Tudni kell kiszállni is!
Szombat reggel volt. Álltam a futópadon, szokásos „pihenő napomat“ nyomtam, 15 perc kocogás, majd 20 perc HIIT futással tovább . És csak futottam, ahogy mindig.
De most valahogy üresen, nem lebegett semmi cél előttem, miért is vagyok én itt.
Tényleg miért is vagyok én itt?
A jobb lábam zsibbad, a jeggyűrűm majdnem lecsúszik a kezemről, kifogytam belőle.... 35 perc lenyomva. Megállt a gép, körülnéztem, vettem egy nagy levegőt és leszálltam. Az egészről. Ott, akkor tudtam,hogy vége, nem folytatom tovább.
Ugyanígy kezdtem el, majdnem dátum pontossággal 4 hónappal ezelőtt, hogy egy kicsit fogyjak, mert már túl „gusztosos“ voltam. És most? 44 kilóhoz közelítve. Most jó?
Nagyon jó.
Az, hogy meghoztam ezt a döntést,az jó.
A sok átbeszélgetett, átrinyált, átpanaszkodott este után, hogy ez mennyire nem én vagyok, de mégsem tudom elengedni. Most eldőlt a borjú, itt a vége, fuss el véle (ez most ideillő volt, hehe....)
Szóval, lepakoltam lelkem kis bőröndjeit, otthagytam a fülledt teremben és vidáman kiballagtam. Csodás nap volt, még a nap is kisütött!
És esküszöm, attól a perctől kedve nem hiányzik. Egy percig sem. Pedig kapargatom magam, hogy na? Kicsit? He? És nem!
Nap, mint nap elautózom a terem előtt és nincs bennem vágy, ott ,akkor, valami meghalt. Az ökör, állandóan bizonyítani akaró Anna, aki nem képes tudomásul venni, hogy már 39 éves és a férje úgy szereti, ahogy van, ha kell „gusztusosan“, hiszen a csontokkal játszanak a kutyák.
Nekünk, a férjemmel, fel kell nevelnünk a két fiunkat, és rám mindig lehet számítani, mert így vagyok összerakva. A maximalista p...a, aki már jódolgában nem tudja, mit csináljon! (Na, én mondhatom!)
Aznap fél méterrel a föld felett lépkedtem, olyan boldog voltam. És sokkal magabiztosabb, mert okos döntést hoztam, az utolsó órában.
Nos, ujjá születtem! Üdv a normális, valóságos nők között, újra.
Imádtam,hogy egy elfogyasztott „nemtúlegészségesdefinom“ süti után nevetve tudtuk ,anno, mondani, hogy „na majd holnaptól“, amiből persze semmi nem lesz.
Imádom, hogy látom az otthon tornázó lányokat, akik tényleg a maguk örömére csinálják, vagy nem csinálják, ha nem úgy alakul a napjuk.
Ennek élet szaga van! Én egy életszagú, sütni-főzni- enni szerető gasztro csaj vagyok, mert bármilyen tévútra is terel az élet, mindig visszakanyarodom a gasztronómiához.
Tulajdonképpen nem is voltam túl hiteles: nyomatom a gasztroblogom, közben meg csak az ételek, összetevők cukortartalmán jár az eszem?! Gáz, mi?
Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz ételt, vagy rossz bort igyunk!
De én senkit, de senkit nem akarok arról lebeszélni, hogy életmódot váltson, Isten ments! Igenis, nagyon fontos az egészségünk, az egészséges táplálkozás, ezeket az elveket akarom a jövőben is követni, hiszen a mai táplálékunk, a holnap befektetése!
De ne legyetek szélsőségesek! Az egyensúly a legfontosabb, és a legnehezebb.
Egy ausztrál fitness edző mondta, hogy figyeljünk a 80/20-ra, 80 százalékban táplálkozzunk egészségesen, 20 százalékban jutalmazzuk magunkat, élvezzük az ízeket, mert ez is az életünk része. Merjük szeretni magunkat!
Hm....jól hangzik, de én is csak tanulom!
