Te már láttad?....A szoba

Az időmet nem pazarolom helyszínelőkre( mert bármilyen nagy amerikai városban is áll össze a legjobb csapat még mindig nem nyugtat a létezésük), okos magánnyomozók poénjaira, nem alszom el Dr. Csont legújabb részein sem. 

Ha filmet nézek, azt általában gondosan kiválasztom, ez leginkább a moziélményeimre jellemző.

Nem vagyok szakértő.

Fogalmam sincs kik most a legjobb forgatókönyvírók, rendezők, sőt az új színészek neveit sem ismerem. Csak megnézem, s ha ad valamit, ha gondolkodásra késztet, vagy csak nagyon megnevettet már megérte! Így a következő sorokat ne olvassa az, aki ennél sokkal műveltebb filmgyártásban, értékelésben, mert egy amatőr véleménye következik!

A szoba hétköznapi megnevezése a film végére teljesen átértékelődik.

Magát a filmelőzetest már egy éve láttam és gondoltam egy nap talán megnézem. Tegnap délután aztán erőt vettem magamon( kismamaként ehhez kellett erő), s belevágtam. 

Elsőként Jack szemszögéből látjuk édesanyjával élt életét. A kisfiú ( akiről hosszú haja miatt megfordult a  fejemben, hogy talán lány) a szobában él öt éve, ott született, mindig ugyanazok a tárgyak veszik körül.

A másik főhős az anyja, aki túléli a drámát, aki mindenen túl gyűlöli ezt a létet szembeállva a fia elfogadásával.

A nő a realitás, a gyerek a csoda.

Körülbelül a film felénél találkozik a kettő fogalom, amikor is szabadulnak a szoba falai közül és a kisfiú életében először találkozik más emberekkel.( Hiszen fogvatartójukat-az apját- sem ismeri, csak egy szekrényajtó redőnyein keresztül pillantja meg.)

Joy elrablója, aki egy fészerbe zárja a lányt és hét évig tartja ott, nem kap különösen nagy figyelmet, aminek hála a néző nem csak a tettet látja szélesebb objektívon keresztül, hanem megkapja az ítélkezés szabadságát később.

Az erőszakos jelenetek szinte kimaradnak, mégis tisztán érezhető: a nő józan jelenléte, a tartása, az élethez való joga, az ellenállása pontosan a fejhajtásában, csendes meghunyászkodásában jön át.

A szoba Jack számára az otthon, aki a szökés után visszavágyik.

Ahogy megfogalmazza, mert ott vele volt mindig anya. A visszatéréskor látja a realitását, a kopárságát a dolognak, megkérdezi összezsugorodott-e a helység!

A bántalmazott nő évekig erős, a fiáért, amikor szabadul mégis összeomlik. Jack szabadítja ki, majd menti meg őt az idegösszeomlásában is. Ám mindenki számára világossá válik, hogy az anya jelenléte, évekig tartó megrázkódtatásai ellenére mindketten kellettek az életben maradásukhoz( egymás nélkül ez nem működne).

Maga a történet sokkal több a cselekménynél, mély lélektani dinamikákat feltáró, teljesen más emberi jellemet takaró sémákat láthatunk: egyrészt Jack tisztaságában, másrészt az anyja túlélési stratégiájában.

A legmegdöbbentőbb a Nő józansága: a szellem  és a szeretet ereje.

Megjelenik az elfogadás, és az elutasítás is. Joy apja ugyanis nem tud a gyermekre nézni, mert látja benne a férfit, aki elrabolta a lányát. Felette sem mond ítéletet a film, csak hagyja elmenni, szembeállítva a nagymama finom empátiájával szőtt elfogadást.

Talán a legizgalmasabb gondolat, amelyet a filmtől kaptam "a hogyan lehet innentől élni egy normális életet?". Tetszett a megoldás. A válasz is, semmi csöpögős, instant lezárás.

Hiszen a vége maga a szoba felkeresése, mindkét ember(anyja és fia) közös döntése, hogy tovább mennek, de előtte tudatosítják honnan jöttek. Ott az elfogadás. Nincs törlés, nincs vigasz, nincs felmentés, csak a valóság van és a szándék, hogy tovább szeretnék élni az életüket most már a szobán kívül. Nyilván ez mást jelent az anyának és mást a fiúnak.

U.I. Amiért ajánlom ezt a filmet, az a tragédia mögött található anyai szeretet bemutatása. A film nyomot hagy. Érdemes rá időt szánni, kicsit szembenézni a nehéz téma tálalásával.

Az áldozatok különböző megélésével.

S meghallani magunkban ez miképp rezonál...sajnáljuk, megdöbbenünk, ítélkezünk?