Hulladék hősök (Alulról építkezve.)

Novemberben két munka közt volt egy kis szabadom és mivel Thajföldön voltam, a szabadságomat egy kis szigeten töltöttem. Koh Samet nem egy  turista paradicsom, ahol reggel gereblyézik a homokot és minden pálmafa úgy van elhelyezve mint az „exotikus paradicsom” képeslapokon. Kellemes hely ez, ahol mindenki teszi a dolgát, van napsütés, tenger és nyugalom.

Az egyik reggel zajra lettünk figyelmesek. Valaki dobolt és közeledett. A fő utca melletti étteremből kikukkantottam. Egy felvonulás félét láttam. Először azt hittem valami fesztivál van, de amikor a thai nyelvű feliratok közé angol is társult, rájöttem, hogy egy demonstrációról van szó. Mégpedig az egyhasználatos műanyag betiltásáért a szigeten. Kaptam én is egy vászontáskát, amint tovább haladt a csoport. Eszembe jutott, hogy előző nap egy forgatócsoport felkért minket, hogy álljunk egy fa alá és mondjuk, hogy „no plastic”. Megdícsértek, hogy jók voltunk. Mi meg csak bólintottunk és mentünk tovább.

 Aznap este az egyik étteremben vacsoráztunk, ahova két hölgy sárga Hulladék hős vagyok trikóban érkezett. A vászontáskámat meglátva beszédbe elegyedtünk és megismertem a kezdeményezés fantasztikus történetét.

-Tizenhét éve érkeztem ide. A totyogó fiammal világ körüli útra indultam.- kezdte a mesét a napsütötte, vidám és lelkes nő.

- Egy évre terveztem. Ez volt az első megálló. Megérkeztem és itt maradtam. Megtetszett. Persze akkor nem gondoltam, hogy itt ragadok. Eleinte kutya nehéz volt. Nem ismertem a nyelvet, de sikerült valahogy túlélnem. Az tetszett meg itt, hogy a helyiek az első perctől kezdve magukénak tekintettek. Itt nincs különbség a turista és a helyiek közt. A fiam helyi iskolába járt. Mondogattam is, hogy van nekem egy fehér thai fiam. Tudod szerintem én vagyok az egyetlen ezen a szigeten, akit ittas vezetésért elítéltek. Elkötöttem egy rendőrautót és belehajtottam öt motorba. Közmunkára ítéltek. Én voltam az egyetlen nő. Az első szemétszedés volt, amit élveztem. A második az, hogy le kellett takarítani a bíróság épületének az ablakait. De amikor odaértünk, reggel elküldtek minket reggelizni. Megbeszéltem a fiúkkal, hogy veszek nekik reggelit, de ők viszik a munka javát. Beleegyeztek. Mivel nem volt még semmi nyitva, mindenki kapott egy tál rizst meg egy sört. Jól jártam, de amikor visszajöttem meg kellett térítenem a motorosok kárát is. Megtanultam a leckét. Most már ilyet nem tennék.

Majd folytatta:

-Otthonom ez a sziget. Sokat sétálok. És arra lettem figyelmes, hogy a tengerparton rengeteg a szemét. Sétálás közben összeszedtem. De következő alkalommal megint volt. Sokáig csak zsákokkal szedtem. Hiába hívtam fel a szervek figyelmét a problémára, semmi sem történt. Aztán egy nap egy óriási szemétlerakatra lettem figyelmes az erdőben. Összefogtunk páran és elkezdtük eltakarítani a szemetet, szelektálva mindent, amit lehetett. Megbeszéltük a szigeten működő nemzeti parkkal, hogy mi összeszedjük és ők elszállítják. Kemény munka árán megtisztítottuk a területet. Nézd ilyen volt, ilyen lett.- mutatja a képeket. És tényleg a gusztustalan szemétkupacot teljesen likvidálták.

Múltkor visszamentem, - folytatja- és nem akartam hinni a szememnek. Megint tele volt. A helyi luxusszállodák viszik oda ki a szemetet. Mi azért harcolunk, hogy kevesebb legyen a műanyag a szigeten, vászon táskákat osztunk, előadást tartunk. Ez egy kicsi sziget és a helyi üzletben automatikusan adják a zacskót a bevásárláshoz. Láttam egy nőt, aki csomagolt kenyeret vásárolt, azt bele tette az eladó egy zacskóba a nő meg belerakta a vászonszatyorba. Szóval itt a mentalitást kell megváltoztatni. Mert ugye mi történik azzal a zacskóval amikor haza ér? Bekerül a kukába. Ezek a szállodák viszont arra se veszik a fáradságot ,hogy rendesen kezeljék a szemetet. Azt akarjuk elérni, hogy felfüggesszék a működésüket, amíg ezt meg nem oldják. Hisz egy természetvédelmi területet szennyeznek vele. Ha elkérnek annyi pénzt a szállásért, akkor ez is legyen benne a profiljukba. Sőt, tovább megyek! Ha én valahova kirándulni megyek szeretném tudni mit kezdenek a szemetemmel. Mert itthon ezt tudom figyelni, befolyásolni, de máshol nem. Ha hozzám jönnek én mindig megmutatom a turistáknak, hogy mi történik a hulladékkal, amit hátrahagynak.

-Nézd, benne vagyunk a hírekben!- mutatta a másik hölgy, aki csendesen támogatta lelkes barátnőjét. Valóban a helyi tévé egy rövid riportot közölt le a megmozdulásról.

-És mikor indult a mozgalom?- kérdeztem

-4 hónapja.

-Ez igen. 4 hónap alatt ennyi mindent sikerült elérni.

-Igyekszünk. Beismerte a természetvédelmi terület vezetője, hogy nélkülünk semmi nem változott volna. De a legfontosabb a fiatalok tanítása. A helyi iskolában is jártunk már. De egy hosszabb programra gondoltunk, hisz itt a régi szokásokat kell átírni.

-És hányan vagytok?

-Öten kezdtük, de reméljük gyarapszik a csoport.

Az utcán gyerekek igyekeztek valamerre. Amikor hősünk észrevette őket odakiáltott:

-Kérsz zacskót?

A gyerekek meglepődve figyeltek fel. A válasz nem, rikkantotta nevetve.

- Mindenki tudja, hogy őrült vagyok. - tette még hozzá.

Amikor a szigetről távoztunk már a kikötőben láttam, hogy a műanyagmentes reklám ott kezdődik.

Azóta láttam a facebook oldalukon, hogy volt következő szemétgyűjtésük. Most támogatójuk is akadt, aki friss italokkal és vacsorával látta el a csapatot. Csak így tovább Hulladék hősök!

Na és nálunk hogy áll a helyzet?

Ki hogy áll az újrahasznosítással, környezete szemétfelhasználásával? Esetlen szükség van helyi „Hulladék hősökre”?