TOP BOTTOM 1250x200

  • Mészáros Krisztina

51 nap édesítés nélkül

22687729 1513062948771496 1842195814585737699 nMár hetek, sőt, ahogy számolom hónapok teltek el azóta, hogy megírtam eszmefuttatásomat a cukormentes napokról. Néhány komoly felismerés után, jelentem, van élet a cukron túl.

De kezdjük az elején!

 

A program, aminek nekiláttam a Nesladím könyv alapján zajlott, csak én sokkal drasztikusabb folyamatnak tettem ki magam, mert az első naptól nem édesítettem, csak gyümölcsöt fogyasztottam. Az eleje nehéz volt, körülbelül a harmadik hét után jöttek az erős elvonási tünetek, amik nálam hangulatingadozással járultak az amúgy is alváshiányt megélő szervezetem sanyargatásához. Átvészeltük, a család is, senki sem vert sátrat anyuék udvarán. A "Nagykislányom" már nem kínálgatott cukorral és keksszel, és a környezetemnek is természetes lett, hogy ehetnek előttem édeset, én megállom, és nem kóstolom meg. 

Ezek után a következő hetek eléggé kiegyensúlyozottan teltek. Voltak kísértések, de már hallottam a függőségem éles visító hangját( Adj Uram, de rögtön!), és a tudatom halk susogását is, miszerint a plusz cukrot csak megszokásból akarom. 

Ebben az időszakban tudatosítottam miként szeretném tovább folytatni az életem, milyen szerepet kap a cukor, vagy az édesítőszer. Tudom, hogy ha akarom, élhetek cukor nélkül. Megéltem, jól vagyok, jobban mint előtte, és bírható a megvonás, elhatározás kérdése- most már abban is biztos vagyok.

De nem szeretném az édes ízt abszolút nélkülözni, és automatikusan desszert helyett egy almát rágni. Néha szeretnék rácsodálkozni a habos torták lágyságára, és az alkalmakat megünnepelni anélkül, hogy az alternatívákon gondolkodnék!

Épp ezért lassan visszatértem a kóstoláshoz, egy hete ettem újra édességet, mégpedig párolt bukta képében jött a kísértés, és szó szerint egy harapásnyi volt. Két napig, ha valaki megkínált desszerttel megkóstoltam, de nem ettem meg. Így kezdődött!

Péntekre a hetem megint visszaállt az előző menethez, nem ettem édeset, csak gyümölcsöt, abből sem kellett már túl sok. Viszont azon a napon volt a lányom ovis nyitott napja, amikor is házi sütikkel csábítják a cukormegvonástól lefogyott anyukákat. S bizony megkóstoltam valaki házi zserbóját! Komolyan mondom én még olyan finomat nem ettem...( vagy csak rég ettem...)! S bizony leírni is fáj, amennyire ellenőrzés alatt tartottam az édesszájú énemet két hónapig, az olyan erővel tört ki és ette, meg ette a finomságot. Az eredmény sem váratott sokáig magára. Fejfájás, émelygés. A cukortól fel voltam pörögve, a fizikai tünetek miatt viszont lelassulva, szóval az úgy kell elképzelni, hogy pattogtam volna mint a gumilabda, az agyam tüzijátékként durrogott, a testem meg összegörnyedt és fájt.

Igen, tudtam előre, hogy ez lesz. S igen, az én hibám, felelősségem, mert józan ember ilyet nem csinál magával. Vagy mondhatni, hogy a felnőtt ember.  Elárulom, a cukorfüggő igen.

Most ott tartok, hogy tegnap megint kicsit nehezebben ment a függő énem meggyőzése, hogy arra a incsi-fincsi cuccra nincs szüksége, de megálltam, és megint nem fogyasztottam sütit, pedig előttem volt.

Tanulságokat levontam, és ekképp látom a jövőt:

1. Mivel a cukros ételek nem tesznek most már biztosan jót, sőt, mellőzöm őket, úgy ahogy eddig is.( Az az alternatíva, hogy visszálljak a régi táplálkozásra nem járható út számomra, szóval kizárva.)

2. Ha úgy gondolom, hogy bizonyos desszertet, édes finomságot megkóstolnék, mértékkel fogyasztom, egy egy kanálnyi elegendő.

3. Sütök egészségesebb variációt. Most már a családnak is megfelel a kevésbé klasszikus, ám annál keményebb és rágósabb teljes kiörlésű lisztes, csak gyümölccsel ízesített lapos muffin...így maradunk ennél.( Csak megint a tesóm röhögött a vasárnapi desszerten, hogy megint hogy néz ki.)

4. Mivel fizikai szinten a cukormentes napokban több az energiám, újra elmegyek Szabinához jógára, amire az elmúlt hetekben nem találtam időt, pedig utána sokkal jobban figyeltem a testtartásomra(, ami azért is fontos mert kezdek Quasimodora hasonlítani). 

Végezetül el kell mondanom sokan rácsodálkoztak a teljesítményemre, és leginkább én becsülöm magam, amiért megálltam 51 napig, és nem nassoltam, nem bűnöztem. Van akaraterőm, most már tudom. 

Ám ami még fontosabb, hogy én még mindig cukorfüggő vagyok. Absztinens tudok maradni, vagy csak mértékkel fogyasztó, és akkor is már nagyon ügyes vagyok.

Lefogytam, elértem egy ideálisnak nevezhető testsúlyt, és csökkent a  narancsbőr mértéke. 

Rengeteget spórolok csak azon, hogy nem vásárolom tudatosan a plusz cukrot. Ezzel amúgy az is jár, hogy valóban jobban érzem az ízeket, kifinomultabb az érzékelés.

DE ami meglepett! Kevesebbet eszem. Többet iszom. S ez szinte magától beálló program, mert a szervezetem már egyszerűbben megérti mire van szüksége.

Ha bele szeretnétek fogni egy ilyen változtatásba, akkor hajrá! Jó lesz. Nem, nem az elején. De előbb vagy utóbb biztos. Jobb, mint előtte. Komolyan. Csak induljatok el. Akkor sincs semmi baj, ha nem sikerül, ha feladjátok, legalább megpróbáltátok.

De miért ne sikerülne?

Ha nekem ment, Ti még jobbak lesztek!

Csak azt ígérjétek meg, hogy megírjátok az eredményeteket, a sikereteket! Annak örülnék nagyon!

 

U.I. A fotón azok a sütemények láthatóak, amikkel Krajčovič Mónika barátnőm munkája, és melyekkel nem egyszer kísértésbe vitt. Ugye ezek után még inkább nagy dolog az önuralmam???

 

 

 

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.