A gyerekeim a legnagyobb mestereim!

Csenge tegnap oviba három táskára való játékot készített össze. A mottóm, hogy a játékok az ő feladata, felelőssége. Ebből a kijelentésemből általában vita kerekedik, mert ugye ő is(mint sok más gyerek) szeret mindent anyára kenni. Anya a hibás, ha otthon marad a játék, s azért is rossz vagyok, ha épp az oviban.

Szóval tegnap is hasonló beszélgetésünk zajlott. Ismertetem a kisasszonnyal, hogy ez már sok játék, de ő még szeretné a vizét is betökni a hátizsák egyik oldalzsebébe. Hát nem megy. Munkája közben megmutatja, hogy megnyomta az üveg szája az újját, piros lesz, utána viszont kaptam a parancsot.

 -Anya, segíts!

-Tegyük a másik táskába.- s már bele is csúsztatom az üveget a barbie babák, a nyuszik és apróságok közé. Csenge kikapja, mert hisz ő megmondta, hogy hol lenne a helye a víznek.

-Na jó, akkor oldd meg!- lazán válaszolom, de közben dühít, hogy nem fogad el másfajta alternatívát.

Szeretném, ha önálló és erős Nő lenne belőle, de öt évesen azért elfogadhatná a segítségemet. 

Végül sikerül neki, s a hátizsák már az innivalója súlyát is elbírva indult a lányom kezében kifelé a lakásból.

Beülünk az autóba, s alig néhány méter után a lányom óriasi sírásba kezd. Vezetek, azt sem tudom mi a baj, ő meg csak mutatja a gyűrűsújját, s kiabálja, visítva, hogy nézzem meg.

Az ujjacskán nem látszik semmi különösebb, de az ordítás megzavar. Végre leállunk, s van időm a nagy fájdalmat okozó sebet alaposan felmérni. Csenge még mindig sír, na jó visít, én meg azon gondolkodom, hogy most nevessek, vagy kiabáljak. Mert a nagy seb egy kis karcolás, nem is vérzik, de levált egy kis bőrdarab.

Magyarázom Csenginek, hogy ez pici seb, és hogy nem kellene ennyire sírni, hiszen nem történt nagy baj. De persze az ovi udvara hangos volt a zaklatott  kislányomtól. Nem mintha én nyugodt lennék, vagy nem akarnék szintén üvölteni...kevés alvás, éhgyomor...

Erélyesen mondom a magam kis monológját (ezt talán a körülöttünk mozgó szülők úgy értelmezhették, hogy morgok a gyerekkel). Erre a lányom azt mondja:

"Anya, nekem ez annyira fáj, mint amennyire te álmos vagy!"

Vajon ez azt jelenti, hogy én se panaszkodjak, siránkozzak csak mert fáradt vagyok?! Ő nem azt mondta, hogy ne nyafogjak, sokkal diplomatikusabb ennél!

A nap tanulsága levonható...

A gyerekeim a legnagyobb mestereim!