Az orrából szedtem ki a legót, mert unatkozott! koronanaplók #18

Múlt héttől otthon végzem a szerkesztői munkám, a hanganyagokat is otthon rögzítem, amelyek aztán a Pátria rádió Krónika címet viselő hírösszefoglalójában hallgatható meg. A kollégáim nagy része is home officeban alkot, mindenki igyekszik a lehető legtöbbet kivenni a szerkesztőségi munkából, összetartunk. Működünk így is, úgy érzem, kitűnően. Na de milyen két gyerek mellett az otthoni munka tempója, igényessége? Leírom a ma reggelt, amolyan élénk példának!

Kilenckor ültem le az étkezőasztalhoz, ahol a kávém gőzölgő párája támogatott a munkavégzésben. Kis kókusztej teszi szelídebbé a feketémet, reggelente így kezdek.

Csenge lányom néhány utasításom után mellém szegődve magyaráz, persze tudatosítja, hogy szomjas is, van-e még a reggeli teából, kérdez. 

Én az ügyeletes krónikás ( ezúton is üdvözlöm irodatársamat, Ürge Tamást) által küldött hanganyagot hallgatnám, ilyenkor jegyzetelek, próbálom értelmezni a hír lényegét, a hírértékre figyelve. Csenge viszont csipog...Mindent, de mindent el szeretne mondani, ami raffinált kis agytekervényeiben felmerül. Szigorúan mondom, csendben dolgozzon mellettem, ha segítség kell akkor szóljon, amikor szünetet tartunk, akkor iszik, eszik, csipog...mint a suliban! Megsértődik, most már dacos is, és morgós! Mindegy, csak haladjak a munkámmal, mert időre kell elkészíteni.

Jó kis téma, élvezem a hanganyaghoz szükséges fordításokat és szövegírási folyamatokat ( valamiért az agyamat másra is használni, mint főzésre, üdítően hat rám).

Ábel ekkor lép az asztalomhoz, jött pusziért, hozta a Styracosaurusát, amit csak szaurus bácsinak, vagy dínó bácsinak nevez. A dínója menetel az asztalon, és valami haszontalan ötlettől fogva felborítja a kávémmal teli bögrém. Most már pocsolyája is van a kis kedvencének, gondolhatnám, de én türelem és humor híján morgok, bár tudom akarata ellenére történt ez a ,,borzalom".  Persze, az én dühöm is jogos: a kávé végigfolyik az asztalon, a szőnyegre. Mondjuk a tegnapi Csenge által kiöntött húslevessel egész komoly aroma száll fel a szőnyegből, ez sem tesz jót a lelkemnek.

Igéretes a hét kezdete!

Takarítok, Csengével közben nyelvtan leckét oldunk, Ábel befut a szobájukba. 

Sebaj, folytatom, szerkesztem és írom a hírt, haladunk újra, lassan vége is a délelőtti szerkesztésnek. 

Fél óra múlva, mikor már elküldöm a kész hanganyagot, mellém áll Ábel és mutatja az orrát, hogy itt fáj neki, kenjem be. Le se pillantok, mondom, máris, de akkor hangosan kiabálja, fáááájjjjj.

Ránézek, és egyértelmű, hogy nem segít majd a krém. A jobb orrnyílásából egy legó türemkedik ki. Megpróbálom kivenni, de nem megy, egész ügyesen helyezte fel, új szuperképessége van a gyerekemnek!

Kapok a szemöldök formáló csipeszemért, kioperálom óvatosan a fehér és rózsaszín legódarabokat, figyelek, hogy közben ne karcoljam meg vele az orrnyílást. Kint is van, micsoda élmény, egész jól használom a csipeszt! Kérdezem a háromévesem, miért csináltad?

A válasz, magam sem tudom. 

- Szeretnéd még egyszer kipróbálni mi való az orrodba, vagy tanultál ebből?

- Nem.- válaszol. Én meg nem tudom melyik kérdésemre válaszol nemmel, hogy tanult-e belőle, vagy hogy kipróbálja-e még egyszer! 

Ábel mosolyog. Kapok az orromra egy puszit. 

Én pedig ülök a földön csipesszel a kezemben a legót szorongatva. Micsoda élmények!

Hétfő.

Délelőtt 11 óra.

Három hete otthon.

 

 

 Hrbácsek-Noszek Magdaléna felhívását elfogadva néhány felvidéki írva gondolkodó, gondolkodva író nő gondolatait olvashatjátok mostantól sorozatként a mertnoneklennijo.com oldalán. Szeretnénk egyfajta rendhagyó naplóként megosztani veletek azokat a gondolatokat, félelmeket, kérdéseket, s talán válaszokat is, melyek eddig főként bennünk dolgoztak és úgy gondoljuk róluk, másokat is érdekelhetnek ebben a most kialakult zavaros és hangos világhelyzetben.