Ne szólj szám, nem fáj fejem!

Nem kell szólni, nem fog fájni…. mondják a bölcsek. Valóban jogos a kérdés, hogy mennyire kell, vagy ajánlott az egyénnek beleszólni, figyelni, beleavatkozni az őt közvetlen környezetében érintő dolgokba? Legyen ez a szomszéd gyomirtása, vagy esetleg az utca ivóvizének hiánya, de akár egy mellette tervezett indokolatlan aszfaltozó is. Vajon kell-e véleményezni dolgokat, kell-e mellettük, vagy ellenük kiállni? Ajánlott-e belefolyni a közügyekbe, mint olyan, bennünket érintő és alakító esetekbe, vagy inkább a síri csend és beletörődés forgatókönyvét válasszuk?

Maximálisan minimalista a nyári minimalista!

Idén nyáron elterveztem, hogy maximálisan passzív leszek, és minimalista módjára „anti-workoholic”. Decensen visszafogott, hogy a képlet teljes legyen. Aki ismer, sejtheti, hogy igazi kihívás ez, mert nem szívesen hagyom annyiban a dolgokat. De most úgy döntöttem fél év „hard – core” után, elcsendesedem. Sabbatical leave- szabbati szombati szünet, ahogy a szakirodalom mondja, egy olyan időszak, amikor egy ember nem az eddig bevett rendszeres munkájába jár, mégis ott van alkalmazva. Milyen jó, ugye hogy a gyermekeim sose „dobnak ki”, mert kell a tej, meg anyaJ

Mi az, ami érint, és mi az, ami már nem?

Az utóbbi fél évem egy nyakatekert közügy körül forgott, és bár a siker még messze (ha van egyáltalán), az aszfaltozó egyre közeleg sokak szerint… Egyik érdekes kutatási témám a környezeti gazdaságtan.

Általában azzal találkozunk, ha valaki közügyek iránt érdeklődik, rá terelődik a gyanú, hogy vagy politikus lesz, vagy valami fura aktivista – ügyködő, akit új megélhetési forma kialakítása vezet.

Aztán jönnek a költői kérdések: Mert miért nem jó az nekik? Mi izgatja? Miért oldja?

Talán mert manapság eltűnt a felelőségteljesség nagyon sok emberből. A közösségépítés, a közösségi felelősségvállalás (Social Responsability) ismeretlen kifejezés. 

Miért vagyunk közömbösek mások és a környezetünk iránt? Talán mert valahol a realista látásmód közép - európai jellege, és a csallóközi mindegy hangulatunk, az inkább a beletörődömség legjava. S ez ijesztő: meglátni, tapasztalni.

Ennek hatására lettek idén, először életemben, cukkini palántáim, paradicsomaim, felejtettem el többször a számítógépem jelszavát, és nem írtam egyetlen hivatalos sort sem. Sehova. Egyre kevesebb ugyanis a motivációm, időm és tenni akarásom. Mert én is beletörődtem.

Több napnyugtát

Nemrég olvastam egy találó korunkbeli idézetet: több napnyugtát, kevesebb netfix filmet ezen a nyáron. Ez egy eléggé teljesíthető cél volt, nemcsak minimalistáknak. Többet látni, nemcsak nézni, hanem meglátni. Nemcsak érteni, de érezni is egymást, és a bennünket körülvevő természetet, a jelenben lenni és törődni a semmivel.

Ezt kívánom mindenkinek. Mert végülis, ha körülnézünk, a minimalista lehet fenntartható és tudatos életet szorgalmazó ember! Ha mindenki ezt csinálná, márpedig nem teszi, akkor lenne csak igazán nyugi.  Egy ideig biztosan!