• Bartalos Tóth Iveta

Most már tényleg minden tökéletes

116880339 300492501217872 4010562416949743467 nNem gondoltam volna, de  kellett az egy hét az alapos takarításhoz. Mindent gondosan  áttöröltem, elpakoltam, nem hagytam ki semmit sem. A lakásba új légfrissítőt vettem, arra gondoltam, talán meglepi majd a felismerés, hogy néha én is újítok. Egy tisztasági festés is ráfért volna a nappalira és a konyhára. Még flusztrál egy kicsit, hogy ezekkel nem érkeztem. Vettem hát egy kis doboz festéket és a falra csapott szúnyogok foltjait gondosan átkentem egy  óra harmincnégy perc alatt az egész lakásban.  Két soron. Negyvenkét fekete foltot találtam. Elszégyenlettem magam miattuk. Ha a bejárat felől néztem, itt ott látszott az árnyalatnyi különbség a fal színében, így elhatároztam, hogy a nappaliban tíz centivel beljebb húzom a drapériát. Működött.

A fodrász csak egy centit vágott a hajamból, megkértem, hogy szép nagy hullámokba bodorítsa a mézszínű, frissen festett fürtjeimet. A kozmetikus alaposan fixálta a sminkemet, mert  most egy ideig tartania kell.

Karesz rámírt egy hete a facen, hogy nálam maradt az okirataival teli cipősdoboza, szüksége lenne belőle a születési anyakönyvi kivonatára. Biztosan nem vettem észre, mert a ruhásszekrényben nagy volt a kupi, ez a doboz pedig a legfelső polc mélyén lapult, írta. Nagy volt a kupi, kijegyzeteltem. Igyekeztem laza és  vicces benyomást kelteni, megkérdeztem hát, mire kell most hirtelen az az okmány, csak nem nősülni készül?  Eltelt néhány perc, mire visszaírt. Annyit válaszolt, hogy de.  Sose akart megházasodni.  Az csak egy papír, mondogatta. Most meg mikor ráébred, hogy az eddigieket is elhagyta néhány hónapja, hirtelen még egy papír kell neki. Egy csak papír. Egy újabb. Hogy majd azt is jól elhagyhassa! Annyit írtam neki, rendben, gyere érte kedden hét óra húszkor.

A dobozról persze tudtam. Gyakran belenéztem, néhány okirat, bizonyítvány, igazolás, egy pohár borhoz  elég gyerekkori fotó volt benne. Fekete fehér kép kisgyerekkel, mellette egy szál gyertya  a tortán. Talán ha nekünk, talán rá hasonlított volna.  Sose derül ki, gondoltam és felhajtottam az utolsó korty boromat is.

Kedd este hét óra húszkor lépett ki az ajtón utoljára. A teavíz éppen felforrt a vízforralóban, annak hangja röviden és hangosan kattant. Pont mint a zár. Igen. Egy rigó szállt  le a szemközti fa ágára és befelé bámult. A spanyolországi nyaralásról hozott hűtőmágnes görbén állt a hűtő ajtaján. Az azt megelőző két órában, miközben gyorsan pakolt,  elmondta, hogy mennyire sajnálja, de  ez már nem szerelem, ez már barátság, megszokás, fiatal ő még ehhez így negyven évesen.

Negyven leszek én is szeptember huszonharmadikán.  Én már nem vagyok fiatal ehhez, gondoltam. Nekem ez is éppen elég lett volna hat év után. A nyugalom a kanapé és a fotel közt megülve térdmagasságban,  a vita  nélkül visszahajtott vécéülőke, a kosárba a másik kedvéért bepakolt chiliszósz és szotyi. A táskáját a vállára akasztotta, annyit mondott, sajnálom, szia. Nem szóltam semmit. Leforráztam a teámat és megigazítottam a nyaralásról hozott hűtőmágnest a hűtő ajtaján.

Ma este érkezik. Igen, hét óra húszkor.  Mondtam, hogy jöjjön be nyugodtan  ha nem nyitnám ki az ajtót, megvan még a kulcsa, nem cseréltem ki a zárat. A lakás tökéletes tisztaságban, a hálószobai ruhásszekrényben sincs már kupi. Nem hiszem, hogy ezt tudni fogja, de ha véletlenül mégis kinyitná, meglepődhetne. A fiókokban gondosan áthajtogattam a ruháimat, kidobtam mindent, ami viseltes. Igen, a bugyikat is. A szemetet levittem a kukába. A nappali asztalára készítettem az okiratokkal teli cipősdobozt. Belerejtettem egy képet magamról, amelyen én is egy éves vagyok. Mellettem torta, rajta egy szál gyertyával. Mikor a kezébe kerül, elgondolkodik majd  rajta egy pillanatig, milyen lehetett volna,  ha talán nekünk és rám hasonlítana.

A sötétkék ingruhámat választottam ki mára, öltözködés közben gondosan ügyeltem  a frizurámra és a sminkemre is.  Egy hete alig eszek, hogy ez a ruha vadítóan  álljon rajtam. A lábkörmeimet halvány rózsaszín lakkal festettem ki. Mindig is szerette ezt az árnyalatot. Egy kevés a kedvenc parfümömből a nyakamra, hogy ha majd fölém hajol, érezze az illatát.  A gyógyszertárból még a szabadságom előtt elhoztam  az altatókat, többet is, mint amennyivel biztosra mehetek, merthogy biztosra megyek.  Nem jött rá senki, pénteken lesz csak leltározás. Lassan mindet beveszem.  Déli tizenkét óra, a szomszéd lakásban beindul a mikró, melegítik az ebédet. A lakótelepen hangosbemondó hirdeti a hétvégi bulit. Még egyszer végigsétálok a lakáson. A hűtűbűl kidotam a romlandó ételeket, nem szeretnék senkire se gondot hagyni. A hűtő ajtaján görbén áll a spanyolországi nyaralásunkról hozott hűtűmágnes. Odamegyek, megigazítom. Lassan szédülni kezdek, lefekszem a kanapéra. Körbenézek, mennyire látszanak a falon a javítások. Semennyire. Most már tényleg minden tökéletes.

Ezt a történetet is megtalálod a szeptemberben megjelenő könyvemben. Ha szeretnéd előrendelni, írj már most és az elsők közt kaphatod készhez! Ha tetszett az írás, segíts nekem egy megosztással. Köszönöm!

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.