Egyedül, vagy magányosan, szingliként vagy társsal?
Karácsonykor is, különböző megéléseink ellenére, vannak tapasztalatok, gondolatok, amelyek összehoznak, összekovácsolnak bennünket. Milyen, ha egyedül kell az ünnepet tölteni? Hányféle a karácsony? Mit érzünk egedüllétet vagy magány, akár társaságban is? De a kérdés legfőképpen az, mit tanulunk meg karácsonykor önmagunkról és a családunkról! Két írás, két szerzőtől...
Milyen a szingli karácsonya?
Gyökeres Kinga
Ezt kérdezte tőlem valaki a minap. Érdekes, egyáltalán felmerült bárkiben is, hogy az más mint a többieké? Ezen kicsit elmerengtem. Milyen bárki karácsonya? Mert már nincs meg a klasszikus anya, apa, két gyerek már nagyon sok helyen. Milyen az elvált szülőké, a kétszer, háromszor, többször elváltaké, a gyereküket egyedül nevelőké, a haragban levő házastársaké, a szeretőkkel kiegészült pároké, a melegeké, az özvegyeké, a szolgálatot teljesítőké, a mozaik családoké, a kórházban ünneplőké, az idegenben rekedteké, a nem keresztényeké, az állatoké?
Milyen az anyáké, apáké, nagybácsiké, nagymamáké? Milyen a szeretetteké, megvetetteké, kitagadottaké, épp, hogy csak megtűrteké, a pózolóké, menekülőké és folytathatnám...
Ugye sokfélék vagyunk, biztos az ünnep koreográfiája is mindenkinél más. Ünnepelni szeretnénk, vagy az ünnep adta szabadnapokat kihasználva pihenni, kirándulni.
Ki, ahogy akar, vagy tud!
Kicsit megszánva vetve az elmúlt évet, én kicsit megpihenve. Legyen békés ünnepetek!
U.i. Én a családdal ünnepelek. Klasszikus menüvel, karácsonyfával, négy generációval. Talán majd jövőre betervezek valami tuti szinglis karácsonyt egy óceánjárón, jakuzziban ülve, koktélt szopogatva másik ötszáz szinglivel egyetemben.
Egyedül, vagy magányosan?
Mészáros Krisztina
Kingával az alábbi sorok kapcsán eszmefuttatásba kezdtünk, és emiatt visszaemlékeztem az egyetlen olyan karácsonyomra, amikor egyedül töltöttem a szentestét, és a következő két ünnepnap jelentős részét. Nyolc év telt el azóta és ma is hálát érzek azért a néma várakozásért, amit akkor megtapasztaltam.
Egyedül voltam, mert úgy döntöttem. Illetve, a döntéseim következménye volt. Szeretői kapcsolatom adta így, hogy a férfi, akibe szerelmes voltam csak egy órát volt velem. A pár héttel előtte lezajlott válásom hozta, hogy 26 évnyi társas élet változott át egyedüllétté, hiszen a családom után mindig volt egy párkapcsolat, egy társ, aki osztozott velem a jelentős napokban. Bár akkor is volt kedvesem, de a társ hiányzott, akivel díszíthetném a fát, aki este jó éjt puszival zárná a napot. A családommal megettem az ünnepi ebédet, átadtuk az ajándékokat és haza jöttem. A csendes lakásba. Ültem a kanapén, amely új illatot árasztott és arra gondoltam, hogy béke van. Az óriási káosz, érzelmi viharok, elszakadás és elválás hullámai mind csitulnak a lelkemben és ha mélyre tekintek, nagyon mélyre, ott tudtam, a helyén van a világom. Ez volt az első ilyen karácsonyom, amikor ezt éreztem, hogy egyedül nem vagyok magányos. Ezért sem kerestem menekülést a csend elől. Az este nagy részében olvastam, tanultam, főleg magamról, a valóságról, az emberekről, az összetartozásról, a tetteim következményéről. Egy új élet kezdődött akkor, ami pont olyan lett, amely a göröngyös mivoltától vált teljessé.
Hogy fájt -e a szívem, mert más lett a megszokott ünnepi rituálé? Egy két percig igen. Volt, hogy engedtem az emlékeknek, az előző évi hangulatok, érzések átjártak. Hagytam, mégha szomorúvá is tett. Nem akartam kizárni, elfedni, törölni, mert nagyon kedves emlékek ezek, hiszen valamikor tartoztam egy másik családhoz is, és ők is a szeretteim közé tartoztak. Csak változtatni akartam az életemen, az meg ezt hozta, hogy le kellett válnom róluk, főképp egy emberről.
A csendes napokban alapjában újraépítettem az álmaimat, a jövőképemet. Ábrándoztam a gyermekemről ás arról, hogy talán pár hónap múlva megfoganhat. A reményem erősebb volt a veszteségemnél, bámulatos képessége ez az embernek, a hite.
Eltelt egy év.
A testvérem lefotóz a fa mellett. Nagy a pocakom és nem a bejglitől, nyolc hónapos várandós vagyok. Egyedül a fa tövében, de mégsem, hiszen ott a kislányom velem, az én álomvilágom megtestesülése. Boldog vagyok, bár óriási traumákat élek meg, harcot vívtam az előző hónapokban, de legmélyen, a lelkem bugyraiban, elfogadom a döntéseim árát és nyugodt vagyok.
Ezek voltak azok a karácsonyok, amikor látszólag, majdnem szingliként, de egyedül voltam. Ám ha átgondolom, pontosítanom kell: addig nem vagyunk egyedül, míg velünk vannak a szüleink és a testvéreink, mégha a saját családjukkal ünnepelnek is, vagy csak pár órára lehetünk is együtt. De magányosak lehetünk mellettük is, és az nem mindegy!
Két egymást követő csendesebb karácsony után visszatért a zajos, hangos, rohanós, sütéssel és takarítással tarkított karácsony az életembe. Azóta még egy gyerek tesz róla, hogy egy pillanatra se maradjak egyedül, és miattuk a magány is kizárt.
De már csak azért is, mert én így akarom! Úgy akarom, hogy ne magánynak lássam az egyedüllétet, hanem eszköznek, vagy épp cselekvésre késztető mozgatórugónak.
Remélem Ti, kedves Olvasóink, szeretetben és harmóniában tölthetitek a szeretet ünnepét! Kívánjuk Nektek!
