! Azóta rendszeresebben olvasok. Követem a kommenteket, képernyőfotóval a mobilomon megyek a könyvesboltba, hogy ezt a könyvet kérem, mert az ajánlója megfogott. Szóval köszönöm!
Mivel pörgős darab vagyok, kell, ami lecsendesít, kell, ami megfog, koncentráltabbá tesz. (Na ezzel vannak azért még gondok!) Képes vagyok a történet közepén a mobilomért nyúlni és egy röpke (hacsak röpke...) pillantást vetni az Instára, például. Szóval van mit csiszolni olvasási szokásaimon, de az út bíztat!
Szeretem mikor kézen fog egy könyv, mikor a folytatásnál rögtön beszippant és ha vége, hiányzik, mint egy barát. És ha nem? Ha az első száz oldal után semmi? Becsuk, félretesz. Vagy nem találtunk egymásra, vagy nem jó időben. Minden könyv megér még egy esélyt...kivéve ha nem, de azt érezzük.
Pár hete belekezdtem Michelle Obama könyvébe, és tegnap fejeztem be. Röstellem, három hétig olvastam. De aztán végiggondoltam és akkor mi van? Volt, hogy befaltam száz oldalt egy délután és voltak esték, mikor fél oldal után csuklott le a fejem a fáradtságtól. A könyv alkalmazkodik hozzánk, ráadásul ez nem egy verseny, hanem élmény. Kezeljük a helyén. Persze én is ámulattal olvasom, hogy valaki évi (ki az az Évi?:))) száz könyvet olvas el gyerek és munka mellett....ja. Biztos így van. Mire jó ez? Kinek akarunk ezzel is villogni? Ne vonjuk el a figyelmet az igazi értékről, a könyvről, az élményről, az agyunk karbantartásáról. Mit számít, ha száz vagy tizenkettő? Kit érdekel? Na, ugye! És ha elfogy a lendület és nem olvasunk? Semmi gond, megvárjuk még visszajön!
A jó dolgokról nem fogunk leszokni, csak éppen másról szól épp az életünk. Ennyi. Türelemmel és szeretettel álljunk a könyvekhez. Tanuljunk meg olvasni. Nem felismerni a betűket, hanem élvezni a sorokat. Az élet rövid, olvassunk jó könyveket...a saját tempónkban. Adjunk egy esélyt magunknak, hogy csodás kalandokat éljünk át a sorok által.
A könyv legyen veled!
