,,Élni jó" nyáron is!

Úgy döntöttem, mert ma egy igazán kellemetlen tapasztalattal akarja végleg elérni a Gondviselés, hogy kiboruljak, összegyűjtöm mi tart engem életben, miben látom a szépet, hol és hogyan becsülöm azt a sok jót, ami megadatik. Annak ellenére, hogy ma épp nem erre fókuszálnék. Igen, épp ma, amikor szabadságolok és minden feszültség, amelyet a nyári hónapokban összegyűjtöttem magamban, ki akar törni! Tudjátok miért fontos pont ilyen helyzetekben megrázni magam? Mert mindegy is, ha bosszús, zaklatott, csalódott, kiégett, fáradt, morgós, tehetetlen és elkeseredett vagyok, akkor is megy tovább az élet, akár nélkülem is. S le se fütyüli, hogy én még vergődnék a nehézségeimben! Új és új feladatot és esélyt kapok arra, hogy összecsipegessem parányi létem foszlányainak ragyogó darabkáit!

Íme tehát, amiért az elmúlt hetekben jó volt élni, a teljesség igénye nélkül. Nem fontossági sorrendben!

1. fotó:

Minél több időt töltök a Dunán, annál biztosabban érzem, a legszebb hely közelében élhetek. Imádom a víz illatát, a haragos színeit, a fotókkal visszaadhatatlan szépségét. A gyerekekbe is bele szeretném nevelni a lokálpatriotizmust, mert anyukámék is azzal értek el maradandó gyerekkori élményeket nálunk, hogy morgásunk ellenére elvittek elzárt, lakatlan dunai szigetekre és az érintetlen természetet megtapasztalhattuk. Szerencsére a kicsik még most örömmel csónakáznak velünk, nem kell panaszokat hallgatva meditálni a kifeszített víztükör láttán.

2.fotó:

Egy jó pohár bor nálam csodákra képes. Sokszor nincs hangulatom még beszélgetni sem, csak hallgatni és élvezni a nedüt. Mert tudom mennyi munka van egy üveg bor elkészítésében. 

 3.és 4. fotó:

Nincs annál kellemesebb pillanata egy vasárnap reggelnek, amikor a Kedves azt mondta, ma ő főz. Hjaj, olyankor érzem és értem, hogy szép az élet! Komolyan! Csak egyszer kaptam ilyen ajánlatot az elmúlt hetekben, de annak a gesztusnak most is súlya van.

S ha már őt emlegetem, íme a közösen töltött, szinte egyetlen olyan szabad esténken készült fotónk, amikor csak ketten vacsoráztunk és bóklásztunk egy meleg nyári estén.

Mi egész komoly rohanásban töltjük a napjainkat, teljesen más időbeosztásban dolgozunk, így ha végre együtt tudtunk lenni, akkor is velünk vannak a gyermekeim, akik persze sosem akarják azt, amit mi. Vagy hamarabb elunják magukat és már nyaffognak is, mert ugye menjünk, meg pisi lesz és unatkoznak is...stb...anyukák és apukák, Ti ezt nagyon is értitek. 

Ha megadatik, hogy kimozduljunk nélkülük, szívesen töltjük az otthonon kívül a szabadidőnket. Hogy ne legyen hétköznapi a szabadnap!

 5.fotó:

Elkészült az irodánk és most már ott is dolgozunk Bott Domonkos Lívivel, aki projekt-menedzser, én meg ugye mediátorként vállalkozom.

A kis helységet hetekig szépítgettük, gondolkodtunk és maileztünk melyik bútor, szék és fotel lesz a megfelelő. De van és nagyon szeretem a munkám, így ez a 15 négyzetméter sokszor maga a nyugalom szigete! Azért is, mert ott csak arra kell fókuszálnom, aki ott ül velem szemben. Bartalos Balázs, Moncsi barátnőm vőlegénye látta a hirdetést, amelyben bérlőtársat keresünk( az ajánlat most is érvényes) és megállapította, hogy hiányzik onnan a virág, így kaptunk tőle egy nagy cserepes orchideát( nem, ez  látható a fotón). Ez a gesztus egyben a barátaim támogatásáról is szól. Hálás vagyok érte!

 

 

 6.fotó:

A lányom és a fiam....

Mellettük és velük, értük és ellenük. Többször vesznek el belőlem, mint amennyiszer magamtól önként adnék. Ám, ha választanom kellene, hogy megmaradjon-e az a többlet, vagy nekik adjam, egyértelműen az övék lehet. Örökké...

Néha szeretném felgyorsítani a napokat, főleg amikor szétszedjük egymás idegrendszerét, de vannak ezek a pillanatok is, amikor Csenge az én társam és úgy össze vagyunk hangolva, hogy mindkettőnk arca kisimul. LélekTársam...

7.fotó:

A nővérem.

Kevés is elég lenne róla, arról a Nőről, aki segít a gyerekekkel, hogy még szabadidőmben foglalkozhassak a mediációval, coachinggal. Az ő udvarán töltöm az estéimet, ha épp idpm engedi és ő az, akivel együtt zsörtölődünk a gyerekeken, most már egészen komolytalanul, mert tudjuk, van amihez nincs erőnk, kitartásunk (egészen rezignáltan fogadjuk a kicsik nyaffogását) .

Szeretem és ő is engem, mindketten a másikat épp annak, aki. A húgom és az öcsém is ide kellene, hogy kerüljön, de nincs egy normális közös fotónk (amit nyáron lőttünk volna), így marad az említés, hogy a családom, édesanyám, nevelőapám tesznek kiegyensúlyozottá, stabillá. Az ,,Élni jó" egy állapot, örökké változó, nekem ma épp ez a lista jutott eszembe!