Nem mindegy, hogy hogyan szülünk!

Nógell Ürögi Klárával februárban ismerkedtem meg, amikor a Szülés, mint trauma címet viselő klubestünkön beszélgetőpartnerünk volt. Alázata, embersége, a belőle áradó harmónia azonnal megfogott. Pont emiatt kértem meg, hogy kicsit bővebben meséljen önmagáról, az útról, amit megtett! Emellett a szülési élményekről, a nehézségekről is kérdeztem, az anya és az apa szerepéről a folyamat közben! Őszintén és nagyon érdekesen mesélt is...!

 

Miért lettél pszichológus?                  

Ez igazából több momentumból kristályosodott ki. Az első emlékem a pályaválasztásról 4-5 éves korom körül az, hogy gyerekorvos akartam lenni. Később a Vasárnap újság önismereti tesztjeit mindig kitöltöttem és gyűjtögettem saját kis füzetecskébe, már akkor nagyon érdekelt a lelki dolgok felfedezése. Utána volt egy pillanat, ahol egy veszekedést hallgattam végig, amikor is az járt a fejemben, hogy ezt biztos lehet sokkal jobban csinálni, lehet máshogy kommunikálni egymással és én ezt meg akarom tanulni, hogy hogyan. A gimiben aztán nagyon sok minden érdekelt, még angol-olasz szakra is felvettek, de végül a pszichológia mellett döntöttem, ami azért volt nagyon szerencsés, mivel ez az a terület, amely lefedi mindazt a szerteágazó kíváncsiságot, amivel meg vagyok áldva.

A szakmánk meghatároz. Mennyit változol a pszichológus hivatásod által?

Úgy gondolom rengeteget változtam, fejlődők most is. Másrészt szerencsére ez egy olyan hivatás, amelynél a kor előrehaladása, tapasztalatok gyűjtése csakis előnyt jelent. Nagyon visszahúzódó, gátlásos természetű voltam, akik régóta ismernek, ezt tudják. Ma már sokkal nyitottabb, kommunikatívabb, oldottabb vagyok, ezt nagyrészt az évek alatt elvégzett önismereti munka, begyűjtött képzések tették lehetővé, amire nagyon büszke vagyok és szeretem ezt a mostani énemet. De a fejlődés nem áll meg, mindig van min javítani egy maximalistának.

Milyen pszichológiai területtel foglalkozol?

Erre a kérdésre nem is olyan könnyű válaszolnom...imádok új dolgokat tanulni, ismereteket szerezni, szinte lubickolok az ilyen lehetőségekben, ezért nagyon sok mindent elsajátítottam teljesen különböző területekről. Egyrészt foglalkozom gyerekkel és felnőttekkel egyaránt, módszerspecifikus képzésem van relaxációs és szimbólumterápiából, amelyet a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesületnél végeztem el. Így autogén tréninget és meditációs, vizualizációs módszereket tudnak elsajátítani a hozzám fordulók.

Ami szintén nagyon izgalmas, az a kiképző pszichológusom által kifejlesztett Segítő Belső Család módszer, amely rendkívüli erejű, nagyon alkalmas generációs traumák, konfliktusos családi kapcsolataink helyreállítására. Kicsit belekóstoltam a párkapcsolatok világába, tanultam Érzelmi Fókuszú Párterápiát. Kutyaterápiával is foglalkoztam közvetlenül a várandósságom előtt, idősek otthonába jártunk a saját kiképzett, vizsgázott kutyámmal, Filippel. Több év meseterápiás és művészet terápiás képzést is a hátam mögött tudhatok. Fontosnak tartottam a gyász területére való betekintést is gyászcsoportvezetői képzés által, mivel sajnos a veszteségek is életünk részét képezik, ezért gyakran esik róluk szó a terápiákban. Praxisomban főként ezeket a módszereket használtam eddig önmagukban vagy kombinálva, egyénre szabva. A legújabb terület, amely igazán megérintett, az a várandóssághoz és a szüléshez kapcsolódik, amikor is rátaláltam a hipnoszülés fantasztikus módszerére, amely segítségével én is szültem. A szülés-születés csodája annyira magával ragadott, hogy elvégeztem a hipnoszülés oktatói képzését. Bízom benne, hogy a későbbiekben tájékoztatással és bátoritással segíthetek másoknak is, hogy a szülést erőforrásként éljék meg.

Hihetetlen spektrumban képezted magad, óriási területeket ölelsz át egy személyben. Mi a klubesten a szülési traumákról beszélgettünk, ebből adódik, hogy most is kitérjünk és fejtegessük a témát. Szerinted mi határozza meg a várandóság és a szülés folyamatának pozitív lecsengését?

Dr. Dékány Ágnes nagyon szépen összefoglalja, hogy mire van szükség ahhoz, hogy a nő pozitívan lássa a szülését, jónak élje meg azt, akárhogyan alakult is. Az első számú dolog a biztonság, ami nem csak testi, de lelki értelemben is értendő. Minél közelebb van az atmoszféra a hálószoba intimitásához, annál jobban képes a nő ellazulni. Ezt Michel Odent is megfogalmazta, szerinte a szülést a következő tényezők segítik leginkább: meleg, sötét, intim együttlét, nyugalom, csend, mozgás szabadsága, valamint ismerős, érzékeny jelen lévő segítőkre van szükség a szülés közben. Ő úgy dolgozott, hogy minél komplikáltabbnak lehetett előre vetíteni egy szülést, annál inkább hangsúlyt helyezett ezen faktorok betartására. A nő az egész várandósság alatt, de főként a szüléskor egy megváltozott, módosult tudatállapotban van. Ez egy nagyon belülre fókuszált figyelem, mégis a környezeti hatásokat felfokozottan észleli és befolyásuk erősebb, mint egyébként lenne. Tehát mindaz, ahogyan a kismamával bánnak, kommunikálnak vele, hatványozottan hat és beépül. A jó is és a negatív is. Például egy bíztató szóra sokkal jobban reagál a kismama, egy kézfogás, megerősítő gesztus, szavak még évek múltán is melegséget, vigaszt nyújthatnak. Viszont a megalázó, szarkasztikus mondatok, vagy csak egy undort, félelmet sugárzó arckifejezés is hosszútávon elkíséri, és szerves részét képezhetik a nő szüléstörténetének, sőt akár meg is akaszthatják a szülést.

Második a kompetencia. A szülő nőnek éreznie kell, hogy ő partner az egész történetben, hogy nem a feje felett döntenek, amiből ő fél szavakat hall. Minden résztvevőnek sokkal jobb, ha a nő megkapja a szükséges felvilágosítást, választ kap a kérdéseire, aminek alapján tud döntéseket hozni, mivel végtére is ő és a családja viseli majd e döntések következményeit.

A harmadik az egyéni szüléstörténet megvalósulása. Minden várandósság és szülés személyreszabott. Ezek során olyan személyiségfejlődés megy végbe, ahol a nő már sosem lesz ugyanaz, mint aki előtte volt. Ez egy izgalmas utazás telítve mindenféle érzelmi állapotok hullámzásával. A végén pedig a világgal való első találkozása révén megszületik a gyermek személyes története is. Ezen három összetevő egyedi keveréke adja meg az újan alakult család gyökereit, és igy alapját képezi a további fejlődésüknek.

Ez a folyamat nagyon mély önismereti út, főleg azok képesek ezt ennyire tudatosan megélni, akik akarnak és dolgoznak a saját félelmeik, tapasztalataik, határaik bővítésével.

Pszichológusként azt gondolom, hogy nagyon előnyös a várandósság és a szülés pozitív kimenetelének szempontjából, ha helyre tesszük az anyánkkal való kapcsolatunkat és feloldjuk az esetleges főbb gócpontokat, félelmeket, amelyek a szüléssel kapcsolatosak. Sokaknak terhelt az anyakapcsolata, amely akár a megfoganással kapcsolatos akadályok hátterében is állhat. Önműködően, tudattalanul bemozdulhatnak a saját születésünk, a velünk való várandósság témái, amelyek, ha túlságosan traumatikusak, generációsan tovább adódhatnak. Ha ezekkel a félelmekkel egész addig nem foglalkozunk, lehet, hogy csak a szülőszobán mozgósítódnak. Szerencsére vannak olyan pszichológiai módszerek, amelyekkel képesek lehetünk belső, segítő anyai képet formálni, alakítani, félelmeket leépíteni. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, és nem is ez a célunk, hanem az, hogy megéljük a hozzá kapcsolódó veszteségeket, keressük meg a segítőinket és tanuljunk meg a múltból és a jelenből úgy táplálkozni, hogy az számunkra erőt adó legyen. Amennyiben az anya és a baba egészséges, a szülés egy természetes, normális élettapasztalat és nem orvosi beavatkozás kell, hogy legyen. A szülő szobában sokkal több történik, minthogy egy gyermek megszületik: olyan lelki folyamatok is elindulnak, amelyek a gyerek, a család boldogságát befolyásoljak. Nem mindegy, hogy hogyan szülünk és születünk, mert ez lesz az alapja annak, ahogy a gyerek belép a családba a maga teljes fizikai valójában és az egész család születésmeséje megíródik.

Mi az elsődleges felelőssége az anyának, az apának?

Az anyai oldalról úgy gondolom, hogy a testi-lelki felkészülés nagyon fontos. Testileg ugye a megfelelő tornával, mozgással, táplálkozással el tudunk érni egyfajta fittséget, valamint szerencsés felkészíteni a testnek azt a részét is, ahol szülünk, pl. intimtornával. Jó, ha ismereteket szerzünk a testünk működéséről, azon belül is az anyai test, a méh és a baba összehangolt munkájáról, arról hogy viselkednek a záróizmaink, amelyek tudattalan irányítás alatt is állnak, mi szükséges az optimális működésükhöz. Gondolok itt arra, hogy a záróizmok parancsra nem nyílnak ki, fontos az intim és bizalmi légkör az ellazulásukhoz, hirtelen félelem, stressz hatására össze tudnak zárulni. Érzelmileg a babával való összhang, kapcsolat gondozását emelném ki, ezt ki-ki igénye szerint beszélgetéssel, érintéssel, zenehallgatással, szeretetteljes gondolatokkal, vizualizációkkal, anya-magzat kapcsolatanalízissel tudja megtenni. A lelki felkészülés alatt azt értem: csak szép szülésélmények hallgatása, olvasása, elképzelése és beengedése a tudatalattinkba, egyúttal a szüléstől való félelmek feloldásával és az ellazulás rendszeres begyakorlásával. Mindezt azért tartom fontosnak, mivel óriási a császármetszések száma szerte a világban, nálunk 60% körül mozog, kórházanként változó, de jóval meghaladja az egészségügyileg indokolt számot, ami a WHO ajánlása szerint 10-15% körüli lenne. Úgy gondolom, hogy a nők felelőssége tájékozódni mesterséges szülésindítást és fájdalomcsillapítást tervezve az esetleges mellékhatásokról, amelyek őt és a babáját is érintik, és amelyekről szinte sohasem esik szó, vagy bagatellizálva vannak.

Mégis, legtöbb esetben a szülés traumaként jelenik meg a Nő életében, mert olyan váratlan események láncolatába kerül, amely egyrészt kilendítik akár a nyugodt, csendes elmélyülésből, másrészt meg rettentően megijesztik.

Rengeteg félelem kötődik a szüléshez, az életünk nagy részében negatív információk árasztanak el minket vele kapcsolatban. Ezt halljuk a családtagjainktól, barátoktól, ismerősöktől, a médiából. Abban a hitben növünk fel, hogy a szüléssel automatikusan összekapcsolódik egyfajta hatalmas, elviselhetetlen fájdalom és drámaiság. Ezért is van a mai nőkben akkora félelem a szüléstől és az ismeretlentől, mert hiányzik a női ösztönökbe, tudásba vetett hit, a pozitív szüléstörténetek, az hogy a női test csodálatosan tud működni, a baba az anyával, a méh munkájával összhangban képes megszületni, és a hüvelyi szülés számos élettani és lélektani folyamatát segíti beindítani a babának. A természetes szülésnél, egészséges várandósság és megfelelő felkészültség estén pedig vissza nem térő lehetőségünk van megtapasztalni a női teremtő őserőt és magabiztosságot, amelyet egy ilyen élmény átélése életre szólóan nyújthat.

Véleményed szerint mi befolyásolja, zavarja meg akkor mégis ezeket az ősi folyamatokat?

Hihetetlen, hogy a félelem mi mindent képes okozni a testünkben, összehúzza és megfeszíti az ereket, izmokat, ettől a szülés sokkal fájdalmasabbnak fog érződni, mint az valójában lenne. Beindul az „üss vagy fuss” stresszreakció, a vér a végtagokhoz áramlik és a szervek, amelyeknek a szülésnél szerepük van, háttérbe szorulnak. Sok nő annyira megijed, hogy a testük egyszerűen elutasítja megszülni a babájukat, ami részben magyarázatul szolgálhat a jelenlegi magas művi szülésbeindításra és gyorsításra, valamint a nagyszámú császármetszésekre. Fontos leszögezni, hogy a félelem és az adrenalin a szülőszobán nem kívánatosak, mert az is a tulajdonságuk, hogy terjednek a jelenlevők között. Tehát ha a szülést segítők nem tudnak nyugodtak maradni, félnek, feszültek, a szülő nő ezt átveszi, átragad rá, és nem tud a belső folyamataira fókuszálni. Holott a szülését a nyugodt, ellazult állapot tudja leginkább segíteni, valamint az, ha bíznak benne, hogy képes megszülni a gyermekét. A fájdalom természetes velejárója a szülésnek, de ugyanúgy pl. a maratoni futásnak is. Mindkettő kemény és intenzív munka, teljes figyelmet, több órás kitartást, izzadást, helyes légzéstechnikát igényel. Viszont a szülési fájdalom teljesen más minden addigi életünkben érzett fájdalomtól. A hormonrendszerünk segíti az elviselhetőséget és csodálatos ajándékot kapunk a végén, tehát van értelme, célja, behatároltsága. Valamint pszichológiai módszerekkel képesek vagyunk ellazulást elérni, a természetes fájdalomcsillapítók, endorfinok, segítséget igénybe venni. A szülési fájdalom azt üzeni nekünk: lazítsd el a medenceizmaidat, engedd el magad, add át magad a történéseknek. Az agyad levándorol a medencébe és most arra van szükség, hogy a testeddel éld át a történéseket. Az ellazulás épp ellenkező állapotot hoz létre, mint a félelem, rugalmas szöveteket, gazdag véráramlást, könnyű szülést. Tehát mindaz, ami a szülőszobán a nő ellazulását, biztonságérzetét segíti, nagyon is szükséges, mert az összes résztvevőnek megkönnyíti a helyzetét. A nők hozzáállása a fajdalomhoz úgy tud változni, ahogy elhiszik, hogy képesek a szülést a végéig vinni. Ezért is gondolom, hogy a felelősségteljesség ott kezdődik, hogy ezekről a folyamatokról tudjunk és bízzunk magunkban. A hipnoszülés módszere azért is fantasztikus, mert teljes mértékben felkészít az ellazulásokkal a könnyebb szülésre, fellebbenti az összefüggéseket a testi működéseink és érzelmi reakcióink között és segíti a szüléshez kapcsolódó félelmek leépítését, átírását.

Akkor most térjünk vissza az apákhoz, nekik mi a feladatuk a szüléskor?

Az apa, ha önszántából akar részt venni a szülés kísérésében, csakis akkor helyénvaló a jelenléte. Nem véletlen, hogy mindig is a nők, női közösségek segítették a szülést. Egyébként az apa nagyon lényeges szerepe az, hogy tartja a teret, lehetőleg félelem nélkül, odafigyelve a nő szükségleteire. Ott van, támogatja a párját, lehet rá számítani úgy, ahogy ő azt kívánja, pl. masszázzsal, borogatással, érintéssel, beszéddel vagy akár csendes együttléttel. Valamint a humor is nagyban segíti az ellazulást, abban általában nagyon jók szoktak lenni az apukák.

A hipnoszülés tanfolyamain, például ha az apát választja a nő kísérőjéül, ott útmutatást kap, hogy mit mondjon, hogyan masszírozzon, hogyan segítse a nő relaxációs elmélyülését, mikor milyen légzést alkalmazzanak. Ezt a pár begyakorolhatja, majd kedvük, igényük szerint alkalmazhatják. Ez azért is jó, mert sokszor a férfiak maguk sem tudják, hogyan mit kellene csinálniuk a szülőszobán és csodálatos élmény mindkét félnek, ha azt élheti át a férfi hogy tudta enyhíteni a párja szenvedését a nő pedig, hogy támaszkodhatott a párjára, aki vele együtt élte át az élményt. Egyébként az apa számos módon ráhangolódhat az új családi létre már a várandósságtól kezdve, jó, ha ő is kialakít a babával kapcsolatot, valamilyen közös rituálét esetleg, mondjuk felolvas vagy játszik a pocaklakóval, megsimogatja, beszél hozzá stb.

A saját élményed után sokkal többet tudsz segíteni egy édesanyának. Fel tudod ezt használni? Keresnek segítséget a szülés előtt, vagy után a kismamák?

A sajátélmény mindenképp hasznosítható, eleve a terápiás képzések is úgy vannak felépítve, hogy tartalmazzanak sajátélményt. Ez azért szükséges, hogy a pszichológus először önmagán próbálja ki azt, amit majd a kliensénél alkalmazni szeretne, hogy tudja milyen az a szerep és milyen érzéseket, tapasztalatokat vált ki belőle. Biztos vagyok benne, hogy sokat fogok tudni meríteni ezekből a tapasztalatokból. Ahogyan gyerekpszichológusként abból is, hogy figyelemmel kisérhetem a fiam mozgás-beszéd-érzelmi fejlődését. Ezelőtt nem volt jellemző, de bízom benne, hogy ha újra visszatérek a munka világába egy izgalmas területtel bővül a szolgáltatásaim köre és hitelesen, hatékonyan tudok majd segíteni a szülés körüli időszakban.

Hogy éled meg most az anyaságot? Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy csodás, de nehéz. Te hogy fogalmaznád meg mit ad és mit vesz el (,ha van ilyen számodra)?

Hihetetlen mennyi mindent kaptam általa. Már a várandósság megtapasztalása számomra annyira csodálatos volt és mivel sok veszteség, várakozás előzte meg a beteljesülését, élveztem minden percét. Teljesen teret adtam annak, hogy csak a babával legyek, nyugalomban, nem dolgoztam, azt csináltam, ami jól esett. Talán az, ami az anyaság mindennapjaiból hiányzik, az a szerteágazó tevékenykedés, viszont más módon próbálom megteremteni a változatosságot, pl. létrehoztunk a szülőfalumban egy baba-mama klubot. Amit elvesz, az az én-idő, amiben sok részem volt azelőtt, de ebben is látom a pozitívumot, a kicsi mellett sokkal tudatosabban tervezem meg, hogy mikor mire szakítok időt, szelektálok, tehát logisztikailag fejlesztő hatással van rám. Valamint megtanultam a feladatokat kevesebb idő alatt elvégezni. Ami még számomra nehezen viselhető, hogy a flow élményt nem igazán tudom megteremteni az időhiány miatt, de úgy gondolom, hogy az a fantasztikus fejlődés, amit a gyermekemen nap, mint nap látok, bepótolhatatlan és semmire nem felcserélhető. Rendkívül izgalmasnak találom, ahogy napról-napra nyílik ki az értelme, változik. Minden nap valami meglepetést tartogat.

Szeretném tudni mit mantrázol a nehezebb napokon, amikor megerősítés kell...leírnád...!

Amikor nagyon elfáradok, vagy feldúlt vagyok, gyorsan keresek időt, hogy relaxáljak és feltöltődjek az autogén tréning segítségével, akár szoptatás közben is. Ha elbizonytalanodom, a legfontosabb kérdésekre mindig rámeditálok, és a belső segítőimet kérdezem meg. Ez azért jó, mert sokszor olyan választ kapok, amire nem is gondolnék. Külső segítők szerepe is nagyon fontos, a férjemre, családomra támaszkodhatok, amiért nagyon hálás vagyok. Ezeken kívül meg szoktam próbálni madártávlatból rátekinteni a helyzetre, tehát egy-egy sírós-nem alvós-beteges nap elmúlik, és hipp-hopp az oviba fogom kísérni a kisfiamat. Ja és a végső…ez még valamire biztos jó lesz, hogy megtapasztaltam, kibírtam…plusz, amit a szülőknek szoktam mondani amíg még jómagam nem voltam az: a gyerek a legnagyobb önismereti tanitó.

 

Aki érdekel, hogy még milyen érdekes infók hangzottak a MNLJ klubesten ferbuár 22-én, a hanganyagot itt visszahallgathatja:Szülés, mint trauma