A víz napjára

Itt ülök a konyhámban a gőzölgő kávém előtt és arra gondolok, milyen szerencsés vagyok amiért ma a vezetékes vízből készíthettem el az "éltető" nedümet. A víz világnapján annyi mindent szeretnék leírni erről a csodáról, ami nélkül hamar és fájdalmasan halna meg annyi ember, akik ma felelőtlenül kezelik a természetesnek hitt természeti kincseinket! Igen: én is, Te is és ők is, itt, Európában, ott Ázsiában, a hegyekben a völgyekben...!

Azt hiszed megúszhatod, mert még van tiszta víz a poharadban, de csak addig amíg egy nap nem nálad hirdetik a hangosbemondón, hogy ihatatlan az előbb megfőzött kávéd!

A történet, amikor engem felráztak egy kómából sokak számára ismert. Röviden: atrazin, december, karácsony vezetékes ivóvíz nélkül, fórum, szűrő, végül a nagy csend.

Egy vagyok a sokból, nem szakember. Sosem értettem a vegyészek klassz nyelvéhez, de ahhoz nem kell tudósnak lennem, hogy lássam jelenleg az emberek gondolkodásában van a legnagyobb probléma.

Megfigyeltem magamon, hogy egészen az értesítésig azt hittem bizonyos állami szerveink felügyelik az ivóvíz tisztaságát. Mérések és a rendszerek közötti összeköttetésnek hála egy esetleges növényvédő szer emelkedett értékénél értesítik a lakosokat, így védik mindannyiunk egészségét. Hittem, hogy ott fent van egy igazságos erő, amely azért van kitalálva, hogy hasonló esetekben ránk, polgárokra odafigyeljen. Kijózanodtam. Nem sok kellett hozzá, csak a tények ismerete. Szlovákiában jelenleg nem működik vízvédelem, nincs közös információs rendszer( ha van nyilván helytelenül működik), így bármi van a vezetékes ivóvízben ha időben  észre is van véve, arról az emberek nem kapnak figyelmeztetést! A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet honlapján megtalálhatóak azon eredmények, amelyek szerint Csallóközben már 2009-ben mértek atrazint, a normát hatszorosan túllépő értéket, erről értesítést küldtek a megfelelő szervekhez( állítja az intézet), de azok a hírt lesöpörték az asztalról. Nem csodálom, mostanra ugyanis iderült, hogy mennyire nehéz és költséges a víz tisztítása. Főleg, ha a szennyező forrást sem ismerjük!

A másik szomorú felismerésem, hogy mi nők és férfiak semmit nem akarunk tenni azért, hogy hasonló események ne ismétlődjenek meg. Nagyon kényelmes a mai élet. Egyszerű a lefolyóba önteni a használt olajat, amelyről tudjuk a vízben kifejtett hatása káros, és tesszük ezt mi háziasszonyok olyan településeken is, ahol nincs kanalizáció és köztudottan a szippantós autóban ülő sofőr a határba engedi ki a tőlünk elvitt szennyvizet.

El is jutottunk a következő kényes kérdéshez, hogy mit használunk a háztartásunk tisztításához, mennyire káros vegyi anyagokat, kezdve a mosogatószerrel egészen a felmosásra használt tisztítószerig. A jó öreg megoldások, a kicsivel több odafigyelés helyett megvesszük a boltban azokat a szereket, amelyek aztán ugyanúgy kikerülnek a mezőkre, mert ugye a szippantós autók nem válogatnak! ( S hogy félreértéseket elkerüljem, nem csak azok felelőssége a probléma, akik a szennyvíztárolók tartalmát nem a megfelelő feldolgozóba küldik. Jelenleg ezen üzemek nem képesek átvenni és feldolgozni a hozzájuk beérkező mennyiséget, hanem azoké is, akik erre nem nyújtanak megoldást.)

Rengeteg apróság létezik, amellyel lehetne változtatni kicsiben és nagyban. A környezetünk mégsem érdekel bennünket annyira, hogy tegyünk is érte. S ezt nem értem! A passzivitást sem, mert van aki úgy látja eleve felesleges a környezetvédelemmel foglalkozni.

Valamiért én mégis úgy érzem, hogy ha csak páran változtatunk, már tettünk a jövőnkért és a jelenért. Pedig ezek csak apróságok, nem kerülnek sokba, van a változtatásra alternatíva. Éljünk vele!

Az elmúlt három hónap alatt, amióta beleütöttem az orrom a vízügybe rengeteget tanultam. S örülök, hogy vannak páran, akik korrekten támogatták a kezdeményezést, hogy informáljuk az embereket, keresték velem együtt a megoldásokat, vagy tanácsaikkal segítették a kérdezőket.

Köszönöm ezúton is Gašpar Máriának, Krastenics Zoltánnak, Paxián Eriknek, Sebő Lászlónak, Bóna Zsuzsának, akik nélkül a lakossági fórum nem jött volna létre.

Hálás vagyok Németh Tibornak az ötletekért, ahogy M.Árpinak is, aki időről időre biztat.

A társaimnak pedig továbbra is köszönöm a kitartásukat, hogy viszik tovább akkor is a kezdeményezést, ha én épp elakadok. Bott Domonkos Lívia és Tóth Tibor szabadidőtökért és munkátokért nagyon hálás vagyok!

Mert bizony mi dolgozunk továbbra is! Csatlakoztunk szlovák kollégákhoz, levelezünk, intézünk és együttműködünk. 

A csallóközi ivóvíz nem egy kis lokális probléma, ezt tudatosítsuk minél előbb és lássuk a következményeket is, necsak azt, ami ma még természetes!

 fotó:lapunk.hu