Árvák vonata - könyvajánló
A 2016-os év számomra olvasás tekintetében megint csak erősen indult. Az új év első öt hetében hat könyvet olvastam el, melyek közt volt két igazán pozitív élmény és egy határozottan negatív is.
Abszurd, hogy pont az a könyv volt a legnagyobb csalódás, amelyet a legjobban vártam, mégpedig a Léböjt Hotel, a Keddi nők folytatása. Annyira púderes, lányregényes, naiv, kiszámítható volt az egész történet, hogy számomra legalábbis fájdalmas volt végigolvasni. Ennek ellenére megtettem, hogy ne egy megkezdett, majd félbehagyott könyről mondjak véleményt. Maradjunk is ennyiben, hogy ne kelljen több negatívat írnom róla.
Az efajta, agyam és ízlésem ellen elkövetett merényletek után általában egy sokkal súlyosabb történetet szoktam olvasni,így sikerült ez most is.
Christia Baker Kline, amerikai írónő könyve vagy egy éve várta a polcomon, hogy végre a kezembe vegyem és elolvassam. A történet két főszereplője a 91 éves, egyedül élő Vivien és a felnőttkor küszöbén álló Molly.
Vivien a múlt század huszas éveiben kislányként került családjával Írországból Amerikába, egy jobb élet reményében. Az álmaik azonban nem válhattak valóra, Vivien családja ugyanis egy tűzvészben halálát lelte.
New York városában rengeteg az árván maradt gyerek. Őket vonattal viszik a keleti partvidékre, hogy számukra új otthon találjanak. Sajnos nem minden gyerek talál igazi családra. Sokaknak inkább a munkás, szolgálói életforma jut egy-egy család birtokán. Vivien is útra kel, hogy élete egy új család részeként folytatódhasson. A vonat városról városra jár. Az állomások csarnokaiban a gyerekek marhavásár hangulatú szemléken várják az őket befogadni szándékozókat. Mindenkiben kettős érzelmek vannak. Vágynak egy igazi családra, várják, hogy kiválasszák őket, másrészt viszont rettegnek attól, hogy rájuk is csak a munkás élet vár, véget vetve ezzel a gyerekkornak és az álmaiknak is. Ilyen érzelmi viharok zajlanak Vivienben is és sajnos kislányként meg kell tapasztalnia, milyen az, amikor az embert kizsákmányolják, kihasználják. Csak egy hajszál választja el egy nemi erőszaktól. Két sikertelen befogadás után végre igazi családra talál. Olyan szülőkre, akik elhunyt kislányuk helyett sajátjukként tudják szeretni, megadva ezzel neki minden esélyt a boldogságra. S a boldogság meg is érkezik, Viven rátalál az árvák vonatán megismert szerelmére, akivel családot alapítanak. Még mielőtt megszülethetne kislányuk, férje életét veszíti a háborúban. Vivien a sokk hatására örökbe adja lányát, mert retteg attól, hogy újra elveszíthet valakit, akit szeret. Egy ilyen életet tud maga mögött, mikor 91 évesen találkozik Mollyval.
Mollyra közhasznú munka vár, ki kell takarítania Vivien óriási házának padlását. Ez a vállalt feladat menti meg a fiatalkorúak börtönétől az árván maradt indián származású lányt. A véletlen találkozás, Vivien emlékeinek közös újraélése megváltoztatja mindkettőjük életét.
A történet nagyon jól megírt, számos történelmi forrást felhasználva mutatja be több százezer gyerek életét, akik az árvák vonatán utaztak át az országon, hogy új családra leljenek.
Az írónő hosszas kutatómunka után írta meg a regényét.
Élvezet volt olvasni minden sorát, bár a vége sajnos túl amerikaira sikeredett. Hiszem, hogy születhet mély barátság két ilyen különböző ember között, azt viszont nem gondolom, hogy egy 91 éves, addig visszavonultan élő ember elfojthatatlan vágyat érez arra, hogy beszerezzen egy notebookot, regisztráljon a Facebookra, ismerősöket keressen, internetes áruházakban vásároljon hitelkártyájával. Ami pedig talán a legnagyobb túlzás, hogy a hatvan éve elhagyott lánya egy levélváltás után családostul rohan anyjához, hogy láthassa azt. Se egy miért, se egy hogy tehetted, csak nagy összeborulás és instant családegyesítés. Ahogy írtam, ez Amerika. Lehet, hogy ott tényleg ilyen happy enddel zárul minden egyes történet?
A könyvet ettől függetlenül szeretettel ajánlom mindenkinek.
