Na még ma!
Na még ma, ma utoljára lehessek ilyen fáradt, lehessek rosszkedvű, lehessek csalódott, bunkó, hangulatember, lehessek magammal őszinte!
Mert holnaptól újra, esküszöm, hogy újra összekapom magam, mosolyogva nézek mindenkire, minden szavammal, érintésemmel, gondolatommal segítem, fejlesztem, gazdagítom a gyerekeimet. A férjemet uramnak fogom szólítani, ahogy azt eddig is kellett volna, de ugye én még az egyszerű szavakra se tudok figyelni, mikor így elengedem magam mint ma, ... ma utoljára.
S igen, ígérem, hogy már az ajtóban megölelem, hogy érezze, itt boldog, nyugodt, ideális családi közeg várja, ahol megérdemelten pihenhet, amíg én biztosítom számára a csendet és a plafonig kúszó szeretetet.
Minden elvégzett feladatom tiszta öröm lesz, s ragyogni fog újra a lakás, ábécé sorrendbe rendezem az összes, ma még nem létező és ki se talált rendszerem.
Vaníliaillat fogja körbeölelni a házat, mert én tényleg, de tényleg minden nap fenséges sütikkel fogom hazavárni a családot és megoldom (ma még nem tudom, hogy hogyan, de holnapra biztos pikk pakk, helyreáll a világ rendje), hogy mindegyiküknél előbb érjek haza. S nem lesz több mirelit szilvásgombóc, mert holnap már tudni fogok figyelni arra is, hogy abban csak liszt van és cukor, s méltatlan, hogy én ilyen szart merjek vacsorának csúfolva a családom elé tenni az asztalra.
És holnap már tényleg, de tényleg kidobok mindent a kamrából, ami nem bio, mert szégyen, hogy nekem ez nem prioritás, amikor fejlődő életekért vagyok felelős. A gondatlanságból elkövetett súlyos egészségkárosítás nekem semmit se mond???
A szekrényemből is eltűnik a sok felesleges kacat, mert nekem holnaptól már tényleg kapszulagardróbom lesz, pár darab, minden mindenhez illik majd, de leginkább a csinos körömcipőimhez. Kivágom az összes maszkulin, kényelmes, rohanásra alkalmas cipőmet, mert mi a francnak is kellenek nekem azok!? Változtatok a hozzáállásomon, mert bennem van a hiba, ha nem tudok rendszert vinni az életembe és mindig mindenhová loholnom kell.
És tényleg, holnap már tényleg felrakom a netre, hogy eladóak a könyveim, mert mindenki beszól, hogy meghajlottak alattuk a polcok, mi a francnak annyi nekem?!? Olvasni? Csak szakácskönyv maradhat és persze nevelés, pszichológia, hogyan szervezzük, rendezzük, változtassuk, váltsuk meg és társai. Olyanok, amelyek a hasznomra válnak – a családom hasznára.
S ha már nevelés és család, nálunk tényleg mindig nagyon hamar készen lesz a lecke, hogy legyen idő előre tanulni és a nagyobbik lányomat is átprogramozom egy teljesítményorientált robottá. Volt már gyerek eleget, ideje felfognia, hogy az ember a tizedik évébe lépve felelős a saját jövője alakulásáért és igenis már most sokat tehet azért, hogy az ország legrangosabb egyetemei egyikére bekerüljön tíz év múlva, s utána majd egy életen át egy valag pénzt keressen. Vagy ha nem, merthogy csak lány, akkor elég lesz az a diploma arra is, hogy jól menjen férjhez. Jó egyetem, jó rating.
De még ma, ... ma utoljára lehessek fáradt, kedvtelen, lehessek őszinte, spontán, csak magamnak megfelelni akaró, szókimondó.... lehessek ember!!!
Eshessen jól, ha ledőlök az ágyra egy átdolgozott és logisztikázott nap után, betakarva a fejem, hogy semmit se lássak és halljak, legalább tíz percig ne!
Mondhassam a gyerekemnek azt, hogy igen, ezt a szart meg kell tanulnod, mert ez a feladatod, de nem ettől leszel okos ember.
Gyömöszölhessem be a harmincadik ingemet a szekrénybe, nem bánva azt, hogy nem volt rá szükségem, ahogy a negyedik piros körömlakkra sem, és arra a csokira se vacsora után, de mégis...
Gondolhassam és érezhessem őszintém úgy, hogy nem bánom, ha nehéz így élni, nehéz ennyi mindennel elbírni, de én igen is ezt vállaltam fel, s nem érdekel, ha más bukottnak lát, a magasból lezuhanó kötéltáncosnak.
Mert én legalább felmásztam oda! Volt bátorságom kilépni a semmibe, bízva abban, hogy ez akár izgalmas kaland is lehet. Olyan dolog, amiért érdemes volt megszületni, amiért érdemes élni.
Ma, utoljára.
...
Aztán majd holnap ... élek én is úgy, mint ti. Úgy, ahogy illik.
De ezt a napot ma még hagyjátok meg nekem!!!
